Fejcserék a közmédiában

Két főszerkesztőség is új vezetőt kapott.
Doncsev András, a második Orbán-kormány államtitkára lett a közmédia kulturális főszerkesztőségének vezetője. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hétfői közleménye szerint Szabó László Zsolt vezérigazgató szeptember 15-i hatállyal bízta meg Doncsev Andrást az MTVA Kulturális Főszerkesztőségének vezetésével. Doncsev András az ELTE BTK angol és történelem szakán végzett, újságírói, televíziós produceri, kulturális menedzsmenti tapasztalatokkal egyaránt rendelkezik.

A közlemény emlékeztet arra, hogy Doncsev András pályafutását a kilencvenes évek közepén a Népszabadság külpolitikai rovatának szerkesztő-újságírójaként kezdte, majd a The Budapest Sun hírszerkesztője, vezércikkírója lett. 1999-től 2000-ig a Külügyminisztérium Kulturális, Tudományos és Tájékoztatási Főosztályának főosztályvezető-helyetteseként tevékenykedett. Később saját céget alapított, ahol foglalkozott könyv- és CD-kiadással, volt kulturális televíziós műsor producere, politikai elemzőként pedig számos műsor vendégeként találkozhattunk a nevével. 2009. és 2010. között a Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójaként a Vaszary Villát, a Jókai Mór Emlékházat és a Városi Múzeumot működtetette. 2010-től ugyanitt alpolgármesterként a kultúráért, idegenforgalomért és nemzetközi kapcsolatokért volt felelős. 2012-től az Emberi Erőforrások Minisztériuma sajtófőnöki, majd 2013 márciusától parlamenti államtitkári posztját töltötte be. 2014. június 1. óta a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke.

Az MTVA Sportfőszerkesztőségének élére október 1-jei hatállyal Szujó Zoltánt nevezték ki. Szujó az RTL Klub szerkesztő-riportereként lett ismert, dolgozott a híradóban és a reggeli műsorban is, de leginkább a Forma-1-es közvetítések kapcsán emlékezhetünk rá. 2012-ben szegődött az MTVA-hoz, tudósított a londoni olimpiáról. 2013-tól kommentátorként tevékenykedik, és ő az MTVA F1-es stábjának kreatív producere is.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.