galéria megtekintése

„Nyugtával dicsérd a NAV-ot!” – ezrek mennek Vida lemondásáért

24 komment


Boda András

Ha nem is 1000 milliárdan, de azért több ezren döntöttek úgy vasárnap késő délután, hogy részt vesznek a tisztességes adózásért és Vida Ildikó NAV-elnök lemondásáért meghirdetett tüntetésen Budapesten. Az „1000 milliárdan a tisztességes adózásért” elnevezésű Facebook-csoport megmozdulásának résztvevői a NAV Dob utcai épületétől a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz vonultak. Várady Zsolt iWiW-alapító 2015 elején új közösségi oldalt indít.

Cikkünk folyamatosan frissül!

Fotó: M. Schmidt János / Népszabadság

Az előzetes jelentkezések is utaltak arra, hogy a netadó elleni tüntetések utáni napok legnagyobb megmozdulása lehet a vasárnap délutánra, a NAV Kiemelt Adózók Adóigazgatóságának épülete elé hirdetett megmozdulás: délutánig már tízezren ígérték, hogy ott lesznek.

 

A kezdésre 2-3 ezer ember ment el. A tömeg ha néhol szellősen is, de betöltötte a Csengery utca és a körút közötti szakaszt. Azután, hogy a menet elindult, még rengetegen csatlakoztak. Az Andrássy út először, az Oktogonig csak fél szélességben volt a tüntetőké, a szemközti sávban veszteglésre kárhoztatott kocsik tulajdonosai viszont meglepő türelemmel viselték a helyzetet. És futotta tőlük ennél többre is. A tüntetők között felharsanó „Aki dudál, velünk van!” felszólításnak feltűnően sokan engedtek. Az Oktogontól az Andrássy utat a tüntetők már a teljes szélességében megkapták. A tömeg a Deák térről az Oktogonig ért. A végállomás, a József nádor tér már tele van úgy, hogy a menet vége még nem tart a Deák térnél. Az egyik szónok – Vágó Gábor volt LMP-s képviselő – több mint tízezer emberről beszélt.

Várady Zsolt iWiW-alapító pedig arról, hogy 2015 elején új közösségi oldalt indít, Horváth András egykori NAV-alkalmazott, a korrupciós ügyek kirobbantója pedig a magáéban többször is Vida leváltását követelte. Zárásként aztán újra Vágó beszélt. Egy hetet adott a kormánynak arra, hogy az Európai Bizottsággal világíttassa át a NAV-ot, és és Vidának. arra, hogy felálljon a székéből. A Himnusz után a tömeg egy része elindult a Kossuth tér felé

A tömegben folyamatosan zúg az „Orbán, takarodj!”, és a transzparenseken is a miniszterelnök, illetve a kormány lemondását követelik. Negyed hét előtt indultak el a József nádor tér felé. A netadó-ellenes tüntetéseken az újságíróit ért atrocitások miatt a Hír TV újra biztonságiakkal érkezett meg.

A demonstráció szervezője, az „1000 milliárdan a tisztességes adózásért" Facebook-csoport, azzal hívta az utcára az embereket, hogy követeljék közösen Vida Ildikó NAV-elnök és a hatóság több vezetőjének lemondását. Fontos megemlíteni: most nem csupán a kitiltási botrány, hanem az áfaügyek miatt került reflektorfénybe a NAV-elnök.

A szervezők úgy fogalmaztak: „Egy évvel ezelőtt, Horváth András által napvilágra került az állammal szorosan összefonódó adócsaló hálózatok működése, melyek évi 1000 milliárd forintnyi kárt okoznak a magyar embereknek. Ekkor álltunk ki mellette, követelve a NAV átvilágítását. Az a helyzet, hogy egy év alatt sem a kormányzat, sem annak megfelelő szervei nem voltak képesek kivizsgálni az ügy hátterét, és felszámolni azt a maffiahálózatot, ami kihúzza a pénzt az állam és az emberek zsebéből. Ebből adódóan úgy gondoljuk, elég időt adtunk, mára bebizonyosodott, hogy az állam nem akar cselekedni."

Fotó: M. Schmidt János / Népszabadság

Mindezek miatt a rendezők – saját maguk jellemzése szerint – „,magyar állampolgárok, civil aktivisták, akiknek elege lett a napi szintű korrupciós botrányokból" – azzal hirdették meg a tüntetést:„Követeljük a NAV átvilágítását az Európai Intézmények által! Követeljük az alábbi NAV vezetők lemondását: Vida Ildikó, Csillag Dezsőné, Somos Katalin, Dávida Marianna!"

A szervezők azt tervezték, hogy a délután hatkor kezdődő demonstráció elején megemlékeznek a napokban meghalt civil aktivistáról, Rózsa Milánról. Ezután – a program szerint – a tömeg egy rövid felvezető után elindul a József nádor tér felé. A téren beszédet mond Vágó Gábor, a NAV-jelentés készítője, Várady Zsolt Iwiw-alapító, Békési Zoltán előadóművész, kisvállalkozó, és Horváth András, a NAV-botrány kirobbantója.

Fotó: M. Schmidt János / Népszabadság

A szervezők azt írták: „a demonstráció békés, de erőt mutató lesz", szívesen látnak magyar és EU-zászlókat, kreatív táblákat, ütős jelszavakat, de pártlogókból, erőszakra buzdító jelszavakból, provokátorokból, áfacsalókból és tettestársaikból nem kérnek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.