Feketébe borult az új igazgató miatt a Bányai Gimnázium

A tanulók többsége fekete ruhában jelent meg péntek reggel a kecskeméti Bányai Júlia Gimnáziumban.
A diákönkormányzat szervezésében az ellen tiltakoztak, hogy az iskolai testületek egyhangú akaratát semmibe véve nem az intézményt 22 éven át kimagasló sikerekkel vezető Lukács Lajos, hanem egy angoltanár, Szilágyi Piroska Tünde pályázatát támogatta csütörtöki zárt ülésén a kecskeméti önkormányzat fideszes többsége. A zárt ülést a később támogatott jelölt kérte.
Ketten a régi igazgatóval szimpatizáló diákok közül
Ketten a régi igazgatóval szimpatizáló diákok közül
Bús Csaba / Népszabadság

Soós Eszter, a Megvédjük a Bányait mozgalom szervezője tévévitára hívta ki Szemereyné Pataki Klaudia polgármestert. Többek közt az írta: a mozgalom tagjai „azért támogatják Lukács Lajost és a vele dolgozó tanárokat, mert hiszik és tapasztalatból tudják, hogy a mai Bányai által képviselt szellemiség jó a gyerekeknek. A közgyűlési többség egy része azonban ezt még mindig nem érti. Más nem magyarázhatja, hogy pártkatonájuk, Szilágyi Piroska Tünde helyesírási hibáktól hemzsegő, középszerű és az iskola szellemiségéhez totálisan méltatlan pályázatát támogatták".

Sokan osztják Soós Eszter véleményét, és attól tartanak, ha Szilágyi Piroska Tünde lesz az igazgató, szétveri a sikeres tantestületet, amely egyöntetűen Lukács Lajos mellett állt ki. „Árulja el, a kecskemétiek miért nem hallották önt eddig soha a Bányai ügyéről szólni? Miért bujkál, miért nem áll ki a nyilvánosság elé? Miért ragaszkodik ahhoz, amit személyes beszélgetésünk során kifejtett, hogy a konfliktusokat zárt ajtók mögött kell rendezni? Miért csak zárt körben és a közgyűlés zárt ülése előtt meri támadni a Megvédjük a Bányait-mozgalmat és személyesen engem?" – írta Soós Eszter.

Az egyik szülő, Kaptás József idegsebész főorvos Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek írt nyílt levelet. Ebben az önkormányzat által támogatott jelölt képességei mellett azt is szóvá teszi, hogy három év múlva eléri a nyugdíjkorhatárt.

A diákok, a szülők és a tantestület még mindig reménykedik, hogy Balog Zoltán nem az önkormányzat politikai akaratát, hanem az ő minőség iránti kívánságukat fogadja el, és az állami intézményfenntartó Lukács Lajost nevezi ki újra.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.