Arról majd a fegyelmi ügyben eljáró bírák döntenek, hogy ez a körülmény milyen hatással lesz a fegyelmi eljárás további menetére. Miszori László fegyelmi ügyében a döntés őszre várható.
Emlékeztetőül: 2008 márciusa és 2009 augusztusa között az ország kilenc településén hat romát, köztük egy ötéves gyermeket öltek meg akkor még ismeretlen fegyveresek. A rendőrség 2009. augusztus 21-én négy debreceni kötődésű férfit fogott el és gyanúsított meg a gyilkosságokkal. Ügyükben tavaly augusztusban született elsőfokú ítélet.
Kétségtelen tény, Miszori bíró valóban szabályt szegett azzal, hogy többszörösen túllépte az ítélet leírásának, az írásos indoklás megfogalmazásának határidejét.
Mentségére legyen mondva, azóta, hogy tavaly augusztusban a per első-, másod- és harmadrendű vádlottját ténylegesen életfogytig tartó, a negyedrendűt pedig 13 év fegyházbüntetésre ítélte, más dolga is akadt: novembertől már újra osztottak rá ügyeket, ebben az évben pedig már tárgyalt is újabbakat.
Egy 880 oldalas, sűrűn gépelt írásmű elkészítésére hatvan nap persze még a legtermékenyebb magyar íróknak is kevés volna. Miszorinak ugyanakkor nem regényt kellett írnia, hanem bizonyos szempontból annál is nehezebbet: bekezdésről bekezdésre, tényekkel és paragrafusokkal alátámasztott ítéletet. Olyan dokumentumot, amelyből világosan kiderül, hogy az adott ügyben pontosan ki és mit követett el, mi bizonyítja, hogy ő az elkövető, és tettéért miért akkora büntetést kap, mint amennyit a végén kiszabott rá.
A bírói karból az elmúlt években távozott bírák elmondása szerint a romagyilkosságokhoz hasonló bonyolultságú és súlyú büntetőügyekben általában hosszabb időre felmentik a bírót egyéb teendői alól, hogy csak az adott per összegzésére koncentrálhasson. És jellemzően akkor sem indult ellenük fegyelmi eljárás, ha ennek ellenére túllépték a határidőket.
Volt olyan gazdasági per, amelyben szintén közel egy évig tartott az ítélet írásba foglalása, az elsőfokú ítéletet meghozó bírót mégsem „bántotta senki”, sőt magasabb beosztásba helyezték.
Azt az érintetteken és védőiken kívül csak kevesen vitatják, hogy az első fokon ténylegesen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt első-, másod- és harmadrendű vádlott, Kiss István és Kiss Árpád, valamint Pető Zsolt részt vett a romagyilkosságokban. Azt sem, hogy az utolsó két bűntény alkalmával sofőrként szintén részt vett a bűntényekben a katonai elhárítás egykori ügynöke, Csontos István.
A kérdés az: maradtak-e még szabadlábon olyanok, akiknek szintén a vádlottak padján lett volna a helyük?
Az valószínűsíthető, hogy az első fokon elítélteken kívül még valaki részt vett a besenyszögi fegyverrablásban, amikor a Kiss testvérek, Pető, valamint az ismeretlen – rendőri intézkedést színlelve – elrabolta egy vadász néhány nappal korábban a világhálón eladásra meghirdetett fegyvereit.
Az akkor megszerzett hét puska közül egy eltűnt – feltételezések szerint Kissék eladták, esetleg elcserélték lőszerre vagy másra –, a többi megvan, és a perben kiderült, hogy azokkal (és csak azokkal) követték el a romagyilkosságokat.
Ma még megjósolni is nehéz, vajon kiderül-e valaha, hogy a titkosszolgálatok miért nem segítették kellőképpen a rendőrségi nyomozást.
Ma még megjósolni is nehéz, hogy megtalálja-e a rendőrség a fegyverrablás még szabadlábon lévő tettesét. Mint ahogy azt is, vajon kiderül-e valaha, hogy a titkosszolgálatok – a Nemzetbiztonsági Hivatal és a Katonai Biztonsági Hivatal – miért nem segítették kellőképpen a rendőrségi nyomozást.
Miért hallgattak el fontos információkat a nyomozók elől, s ezzel – akarva-akaratlanul – miért falaztak a romagyilkosoknak? És vajon van-e olyan további információ, amit esetleg máig sem osztottak meg az ügyben több szálon még ma is nyomozó rendőrökkel és ügyészségi nyomozókkal?
