Elég volt: utcára vonul a fekete sereg

Értetek. Értünk. Veletek – e hívószavak jegyében több ezer egészségügyi szakdolgozó vonul utcára a jobb munka- és életkörülményekért kedden délután Budapesten.

Más-más gyülekezési helyszínről indulnak, de valamennyien a belváros fő útvonalain vonulnak végig. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara és a hozzácsatlakozó szakmai szervezetek 17 órától gyülekeznek a Hősök terén. Onnan mennek az egészségügyi államtitkárság Arany János utcai épülete elé.

 

Tegnap hálapénzbankókkal akcióztak
Tegnap hálapénzbankókkal akcióztak
Teknős Miklós / Népszabadság

Lapunknak Balogh Zoltán, a MESZK elnöke azt mondta: azonnali lépéseket várnak a kormánytól. A MESZK március közepén egy nagygyűlésén fogalmazta meg a tizenkét pontot, melyben egyebek mellett azonnali, ötvenezer forintos béremelést kértek a szakdolgozóknak. Nyílt levelükre máig nem érkezett válasz a kormányzattól. A Clark Ádám téren gyülekeznek a fekete pólós mozgalomhoz kötődők.

Az Őszintén az Egészségügyről Akciószövetség 16.30 órára hirdette meg a gyülekezőt a Clark Ádám térre, a résztvevők onnan vonulnak a Kossuth térre, majd az Arany János utcába. Ez a csoport Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének is ad át petíciót. A mai nagy demonstrációra hétfőn flashmobokkal igyekeztek előkészíteni a terepet: a lakosság támogatását próbálták megszerezni a tüntetéshez. A Magyar Rezidens Szövetség villámakcióin „hálapénzbankókat” osztogattak.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.