Fecsegés után mélyen hallgat a TEK

Abszurdba hajlik a TEK akciósorozatának utóélete. Miközben egy fideszes közveszéllyel való fenyegetés miatt feljelentette a terrorelhárítást, addig a rezsibiztos épp azért tartja gyanúsnak az elkapott hobbifegyvergyűjtőket, mert azok nem tűnnek profinak. A kommunikációs botrányt kirobbantó TEK már inkább hallgat.
„Közveszéllyel való fenyegetés vétség gyanúja" miatt bejelentést tett Tényi István a Legfőbb Ügyészség kiemelt ügyek főosztályán. A belvárosi Fidesz-tag – aki az utóbbi években közügyekben tett be- és feljelenté­seivel hívta fel magára a figyelmet – ismeretlen elkövetőről ír a beadványban, de abból világosan kiderül: valójában a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatójának kommunikációs eljárását kifogásolja. Feljelentést helyezett kilátásba tegnap a Demokratikus Koalíció is, amely szerint a TEK tudatosan félrevezette a közvéleményt és a nemzetbiztonsági bizottságot.
Gyakorolnak a profik. Úgy tűnik, ezúttal amatőröket kaptak el
Gyakorolnak a profik. Úgy tűnik, ezúttal amatőröket kaptak el
Koszticsák Szilárd / MTI

A botrány – mint arról már írtunk – egy hét végi akciósorozat nyomán robbant ki. A TEK elfogott két férfit, és lecsapott egy négyfős csoportra, előbbieknél lőfegyvereket, utóbbiaknál robbanóanyagokat találtak. A szervezet közleményében és a főigazgató nyilatkozataiban kevés konkrétum akadt, ám a párizsi támadást, valamint a gyanúsítottak nemzetközi kapcsolatait emlegetve azt sejtették: nagyon veszélyes terroristákat kaptak el.

Bár Hajdu János, a TEK főigazgatója a nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésén már jelezte, hogy nem iszlamistákról van szó, a testület tagjait meggyőzte, komoly bűncselekményt sikerült megelőzni. Mindezek után az előzetes letartóztatás elrendelését indokolatlannak tartó bíróság jelezte: a négyfős csoport tagjai nem terroristák, hanem világháborús fegyvereket kedvelő gyűjtők, a kocsijukban is vélhetőleg világháborús gránátokat találtak. A másik esetről szólva Ibolya Tibor fővárosi főügyész tegnap azt közölte: a két büntetett előéletű férfi autójában lőszert, fegyvertárat, Skoda és Skorpió típusú géppisztolyt találtak. Az Index értesülése szerint ez a két férfi sem szélsőséges iszlamista, a portál azt írta róluk: „a titkosszolgálatok által ismert, leginkább a szélsőjobboldalhoz köthető, zavaros ideológiájú" emberek. A főügyészség – túllépve azon, hogy a botrányt nem az elfogások, hanem a TEK sajtónyilatkozatai robbantották ki – közleményé­ben jelezte: „sajtópolémiát folytatni a jelenlegi helyzetben kifejezetten árthatnak az állampolgárok biztonság tudatosságának".

Itt érdemes megemlíteni: a TEK a hét eleji sajtónyilatkozatok után már mélyen hallgat, lapunk kérdéseire szerda este óta nem válaszoltak.

Az ügyészséghez forduló Tényi István úgy vélekedett: nem a terrorelhárítók akciója kifogásolható, hiszen végül mégiscsak olyan embereket fogtak el, akiknél fegyverek, lőszerek voltak. Az elfogadhatatlan szerinte, hogy a TEK vezetője azt sugallta több nyilatkozatban is, hogy veszélyes terroristákat kaptak el. Tényi szerint ezért kérdéses: ha tudta, hogy csak kishalakról van szó, miért beszélt másról? Ha viszont nem volt biztos abban, hogy terroristákat kaptak el, akkor miért nem várt az interjúkkal?

Bár a világháborús fegyverek gyűjtői a bíróság szerint nem terroristák, akad, aki kételkedik ebben. Németh Szilárd rezsibiztos, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke az MTI-nek azt mondta: a TEK egy bűncselekményt akadályozott meg, s nem az a kérdés, hogy ki profi, ki amatőr, hanem az, hogy ki az, aki bűncselekményre készül, és ki az, aki fegyvereket és robbanóanyagot gyűjt. Magyarázatként hozzáfűzte: a világban teljesen új típusú terrorizmus alakult ki, és nem mindig a profin kiképzetteket vetik be.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.