Milliárdos kölcsönt vesz fel Pécs Orbán vejének a cége miatt

Ebben a hónapban megkezdheti a munkát Baranyában az Elios Zrt., amelyben tulajdonos Tiborcz István. A beruházásra Pécs városa egymilliárdos hitelt vett föl.

Februártól dolgozhat Pécsett Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak a cége, az Elios Innovatív Zrt. - írja a Dunántúli Napló.

A lap érdeklődésére a pécsi városháza azt közölte, a közvilágítás korszerűsítésére kiírt nyílt közbeszerzésre két ajánlat érkezett, az egyik pályázó azonban érvénytelen ajánlatot adott be, így nyert az Elios Innovatív Zrt., amely 894,7 millió forint plusz áfáért vállalta a munkát.

A Dunántúli Napló emlékeztet, a közvilágítás korszerűsítésével kapcsolatos városházi elképzeléseket a pécsi ellenzék már korábban támadta, mondván, azt mindenütt uniós pályázati források segítségével valósítják meg, míg a pécsi önkormányzat egymilliárdos hitelt akar felvenni a beruházásra.

Erről a városházán elmagyarázták, hitelből akkor érdemes fejleszteni, ha a hitel törlesztőrészlete alacsonyabb, mint amennyi megtakarítást elér az önkormányzat a beruházással, és most ez a helyzet. Azt is elmondták, hogy a hitelfelvételről szintén közbeszerzési eljárás keretében döntött a város, a nyertes ajánlatot az OTP adta.

A bank 1 milliárd 45 milliós kölcsönt folyósít, amiért 420,5 millió forintos díjat számolnak fel, ez azonban a jelenleg elérhető legkedvezőbb hitelkonstrukció – közölték. 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.