Felcsúton véglegesítik a kormánynévsort, Répássy is posztot kap

Felcsúton tanácskozik a Fidesz elnöksége, az elkövetkező menetrendről döntenek. A Fidesz-vezérkar úgy kalkulál, hogy mivel május 14-én lesz a parlament alakuló ülése, május végén, június elején alakulhat meg a következő kormány. Orbán Viktor is erre számított a Hír Tv-nek nyilatkozva múlt héten.

Sólyom László köztársasági elnök holnap kéri fel Orbán Viktort a kormánylakításra a Sándor-palotában. S noha a Fidesz elnöke a választások második fordulója után, még hétfőn a nemzetközi sajtótájékoztatóján is elhárította a kormánylistára vonatkozó kérdéseket, a NOL úgy tudja: nemcsak a miniszterek, de már az államtitkárok névsora is megvan. A névsor ugyanakkor változhat, "finomítások még lesznek".

Mint azt április elején a Népszabadság megírta, a miniszterelnök nyilvánvalóan Orbán Viktor lesz - aki négy csúcstárcát és további négy minisztériumot tervez.

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke koalíciós miniszterelnök-helyettes lesz, bár az elnevés még kérdéses. Varga Mihály Orbán Viktor kabinetfőnöki székébe kerül, miniszteri rangban. Navracsics Tibor kancellária-miniszter, Matolcsy György nemzetgazdasági csúcsminiszter, Fellegi Tamás infrastruktúrális csúcsminiszter, Réthelyi Miklós pedig humán csúcsminiszter lesz. A magyar diplomácia irányítója Martonyi János, a Belügymininiszter Pintér Sándor, a honvédelmi miniszter Hende Csaba lesz, az agrártárca élére pedig Fazekas Sándor kerül.

Államtitkárok

A csúcstárcák "minisztériumait" államtitkárok irányítják; ismert Fideszes politikusok is államtitkárok lesznek a második Orbán-kormányban.

Répássy Róbert az igazságügyi, Balog Zoltán a romaintegrációs, Szászfalvi László az egyházügyi, Győri Enikő az EU-államtitkárságot vezetheti. De államtitkári posztra számíthat Nyitrai Zsolt (infokommunikációs), Olajos Péter (megújuló energiák), Halasi Tibor (vagyongazdálkodás), valamint kereszténydemokrata politikusok is; Hoffmann Rózsa az oktatásért, Soltész Miklós a szociális ügyek, vagy az ifjúsági területért felel az úgynevezett humán csúcstárcánál, az egészségügyek irányítására Szócska Miklós esélyes. Szintén egy államtitkárság élére kerülhet a Fidesz egyik egészségpolitikusa, Molnár Ágnes (fejlesztések) Simicskó István pedig honvédelmi államtitkár lehet.

Orbán Viktor felcsúti házának kapujában
Felcsút, 2007. május 23. Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke felcsúti házának kapujában, mielőtt interjút adott a Magyar Távirati Iroda Zrt. munkatársának. MTI Fotó: Soós Lajos
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.