galéria megtekintése

Ezután a nyugdíjat is elvehetik az ápolásra szoruló idős emberektől

66 komment


Danó Anna

Sokat kell majd fizetniük az ellátásért a kórházból elbocsátott, de ápolásra szoruló idős embereknek – tudta meg lapunk.

Az egészségügy tízezer és a szociális ágazat ötezer ágyán szerveződik meg az a szakápolási szolgáltatás, amellyel emelt tarifáért fogják gondozni a kórházból elbocsátott, de ápolásra szoruló embereket. A hamarosan kormány elé kerülő, a Népszabadság birtokába került jelentés szerint

az „ügyleten" az adófizetők 2,5 milliárd forintot spórolhatnak, míg a rászorulóknak többet kell majd fizetniük.

Tavaly ősszel még idén júliusra ígérte Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár, hogy megszabadítja az egészségügyet a szociális feladatoktól. Azokat a krónikus ápolási ágyakat, amelyeket a köznyelv elfekvőnek emleget, átadják a szociális ellátórendszernek. Így egy új típusú intézményben, az úgynevezett szakápolási otthonban láthatják el azokat, akik nem szorulnak orvosra, csak ápolóra.

 

Az általunk megismert tervezet tíz pontban kér kormányzati fölhatalmazást az új intézményrendszer kialakításához, egyben megjelöli azt a 27 kórházat, amelytől ágyakat adnak át az új feladatra. Így már 2016-ban, egyelőre 4400 ággyal elindulhatnak a szakápolási otthonok. Ezekbe azok kerülhetnek, akiknek nincs szükségük 24 órás orvosi felügyeletre, de nem képesek magukat ellátni. Például a combnyaktörésből lábadozók, agyvérzésesek.

Az ellátást orvosi beutalóval lehet kérni maximum hat hónapra. Ennek letelte után felülvizsgálat dönt az esetleges hosszabbításról. Ez azonban, szemben a kórházi ellátással, már térítésidíj-köteles. A díjat még nem határozták meg, csak annyit tudni, hogy az előterjesztők a szociális otthoni tarifánál magasabbat tartanak indokoltnak.

Alapszabályként az ellátott rendszeres havi jövedelmének legfeljebb 80 százalékát lehet elvenni a szolgáltatásra. Ha ez nem fedezi a költségeket, a különbséget a hozzátartozó „átvállalhatja", vagy megterhelhetik vele a vagyonát.

(Júniusban fogadta el az Országgyűlés azt a törvényt, miszerint behajtható a gyerekeken az az összeg, amibe a szüleik tartása az őket ellátó intézménynek kerül.) A lapunk által megkérdezett szakértők szerint a szociális otthoni elhelyezés átlagos havi 100 ezer forintjánál biztosan többet kell majd fizetni.

A fővárosi szociális otthonban élők csaknem harmada olyan, aki a havi jövedelméből most sem tudja fizetni a térítési díjat,

vidéken ez az arány sokkal rosszabb. A jelentés szerint a térítési díjak megfizetése alól első körben fölmentést kaphatnak azok, akiket a kórházakból helyeznek át a szakápolási otthonokba.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.