Bajnai visszalépése után lefújták a "Gyurcsány-szigetet"

"Demokrácia Sziget" néven kétnapos, úgynevezett „fapados nyári egyetemet” rendeztek volna Szanazugban a demokratikus ellenzéki erők közti párbeszéd elősegítése érdekében. Az eseményre meghívták Bajnai Gordont is, aki – miután kiderült, hogy DK-s programról van szó – lemondta az előadást. Végül lefújták az egész rendezvényt.

Kétnapos, úgynevezett „fapados nyári egyetemet” rendeznek, illetve rendeztek volna Szanazugban a demokratikus ellenzéki erők közti párbeszéd elősegítése érdekében. A „Demokrácia Sziget” elnevezésű programot a politikai szalonként működő gyulai Kobak Klub két alapítója, Bod Tamás újságíró és Leel-Őssy Gábor hívta össze. A szervezők szerint nem volt pártpolitikai céljuk a rendezvénnyel, a politikához is mindössze annyiban kapcsolódnak, hogy Leel-Őssy korábban a város MSZP-elnöke volt, jelenleg pedig a Demokratikus Koalíció egyik tagja.

Ehhez képest tény, hogy az eseményt mint a DK és a Kobak Klub közös rendezvényét hirdették meg. És egészen ma délutánig úgy is tűnt: megtartják a programot.

Bod Tamás a Népszabadság megkeresésére csütörtök délelőtt még azt mondta, hogy a július 13. és 14. között megtartandó „Demokrácia Sziget” a korábbi Kobak Klub egyfajta nyári kiterjesztése lenne „a magunk roppant szerény lehetőségei között”. Céljuk az értelmes párbeszéd kialakítása és elősegítése a demokratikus ellenzéki erők között, egyúttal annak megvitatása, hogy miként váltható le 2014-ben a jelenlegi, szerintük antidemokratikus rendszer. A meghirdetett eseményhez kapcsolódott többek között a Kerék-Bárczy Szabolcs (ex-MDF) vezette Szabadság és Reform Intézet Alapítvány, vagy épp a Bajnai Gordon által alapított Haza és Haladás, illetve a volt kormányfő, Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció is – mondta lapunknak a szervező. Bod akkor még határozottan cáfolta azt az Indexen megjelent hírt, miszerint az esemény a DK rendezvénye lenne. Hangsúlyozta, hogy az exminiszterelnök pártja csak az egyik szervezet, amely jelezte részvételét és támogatását. A szervező kérdésünkre elmondta: az LMP és az MSZP képviselőit is meghívták a tanácskozásra, de végül egyik párt sem jelezte részvételi szándékát; az okokat pedig hivatalosan egyikük sem közölte. Lapunk úgy tudja, mindkettő azért tartotta meg a távolságot, mert Gyurcsány-párti eseménynek tartják a rendezvényt.

Ehhez képest előbb Oszkó Péter közölte az Indexszel, hogy nem megy el a programra (mondván, nem tudta, hogy az egy DK-fesztivál), majd pedig Bajnai Gordon mondta le részvételét. Azzal indokolták, hogy a Kobak Klub hívta meg őket eredetileg, az esemény viszont azóta DK-programmá alakult. "Továbbra sem kívánunk politikai rendezvényeket támogatni, illetve azokon előadói szerepet vállalni, így mind a támogatást, mind a részvételt a mai napon visszavonjuk" – írta közleményéban a Haza és Haladás Alapítvány.

Az eredeti programban még az szerepelt, hogy Gyurcsány Ferenc mellett előadást tart Kónya Péter, a Szolidaritás egyik vezetője, Németh Péter Népszava-főszerkesztő, Felcsuti Péter volt Bankszövetség-elnök, Oszkó Péter egykori pénzügyminiszter, Szigetvári Viktor korábbi kampány- és miniszterelnöki kabinetfőnök, illetve több DK-prominens mellett Bajnai Gordon exkormányfő is.

A válságkezelő szakértői kormány első embere egyébként nem először jelent meg (illetve jelent volna meg) a Demokratikus Koalíció mellett, a héten a DK által rendezett Horthy-konferencián mutatkozott a hallgatóság tagjaként. Bajnai Gordon közvetlen környezetéhez tartozó forrásaink ezzel kapcsolatban azt mondták: nyilván lesznek olyanok, akik ebben azt fogják látni, hogy Bajnai „összebútorozni készül” Gyurcsánnyal, holott mindössze arról van szó, hogy a volt kormányfő minden olyan eseményen részt vesz, amelyre meghívják, és amelyet a magyar demokrácia épülése érdekében fontosnak tart. Ehhez képest Bajnaiék végül visszavonták a támogatásukat.

Kora délután a szervező Bod Tamás közleményt adott ki, amelyben azt közölte: mégsem nyitja meg kapuit a Demokrácia Sziget. "Az elképzelés annyi volt, hogy a gyulai Kobak Klub sikeres rendezvényeire építve kétnapos nyári egyetemet szervezünk a demokratikus ellenzéki pártok és mozgalmak képviselőivel. Itt előadások és pódiumbeszélgetések keretében vitatták volna meg a meghívott előadók az ország helyzetét és azt, hogy 2014-ben milyen esélyei vannak az ellenzéki együttműködésnek. A szervezés jól haladt, bár voltak pártok, amelyek nem is indokolták távolmaradásukat. Ennek ellenére a rendezvény megtartásának nem volt akadálya. Ám egy csütörtökön megjelent erős csúsztatásokkal tűzdelt cikk szerint a gyurcsányista baloldal szigeteléséről lett volna szó. Holott a meghívást elfogadta a Szolidaritás, a SZEMA, a Politikatörténeti Intézet, Szabadság és Reform Intézet, egyetemi oktatók, valamint a Haza és Haladás Alapítvány" – fogalmazott Bod Tamás.

Közleménye úgy folytatódik: "A szervezők, ha nem is voltak mindenben profik, de nem vertek át senkit. Szó sem lett volna pártpolitika rendezvényről, főként nem markánsan egy politikai párthoz kötődő rendezvényről. Ez éppen a hirdetett együttgondolkodással és összefogással lett volna alapvető ellentétben. Az emiatti félreértéseket sajnáljuk, de ennél jobban bánjuk, hogy az elengedhetetlenül fontos párbeszéd július 13-14-én elmarad. Egyben reményünknek adunk hangot, hogy ennek a rendezvénynek a mostani sikertelensége semmilyen módon nem befolyásolja az ellenzék jövőbeli összefogásának esélyét és majdani megvalósulását. Most, 2012 nyarán egy Demokrácia Szigettel vagyunk szegényebbek" – zárul a közlemény.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.