galéria megtekintése

Farkas Flórián visszalépett

22 komment


Czene Gábor

Úgy volt, hogy Farkas Flórián miniszterelnöki biztos hosszú idő után nyilvánosság elé lép, és egy nemzetközi konferencián méltatja majd a kormány romapolitikáját. Előadása azonban elmarad.

Múlt hónapban lapunk írt először arról, hogy Farkas Flórián is felszólal majd az Emberi Erőforrások Minisztériuma rendezésében tartandó nagyszabású romaügyi konferencián. Szóvá tettük, hogy Balog Zoltán minisztériuma szabálytalan pénzfelhasználás miatt előzőleg visszakövetelte az Országos Roma Önkormányzattól (ORÖ) a Híd a munka világába programra adott 1,6 milliárd forintot. Ennek tükrében pedig több mint furcsa, hogy a tárcája által szervezett konferencián Balog mégis közösséget vállal azzal a Farkas Flóriánnal, aki a gyanús pénzköltések idején az ORÖ és a Híd a munka világába vezetője volt. Meg egyébként is: adóhatósági eljárások sora zajlik.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Az utolsó pillanatokban, egy nappal a konferencia kezdete előtt a minisztérium arról tájékoztatta lapunkat, hogy változás történt – Farkas Flórián mégsem szerepel a programban.

 

Lapunk értesülései szerint a szervezők csak kényszerűségből hívták meg a fideszes roma politikust. Mivel Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos külföldi útja miatt eleve nem lehet jelen, a szervezők úgy gondolták, nem tehetik meg, hogy a miniszterelnöki biztosnak nem biztosítanak felszólalási lehetőséget.

Ugyanakkor a tárcánál érzékelték, hogy Farkas Flórián meghívása – amely egyfajta politikai rehabilitációként is értékelhető – nagy felzúdulást váltott ki a roma közéletben. Úgy tudjuk, a kormány részéről próbálták rávenni Farkast, hogy a botrányt elkerülendő jelentsen beteget, vagy valamilyen más indokkal maradjon távol a rendezvénytől.

Elküldtük kérdésünket, de a minisztérium lapzártánkig nem szolgált hivatalos magyarázattal. Csak annyi biztos, hogy Farkas Flórián nem tartja meg előadását, amelynek ez lett volna a címe: "Semmit rólunk, nélkülünk".

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.