galéria megtekintése

Orbán nélküli Fideszről álmodik a fideszes főfeljelentő

17 komment


Fekete Gy. Attila

A Városligetben hétfőre virradóan történtek miatt az első között tett feljelentést Tényi István, aki országos hírnevet szerzett notórius be- és feljelentőként. Szerinte azonban szó sincs megrögzöttségről: a hatóságoknak kötelességük lenne eljárni a sajtóban feltárt bűncselekménygyanús ügyekben, s mivel nem teszik, ő csak segít nekik. Már kétszáz feljelentésnél jár.

Kevéssel a találkozásunk előtt kapta meg a BRFK határozatát, amelyben elutasították az Eötvös Károly Közpolitikai Intézetben talált poloskaszerű eszköz miatt tiltott adatszerzés gyanújával tett feljelentését. Az indoklás az volt: a feljelentést megalapozó adatokat csak a sajtóból szedte össze. Tényi legyintett, és postafordultával bepanaszolta a rendőrség eljárását a Fővárosi Főügyészségnél.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

A férfit sok mindennek elhordták már a nyilvánosság előtt. Nevezték Fidesz-bérencnek a Norvég Alap ügyében tett feljelentése nyomán. Amikor komolyan vette Simicska Lajos szavait, hogy veszélyben lehet az élete, és ezért rendőri védelmet kért az Orbán Viktorral szakító oligarchának, a Fidesz legfelsőbb köreiből üzenték meg neki: inkább kívülről támogassa a pártot. Amikor pedig a Franciaországban migránsokat veszélyeztető kamionos ellen kezdeményezett eljárást, szélsőjobbosok megbénították Facebook-profilját.

 

És már a hatóságoknak is elegük van belőle. Túl sok munkát ad nekik.

– Vannak, akik őrültnek tartanak, de ez engem nem zavar – mondja. – Figyelem a sajtót, és ha a számomra mértékadó lapokban, internetes portálokon bűncselekményt sejtető tudósításokra bukkanok, megteszem a be- vagy feljelentést.

Szerintem ezt a hatóságoknak kutya kötelességük lenne maguktól is megtenni, de valamiért nem teszik.

Első feljelentését az ellen az iskola ellen tette, ahol dolgozott. Papíron ötszázan jártak oda, valójában tizedannyian sem. Egy zárt Facebook-csoportban közzétett egy fotót a szétbombázott Bagdadról azzal a megjegyzéssel, hogy így fog kinézni az iskola, ha kiderül, mi folyik ott. Feljelentették és első fokon közveszéllyel fenyegetésért elítélték. De közben, ezzel párhuzamosan több vizsgálat is folyik az iskola ellen Tényi bejelentései nyomán.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

Országos ismertséget a Norvég Alap ügyében tett feljelentéssel szerzett magának. Aztán dacból feljelentette a szocialista Korózs Lajost, aki egy nyilatkozatában kilátásba helyezte a Nemzetgazdasági Minisztérium felgyújtását. Nem akarta ő felgyújtani, csak arról beszélt, hogy mekkora a népharag.

– Engem egy ugyanilyen kijelentésért bíróság elé állítottak – emlékeztet. – Pedig én nem nyilvánosan fenyegetőztem. Nézzük meg, mi történik az ő esetében!

Politikai nézeteiről szólva nemzeti liberálisnak vallja magát és naivnak.

2004-ben csatlakozott a VI. kerületi Fideszhez, ahol akkor Illés Zoltán volt a választókerületi elnök. Ma is ő, a párt vezetésével mostanra szembefordult környezetvédelmi államtitkár Tényi politikai példaképe. És egy másik kiábrándult fideszes: Ángyán József. Ők ügyek mentén politizálnak.

Később – miután Illés és általában a környezetvédelem kegyvesztett lett –, Tényit átcsábították az V. kerületi pártszervezetbe.

– Oktatási munkacsoport-vezető voltam, bár a sajtóban olykor elképesztő funkciókat tulajdonítottak nekem, pedig soha nem voltam képviselőjelölt – mondja, majd elmeséli, hogy hiába bombázta ötletekkel, előterjesztésekkel a párt és az ifjúsági szervezet, a Fidelitas vezetését, ha elolvasták is, amiket írt, sose történt semmi.

Tényi politikai naivitása nem sokat változott. Egy Orbán nélküli Fideszről álmodik, amelyet például Pokorni Zoltán vezethetne. Szerinte már a 2018-as választásnak is Orbán nélkül kellene nekivágnia a Fidesznek, mert lehet, hogy újra nyernek, de aztán félő, hogy a szocialistákéhoz fogható hatalmas bukás következik. Amióta üzentek neki, hogy jó lenne, ha kívülről támogatná a pártot, nem történt semmi. Papíron ma is Fidesz-tag. Energiáit azonban a feljelentésekre koncentrálja. Három év alatt nagyjából kétszáz feljelentést tett. Nem számolja. Úgy a 30-40 százalékukban elrendelték a nyomozást, és ő ezzel elégedett.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

– Soha nem kértek fel pártok, politikusok, hogy tegyek feljelentést helyettük. Ellenben a feljelentett szervezetekből és környezetükből gyakran és egyre gyakrabban kapok bicskanyitogató anyagokat.

Akik adják, azt mondják, nekem már úgy is mindegy, ők viszont az állásukkal játszanának,

ha kiderülne, hogy a hatóságokhoz fordultak. Rajtam ne múljon, én nem félek. Még nem.

Tényi István

34 éves magyar szakos tanár, bölcsész. Gépkocsivezető-villanyszerelő apa és egészségügyis anya első gyermeke. Ma is velük él. Egy húga van. Rajta kívül senki sem foglalkozik politikával a családban. Autodidakta módon tanulta meg a feljelentések megfogalmazásához és megszerkesztéséhez szükséges jogi ismereteket. Főállásban tanít, problémás gyermekekkel foglalkozik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.