galéria megtekintése

Felcsút: bajszos népünk győzni fog!

Álmos vasárnap rendőrrel, biztonsági őrrel, a "tanácson" szavazókkal Orbán falujában.

Csak semmi felesleges felhajtás! A Fejér megyei Felcsúton látszólag nem kerítettek nagy feneket az országgyűlési választásoknak. De miért is tették volna? Orbán Viktor szűkebb pátriájában, a köznapok megszokott képéhez hozzá tartoznak a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia mellett posztoló, láthatósági mellényes biztonsági őrök. Az meg, hogy a helyi "seriff", hűséges szolgálati autóján, ásítozva gurul a falu egyik végéből a másikba, és közben tisztelettudóan köszönget a szembe jövő fekete terepjáróknak, igazán nem nagy dolog. A kissé feudális viszonyok legfeljebb a kivételesen erre járóknak szúrnak szemet. Ők meg? Akkor sem számítanak, ha ahogy faluhelyen szokás, mindenki rendesen köszön nekik.

Szavazni az iskolában, meg az önkormányzatnál lehet. Vagy, ahogy a közértből egy doboz tejszínhabbal hazafelé ballagó idős helybéli említi: a tanácsnál. Ő maga az elsők közölt ikszelt. Hogy kire? Hát nem teljesen mindegy? Nincs erre idő. A falu még javában aludt, amikor leadta a voksát. Vetni kell a krumplit, amit már nem bízhat a mamára. Pláne most, amikor ilyen kevés eső esik, és kemény, száraz a föld. Az előkertet még ketten igazgatják, de az ásás más dolog. Fájós derékkal, azt nem lehet. A tejszínhab meg kellett a kávéhoz. És, hogy a Viktor mikor szavaz? Tudja is Ő. Sok a dolog a kertben.

 

És annyi biztos, Felcsútot nem Orbán Viktor, hanem a hosszan elnyúló Fő utca teszi naggyá. A falu északi végétől legalábbis egészséges séta várta azokat a szavazókat, akik gyalog indultak voksolni az általános iskolába. Hogy mi köze az iskolához az udvarban álló giccses építmény tetején pózoló sasnak? Vagy a hozzá hasonló madárnak? A helyiek is találgatják. Mindenesetre a magában dohogó idős asszonynak fontosabb, hogy merre jár az Akadémia kisbusza. Fekete ünneplő ruhájában, a közértben összevásárolt pakkokkal, hogy fog most hazamenni? Nem biztos, hogy bírja egyedül. De itt már erre az átkozott buszra sem lehet számítani.

Traktorból viszont nem csak Orbán Viktor lányának esküvőjén, vagy az emlékezetes falopási akciónál, de az országgyűlési választások napján sincs hiány. Az egyik szalmabálát visz, a másik, ahogy erre szinte kötelező, fát szállít pótkocsiján. A lényeg, hogy a helyi rendőr lépésben baktató Suzukiját egyik munkagép se előzze meg. Nagy sor úgysem lesz. A 811-es számmal jelölt főúton Bicske felől majd a nyári szezonban élénkül meg a forgalom. Addig meg az autósok kibírják. Ha mégsem, a rend őre legalább nem alszik el a kormány mögött.

Tolongás legfeljebb a polgármesteri hivatal szűkös parkolójában van. A bejárathoz közeli helyet valaki már elfoglalta korosodó, mégis mutatós Alfa Romeójával. A többi szabad beálló pedig folyton gazdát cserél. Jönnek a szavazók. Ki a családi kombival, ki sürgősségi mentővel. Ami praktikus, hiszen ha a méretes busz nem fér be a hivatal parkolójába, jó helyen lesz a buszmegállóban. Az elakadásjelzőt villogtató „kékfényesnek" a seriff sem szól. Mert hát, álmos vasárnap van, és még az eső lába is lóg.

Mások ide is gyalog érkeznek. És hogy kire kell szavazni, útközben megvolt a kellő orientációs tréning. A Munkáspárt plakátja látszólag magánterületen áll. Ami olyan, mintha nem is lenne hivatalos. A jobbik kiragasztott hirdetményét pedig megbízható kezek jó előre leszaggatták. Szóval, aki meg akar felelni, valaki mást jelöl be a szavazólapon. Mert hát, helyben talán kevesen fogadnának arra, hogy idővel nem derül ki, ki: kire voksolt. Minden csak idő kérdése.

De, hogy ne kelljen sokáig gondolkozni, kinek a neve, pártja mellé kerüljön a két egymást metsző vonal a szavazólapon, elég a Fő utcában feltekinteni a Fidesz-KDNP plakátjára. A Tessely Zoltán fotójával ékesített lapot akár az Irigy Hónaljmirigy is kifüggeszthette volna: "bajszos népük győzni fog!" És ez kérem, nem vicc.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.