A pénzt elveszi, a munkát otthagyja az állam

Keveslik az önkormányzatok a jövő évre tervezett állami támogatást, arra pedig nem látnak lehetőséget, hogy bevételeiket új helyi adók kivetésével növeljék. Hiába a törvényi felhatalmazás az új sarcok bevezetésére, ha a lakosság nem bír el több terhet.

Pedig a helyhatóságok helyzete egyáltalán nem könnyű, hiszen – a jövő évi költségvetés tervezete szerint –az ideinél 18 milliárd forinttal kevesebb állami támogatással számolhatnak, miközben a szociális ellátásokban nagyobb szerepet kell vállalniuk.

Minderről tárgyalt a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöksége, és a testület közleménye rámutat: az állam továbbra sem finanszírozza a helyhatóságokra bízott feladatokat. Sőt még azok a számítások sem ismertek, amelyek alapján reálisan meghatározhatnák, hogy a kötelező önkormányzati feladatok ellátása mennyibe kerül.

A TÖOSZ szerint a legnagyobb problémát a szociális területen tervezett változások okozhatják. A járási kormányhivatalok által kifizetett, alanyi jogon járó szociális támogatások egy részét ugyanis jövőre a helyhatóságoknak kellene folyósítaniuk, ám erre a költségvetés tervezetében egyetlen fillért sem irányoztak elő. Sőt, a kormány kifejezetten azzal számol, hogy a települések a segélyeket az iparűzésiadó-bevételeikből fedezik majd. Ez mindenütt súlyos gondokat okozhat. Merthogy ahol van ilyen bevétel, ott kevesebb jut majd belőle a település fejlesztésére, mert a pénz egy részét a támogatásokra kell fordítani, ahol meg nincs, ott nem lesz miből segélyt adni.

A TÖOSZ felhívja a figyelmet arra is, hogy az önkormányzatok mozgástere tovább szűkül: a 2500 milliárdos kiadási főösszeg mellett háromszázmilliárd forinttal gazdálkodhatnak szabadon. A települések kilencven százalékának viszont legfeljebb annyi pénze van, hogy a napi működést képes legyen finanszírozni, így a háromszázmilliárdon nagyjából a városok osztoznak, míg a 2900 község döntő többségének nincsenek szabadon felhasználható forrásai.

A TÖOSZ kifogásolja azt is, hogy a polgármesteri és alpolgármesteri fizetésekre az önkormányzatok semmilyen támogatást nem kapnak, miközben kötelező feladat az is, hogy ilyen funkciót mindenütt hozzanak létre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.