Felavatták Horn Gyula mellszobrát Brüsszelben

Horn Gyula „nagy ember, nagy magyar, nagy európai volt, legyenek rá büszkék a magyarok” – mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke kedden Brüsszelben, a volt magyar miniszterelnök szobrának felavatásakor az Európai Parlament (EP) székházában.
Az EP egyik üléstermét már tavaly Horn Gyuláról nevezték el. Abban a teremben tartották a közös magyar–német megemlékezést az európai határok megnyitásának 25. évfordulója alkalmából. Most – Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő kezdeményezésére és szervezésében – a terem mellett kapott helyet annak a Kocsis András által készített szobornak a másolata, amely a Jókai utcai MSZP-székházban áll.

Az avatási ünnepségen megjelent Juncker – luxemburgi kereszténydemokrata politikus – beszédében hangsúlyozta: Horn Gyula „meggyőződésből cselekedett, bátor volt, mert kockázatot vállalni”. Elmondta: azért jött el az ünnepségre, mert Horn Gyula közeli barátja volt.

„Ő szocialista volt, én kereszténydemokrata vagyok. Időnként ezt tréfálkozva megemlítettük egymásnak, de aztán felismertük, hogy bár eltérő vércsoportba tartozunk, ez a lényeget illetően nem jelent különbséget” – emlékezett vissza a bizottsági elnök.

A szoboravatási ünnepségen Szanyi Tibor kitért arra: amikor ezt az eseményt szervezték, még senki nem gondolta, hogy éppen ezen a napon Magyarország több megyéjében válsághelyzetet rendelnek el, és a magyar–román határra építendő kerítés előkészítéséről dönt a kormány.

A román szocialista Ioan Mircea Pascu EP-alelnök elismeréssel méltatta az egykori magyar kormányfő érdemeit az európai megosztottság leküzdésében, Kovács László pedig, akinek a Horn Gyulával való együttműködése 1975-ben kezdődött a külügyminisztériumban, a szoros munkakapcsolat és barátság emlékeit idézte fel. Rövid beszédet mondott a volt miniszterelnök fia, ifjabb Horn Gyula is, aki édesapja három tulajdonságát, az előretekintést, a bátorságot és a szociális érzékenységet emelte ki.

Horn Gyula mellszobrát Jean-Claude Junckerrel együtt az MSZP három volt elnöke – Kovács László, Hiller István és Mesterházy Attila – közösen leplezte le.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.