Felcsút mellett az óvodára sem lehet nyerni, a polgármester elköltözne a saját falujából

Felcsút mellett Óbarok-Nagyegyháza településnek nem jutott szinte semmilyen fejlesztési forrás, és a polgármester szerint ennek oka talán ez lehet, hogy vele van baja valakinek. Ezért inkább lemond, hogy jöjjön más, aki esetleg nagyobb bizalmat élvez. Mintha kezdene hatni a fideszes politikusok részéről néha elhangzó zsarolás.
A községnek nem sikerül a pályázatokon nyernie, ezért lemond Borbíró Mihály, Óbarok-Nagyegyháza polgármestere – írja a feol.hu. A hír azért is érdekes, mert a közeli Felcsúton többek között stadion és kisvasút is épült – természetesen állami támogatásból.

„Rossz tapasztalataim vannak pályázati ügyekben, de elfogadom, hogy ez bizalmi kérdés. Egyre inkább politikafüggő a források elérhetősége, s velem, a függetlennel szemben nincs bizalma a kormányzatnak. Miattam ne kerüljön a település hátrányos helyzetbe, kapjon lehetőséget olyan jelölt, akinek nagyobb az esélye a bizalomra” – jelentette ki a harmadik ciklusát töltő, társadalmi megbízatású polgármester, aki minimális tiszteletdíjat kap.

Emlékeztetett rá, hogy tavaly az óvoda konyhájának felújítására kértek tízmilliót, míg útépítésre tizenötmilliót, de forráshiányra hivatkozva egyik pályázatuk sem nyert. Borbíró ezt nem tartja valós magyarázatnak, de nem könyörög tovább pályázati pénzekért, hiszen úgysem tud semmit kijárni.

Jelezte ugyanakkor, hogy a szocialisták kormányzása idején sem túl sok mindent kaptak. „Még egy fűkaszát sem sikerült nyernünk egy kicsi pályázaton” – mondta ironikusan a portálnak.

A településvezető hivatalosan még nem nyújtotta be a lemondását, de a lapnak azt mondta, legkésőbb januárban megteszi. Saját bevallása szerint nincs utódjelöltje, de „lesz idő felkészülni a közéleti szereplőknek a helyi politikai élet új fordulatára".

„Változtak az idők, változott a világ” – mondta Borbíró. Magát egyébként nem tartja megkeseredett embernek, bár „szeretek polgármester lenni”. Ám ha vége, elköltözik a faluból, hogy véletlenül se avatkozzék bele az utóda dolgába.

A polgármester keserűsége érthető, hiszen az Átlátszó interaktív térképe szerint a nem egészen 1700 lelkes Felcsút tavaly hatszázmilliónyi unós támogatást kapott. Óbarok viszont – ahol mintegy nyolcszázan élnek – egy vasat sem, s utoljára 2011-ben jutott oda nagyjából 25 millió.

Úgy tűnik, Kövér László házelnök nem a levegőbe beszélt, amikor a salgótarjáni időközi polgármester-választás előtt arra figyelmeztetett, hogy az emberek nem hibázhatnak: olyan polgármestert kell választaniuk, aki képes megtalálni a partneri viszonyt a kormányzattal. Nem mintha Salgótarjánra hatott volna a burkolt zsarolás. Az MSZP-s Fekete Zsolt alpolgármester simán megverte a fideszes jelöltet, Simon Tibort.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.