galéria megtekintése

Farkas Flóriánt kihúzzák a lecsóból

24 komment


Czene Gábor

Dörzsöljük a szemünket. Farkas Flórián is előadást tart azon a nagyszabású konferencián, amely a kormány állítólagos romapolitikai eredményeit hivatott dicsőíteni. Hívei előszeretettel nevezik Főnöknek, az ellentáborban inkább csak Keresztapaként emlegetik.

Farkas Flórián fideszes parlamenti képviselőről, az ORÖ (Országos Roma Önkormányzat) volt vezetőjéről van szó, aki – bár ebben a minőségében nem végez látható tevékenységet – Orbán Viktor jóvoltából a végül húszévesen elvégzett nyolc általánossal is miniszterelnöki biztosként szolgálja a cigányság felemelkedését.

Ragaszkodik a székéhez
Földi Imre / Népszabadság

Követhetetlenül sok eljárás indult már az elnöksége idején történt súlyos pénzügyi visszaélések gyanúja miatt. Az adónyomozók részben az ORÖ gazdálkodását vizsgálják, részben a Híd a munka világába foglalkoztatási projekt pénzköltéseit. Utóbbinak szintén Farkas Flórián volt a vezetője. A fideszes roma politikus régóta pánikszerűen menekül a sajtó elől, most azonban a nyilvánosság elé áll. Nem is akárhol. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma júliusban nemzetközi konferenciát szervez annak apropóján, hogy öt évvel ezelőtt fogadták el magyar kezdeményezésre az európai roma stratégiát, itthon pedig a társadalmi felzárkózási programot. A meghívóban Balog Zoltán miniszter az „eddigi eredmények bemutatását, összefoglalását és a jövőről való közös gondolkodást” jelölte meg célként.

 

A közelmúltban – ahogyan erről a Népszabadság brüsszeli tudósítója elsőként beszámolt – az ­Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a roma gyerekek iskolai szegregá­ciója miatt. Csehország és Szlovákia után mi vagyunk a harmadik tagállam, amelyet a faji egyenlőségről szóló uniós irányelv megsértése miatt vonnak felelősségre.

Lázár János, a Miniszterelnökséget irányító miniszter tavaly év végén arról beszélt, hogy óriási hibát követnek el, akik a kisebbséget képviselve eljátsszák a többségi társadalom bizalmát. Név említése nélkül, de jól beazonosíthatóan azzal fenyegette meg Farkas Flóriánt, hogy „megy a lecsóba”.

Később aztán Lázár visszakozott, és közölte, néha olyan érzése van, hogy Farkast pusztán cigány származása ­miatt támadják. Balog Zoltán minisztériuma szabálytalan pénzfelhasználás miatt nemrég visszakövetelte az ORÖ-től a Híd a munka világába programra adott 1,6 milliárd forintot. Ennek tükrében több mint furcsa, hogy Balog a tárcája által szervezett konferencián mégis közösséget vállal Farkassal.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.