galéria megtekintése

Tállai földjén már gőzerővel épül az új Felcsút

14 komment


Doros Judit

Felcsút kicsiben. Vagy nagyban. Így illetik mostanság Mezőkövesdet, amelynek futballcsapata feljutott az első osztályba, és egy egymilliárd forintból épült stadionban várja ellenfeleit.

Az új mezőkövesdi stadion több lépcsőben, nagyjából egymilliárd forintból épült meg, de volt olyan helyi forrásunk, aki szerint ha mindent összeszámolunk, ezt az összeget több száz millióval túllépték. A „napos oldali” lelátót, ahol a VIP-páholy is elhelyezkedik, június elején adták át ünnepélyesen, de

már gőzerővel épül Zsóry-fürdő volt autóskempingjének területén egy félmilliárdos sportkomplexum 42 szobás szállodával, műfüves és edzőpályákkal, fedett csarnokkal.

A beruházást közbeszerzési eljáráson a Penta Industry Ipari Erőműtechnikai Fővállalkozó és Szolgáltató Kft. nyerte el, amely 2011-es alakulásakor még nettó kétszázmilliós árbevételt produkált, tavaly azonban már 4,6 milliárdot, nem kis részben közbeszerzések révén.

 

Mezőkövesden a cél az UEFA előírásainak megfelelő stadion felépítése volt, amelyben nemzetközi mérkőzéseket is lehet rendezni. Tállai András államtitkár, a klub első számú támogatója korábban azt mondta: reméli, hogy sokszor lesznek telt házas meccsek az ötezer fő befogadására alkalmas stadionban.

Az általunk meglátogatott szerda esti Mezőkövesd-Honvéd meccs felkészülési volt, így nem vártunk nagy nézősereget. Nem is voltak sokan, talán ha 100-150 szurkolót tudtunk összeszámolni a két csapat tagjain és a hozzájuk tartozó kísérőkön túl. – Sokan még kint vannak a földeken vagy dolgoznak – magyarázta a pálya szélén egy segítő.

A szépen nyírt gyepet gulyásillat lengte be. Mezőkövesden szokás, hogy ilyenkor főznek, s vendégül látják a résztvevőket.

Nemcsak a szerdai nézőszám volt családias, a mezőkövesdi csapat egész működése annak mondható. Az egyesület társadalmi elnöke Tállai, aki nemcsak államtitkár, hanem a Nemzeti Adó és Vámhivatal vezetője, parlamenti képviselő.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

A létesítményeket és a csapatot működtető Zsóry Futball Club Kft. ügyvezetője a vele szoros baráti kapcsolatot ápoló Hagyacki József, aki Ángyán József jelentése szerint Borsodban ezüstérmes lett az állami földpályázatokon, s magánszemélyként, illetve a Puszta Agro 2010 Kft. nevű cégével 622 hektár állami föld bérleti jogát nyerte el. A pálya szélén azt hallottuk, hogy az ügyvezető az elmúlt hónapokban lezajlott földárveréseken is bevásárolt,

„a város határában már majdnem minden az övé”.

A másik ügyvezető, Bocsi Anna Tállai polgármestersége idején a helyi városházán dolgozott, évekig vezette az okmányirodát, jelenleg jegyzői referens. A családias hangulatot fokozza, hogy a csapat technikai vezetője ifjabb Tállai András, aki az őt ismerők szerint „rengeteget dolgozik a fiúkért”, szervezi az engedélyeket, intézi az átigazolásokat, s ha utaznak, ő felel a szállásért, étkeztetésért is.

– Szokás azzal bírálni Tállait, hogy csak Orbán Viktor miatt szereti a focit, de ez nem igaz

– mondta egy mezőkövesdi drukker.

– Fiatal kora óta odavan a sportért, maga is focizott a Trencsényi Honvéd SE-ben, s ma is beáll olykor öregfiú meccseken.

A stadionon túl, a korosztályos csapatok bázisán, a volt tűzoltópálya helyén, az utánpótlás edzőközpontban egy füves és egy műfüves játéktér, valamint egy öltözőépület áll a focisták rendelkezésére – ennek egy része is újonnan épült. A több sportágat kiszolgáló edzőközpont mintegy öthektáros ingatlanát a Mezőkövesd Zsóry FC Kft. az önkormányzattól vásárolta meg, helyiek szerint nagyon olcsón. – A város is részese lehetett volna a beruházásnak, s akkor később a hasznát is élvezhetné, ehelyett előbb leamortizálták, most pedig elkótyavetyélték az ingatlant – mondta egy helyi informátorunk. A vételárról érdeklődtünk Fekete Zoltán polgármestertől – aki szintén lelkes focirajongó, miként alpolgármestere, Vámos Zoltán, a klub főtámogatójaként ismert Zsóry Fürdő igazgatója is –, ám nem kaptunk választ.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

Az mindenesetre beszédes, hogy az eddigiek mellé a csapat újabb százmillió forintos támogatásáról döntött legutóbbi ülésén a jobboldali többségű mezőkövesdi önkormányzat. A határozatot épp szerdán, a Honvéd elleni edzőmeccs délelőttjén hozták.
A mérkőzést amúgy a Honvéd nyerte 2:1-re.

– Elnök úr, adna interjút a Népszabadságnak? – kérdeztük öt perccel az első félidő lefújása előtt Tállai Andrást, a NAV és a Mezőkövesdi Sportegyesület elnökét, aki a meccs közben érkezett meg a lelátóra. Bíztunk a megfelelő lélektani pillanatban: a haziak pár perccel korábban egyenlítettek.

– Muszáj? – kérdezett vissza a gól fölötti örömét némiképp elveszítve az államtitkár,

s miután férfiembert meccs közben zaklatni valóban érzéketlenségre vall, felajánlottuk, hogy a szünetben vagy a játék után ejtsük meg a beszélgetést.

– Akkor inkább most – mondta megadóan.

– Milyen beruházások készülnek még a foci jegyében Mezőkövesden?

– Komplexek – jött a kurta válasz, de aztán rövid töprengés után Tállai folytatta, hogy itt van ez a stadion, nézzük meg, nem hivalkodó, nagyon is szerény, olyan, amelyik egy kisváros focicsapatához illik, de azért megvan benne minden, ami kell.

– Csak egymilliárdba került. Ez ma az ország legolcsóbb újonnan épített stadionja

– tette hozzá büszkén, majd visszakérdezett, hogy nekünk tetszik-e. Igenlő válaszunkra tovább sorolta, hogy ez még csak a kezdet, mert már épül a volt autós kemping többhektáros területén a komplex beruházások másik „szárnya”, műfüves pályával, fedett csarnokkal, kézilabdapályával, sportszállóval. Ez így együtt nemzetközi meccsek befogadására is alkalmassá teszi majd Mezőkövesdet. Mindennek jó részét a társasági adókedvezményből tudták előteremteni, amiből kisejlett, hogy nem csupán néhány helyi vállalkozás pántlikázza Mezőkövesdnek adóforintjai egy részét. Mi nem mondtuk ki, de a pálya szélén az egyik néző korábban igen:

„jó a főnökkel jóban lenni, elvégre nem csak a csapatot, de az APEH-ot is ő vezeti.”

– Pintér Attilának, a volt szövetségi kapitánynak köszönhető, hogy újra feljutottak az NBI-be? – faggattuk Tállait.

– Részben – felelte, hozzátéve, hogy a csapat, a város, a szurkolók együtt vívták ki a sikert. Vagyis ez is „komplex ügy”.

– Kicsit olyan Mezőkövesd, mint Felcsút, halljuk, itt is lesz futballakadémia.

– Nem olyan. Nem lesz külön iskolájuk a diákoknak, a helyi gimnáziumba fognak járni, s a városi kollégiumban laknak majd. Az egyesület azzal segíti őket, hogy a kollégiumi díjat kifizeti helyettük. Tizenöt fiút vettünk fel első körben. A kézilabdásoknál már működik hasonló konstrukció, és jól bevált.

– Nem érzi kudarcnak, hogy a felnőtt csapat teli van idegenlégiósokkal, egyetlen saját nevelésű, mezőkövesdi játékosuk van csupán?

– Az utánpótlás-csapatokban már többen vannak, majd ők szépen lassan feljebb kerülnek – mondta bizakodva Tállai András.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.