Ezért vitték el Nagy Imrét: túl eklektikus volt az aula

Az egyetem aulájának eklektikus jellegét akarták megszüntetni, Nagy Imre domborműves emléktábláját is ezért távolították el – derül ki a Corvinus kommunikációs irodájának közléséből. Az egyetem szimbolikáját egy új alkotás fogja megjeleníteni, amire pályázatot írnak ki.
Nemcsak Marx Károly szobrát vitték el a Corvinus aulájából, hanem – mint azt megírtuk – Nagy Imre mártír miniszterelnök (és Teleki Pál) emléktábláját is.

Kerestük az egyetemet, ahonnan kérdésünkre időközben megérkezett a válasz. A Budapesti Corvinus Egyetem kommunikációs irodájának tájékoztatása szerint az egyetem szenátusa állandó egyetemtörténeti kiállítás megnyitásáról döntött. E tárlaton kap helyet idén ősszel Karl Marx szobra, amely az „egyetem jogelőd intézményének történetéhez" tartozik, és amely korábban a főépület aulájában volt látható.

Ugyancsak tavaly határozta el az egyetem vezetése azt is, hogy megújítja az idén tízesztendős „Corvinus szimbolikáját, amely a budai és pesti karok egységes szervezeti kultúráját hivatott kifejezni". Ennek érdekében megbízta a Magyar Képzőművészeti Egyetemet, hogy írjon ki pályázatot „egy-egy olyan – az egyetem központi helyszínein elhelyezésre kerülő – alkotás elkészítésére, amely az egész Corvinust, a közös identitást fejezi ki" – olvasható a kommunikációs iroda válaszában.

Az új szimbolikával összefüggésben született az a döntés, amelynek alapján a főépületi aulából a szobor mellett minden más alkotást – így Teleki Pál emléktábláját és Nagy Imre domborművét is – eltávolítják, és az egyetem „más kiemelt területére helyezik őket, megszüntetve ezzel az aula korábbi eklektikus jellegét". Jelenleg tart a „szimbolika megújítására vonatkozó pályázat" kiírása, valamint az egyetemtörténeti kiállítás előkészítése. A korábban az aulában elhelyezett műalkotások új helyszínének kijelölése szintén nemsokára megtörténik, hogy minél előbb újra láthatóak legyenek.

A Budapesti Corvinus Egyetem állandó történeti tárlatának megnyitásáról, az új szimbolikáról, valamint a meglévő alkotások új helyéről készséggel adunk további információkat, amint a velük kapcsolatos tervek valóra válnak – közölte a kommunikációs iroda.

Nagy Imre unokája, Jánosi Katalin előzőleg azt mondta lapunknak: furcsának találta az eljárást, de nem különösebben lepődött meg. Amikor meghallotta, hogy Marx Károly szobrát el akarják távolítani, volt egy olyan érzése – Nagy Imre se maradhat.
Jánosi Katalin a Nagy Imre Alapítvány nevében levelet írt Rostoványi Zsoltnak, kérve, a rektor bocsássa az MTA keretében működő Nagy Imre Emlékház rendelkezésére az emléktáblát. Az egyetem kommunikációs irodája nem tett említést Jánosi Katalin leveléről.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.