Felcsúton hárommilliárdos Makovecz-kazánház épül

Bővül a felcsúti futballakadémia: még ebben a szezonban elkészül két új fűtött focipálya és a hozzájuk kapcsolódó hatalmas, Makovecz-stílusú kazánház. Az akadémia az ezzel kapcsolatos sportfejlesztési programra 3,1 milliárd forintot költ, amelyből több mint 2 milliárd forint taotámogatás.

A Pancho Aréna két évvel ezelőtt 3,6 milliárd forintból épült fel. Most fűthetővé teszik két, újonnan létesített edzőpálya talaját, egy kiegészítő beruházással együtt mindösszesen 3,1 milliárd forintért. A fejlesztésre azért volt szüksége a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiának, hogy növendékeik télen is tudjanak edzeni. A fejlesztés nem csak a pálya alácsövezését foglalja magába: többszintes, betonból és fából épülő hatalmas szerkezet is emelkedik a település sportkomplexuma mellett.

Innen, vagyis a gigantikus kazánházból fűtenék az ominózus szabadtéri pályákat. Az ehhez szükséges gyeptéglákat már lefektették. A munkálatok sorában a pályaszélek igazítása és a fű egyenletesre vágása van még hátra. Az átadás még az idei szezonban várható.

Fotó: Kovács Klára / Népszabadság

„Egyik nap jöttem be a faluba, arra néztem és ott volt az a hatalmas épület, pedig két héttel korábban még semmi sem látszott belőle – meséli Felcsút egyik presszójának a tulajdonosa. – Azt tudtuk, hogy fűteni akarják a gyepet az új pályákon, de hogy ekkora kazán kell hozzá, azt nem gondoltam volna” – teszi hozzá.

„Olyan ívesek a fagerendái, mint az arénának és a többi épületnek az akadémián” – mutat a kisvasút építkezésén éppen pihenőidejét töltő munkás a pályák síkjából kiemelkedő új építmény felé. „Makovecz-stílusú, pedig csak egy kazánház” – nevet legyintve.

A munkás jól látja a helyzetet, az építményt ugyanis a Makovecz Imre Alapítvány építészmérnöke, Dobosi Tamás tervezte, így a kazánház stílusában nem üt el a futballakadémia többi épületétől. A csónakfenék formájú tetőszerkezet gerendái a helyükre kerültek, már csak a rézelemek beemelése van hátra. Az impozáns épületben a két fűtött gyepszőnyegű pályát kiszolgáló egység kap helyet, és egy futballöltöző.

– 18 csapatunk van, nagy az igénybevétel – indokolja a beruházást Takács Bence, az akadémia kommunikációs igazgatója – és nemcsak nyáron kell edzeniük a csapatoknak, hanem télen is, teszi hozzá.

Az akadémia az MLSZ-hez benyújtott sportfejlesztési programjából kiderül, hogy a 3,11 milliárd forintos beruházásához 2,25 milliárd forintnyi úgynevezett társaságiadó-támogatást kért. Ezt a labdarúgó-szövetség meg is ítélte. Ebből építik meg a kazánházat és a két fűtött pályát, vásárolnak egy traktort és egy buszt, valamint fejlesztik a Pancho Aréna biztonsági rendszerét. A beadványban megjelöltek egy kisebb összeget személyi jellegű és utánpótlás-nevelési feladatokra is.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.