galéria megtekintése

Orbán üzent L. Simon kirúgásával, Némethné körül elfogyott a levegő

28 komment

Munkatársainktól

Rutinrendezvényen robbant a bomba: Lázár János menesztette államtitkárát, L. Simon Lászlót. Németh Lászlóné, a pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkár pedig júliusban nyugdíjba vonul. Némethné távozásának okait lényegesen sokszínűbben látják forrásaink, mint a sorozatos botrányaival a Fidesznek számos kínos percet okozó L. Simon László menesztését. Forrásaink egy része szerint esetében inkább kimenekítésről, mintsem leváltásról lehet beszélni.

Lázár tovább küzd
Lázár tovább küzd
Szabó Miklós / Népszabadság

Lázár János a „legnagyobb barátság" ellenére is menesztette tegnap államtitkárát, L. Simon Lászlót. A kancelláriaminiszter egykori helyettesének a leváltását szokásos heti sajtótájékoztatóján azzal indokolta, hogy nincs megelégedve a fideszes politikussal a műemlékvédelem, a kiemelt örökségvédelem és a nemzeti fejlesztések területén. Bár szakemberek valóban sokan bírálták ebbéli tevékenységét, nehezen hihető, hogy L. Simonnak ezért kellene mennie.

A Népszabadságot kormányközeli források úgy tájékoztatták, hogy L. Simonnak inkább azért kell távoznia, mert „üzleteit" már a miniszterelnök is megelégelte. Úgy tudjuk, a 2014-es választások óta nem ez volt az első alkalom, hogy Orbán Viktor elgondolkodott L. Simon menesztésén, jóllehet a személyes kapcsolatuk régóta jó.

 

Az államtitkár bizniszeit elég hatékonyan dokumentálta a média:

kastélyfelújítástól, méregdrága bicikliúttól, rákellenesnek hirdetett készítménytől volt hangos a sajtó, mígnem L. Simon az RTL Klubnak még saját cégét is letagadta. Akkortájt már éreztette nemtetszését Orbán,

Lázár pedig azt tanácsolta L. Simonnak, hogy megint verseket kellene írnia inkább. Feleségével szintén az újságok címlapjára került az asszony földvásárlásai ­miatt. Az államtitkár akkor azt mondta, hogy 80 hektár földjük van, azt szerették volna 300-400 hektárra növelni – potom 281 millió forintért. Azt a saját dolguknak nevezte, hogy rokonoktól vagy a banktól szereznek rá pénzt.

Forrásaink szerint

L. Simon László menesztése üzenetnek is tekinthető, hogy „az üzletelésnek is van határa"

a kormányoldalon.

Egyesek tudni vélik, hogy L. Simonnak a lovasberényi kormányüdülő körüli sürgölődése lehetett az utolsó csepp a pohárban. (A Demokratikus Koalíció tegnap állampolgári bejelentésekre hivatkozva közölte: az üdülő az államtitkár érdekeltségébe kerülhetett.) Az viszont tény:

L. Simon már másodszor veszíti el államtitkári rangját a nemzeti együttműködés rendszerében.

Az előző ciklusban Orbán a kulturális államtitkári posztról menesztette, de később mégis visszaengedte a Miniszterelnökségre. Kormányzati forrásunk szerint harmadik virágzásában már nem reménykedhet.

– Úgy látszik, eljutott végre a Miniszterelnökséghez is, hogy nem létezik Magyarországon hathatós műemlékvédelem – kommentálta a hírt Mezős Tamás, a megszüntetett Kulturális Örökségvédelmi Hivatal egykori elnöke.

 L. Simon megtekinti a Vár építését. Hivatalból utoljára
L. Simon megtekinti a Vár építését. Hivatalból utoljára
Koszticsák Szilárd / MTI

– Az L. Simon államtitkársága idején törvénybe iktatott egyszerűsített műemlékvédelmi eljárás odavezetett, hogy a szakmának szinte semmilyen önálló jelenléte nincs. A hozzértő műemléki felügyelők az örökségvédelmi hivatal kormányhivatalokba tagolása óta egyre több helyen eltűntek az építéshatósági rendszerből.

Mezős Tamás szerint vissza kellene adni a műemléki területnek az önálló szakhatósági felügyeleti kört, mert egyre inkább elveszti szakmaiságát. Ráadásul a távozó államtitkár kezdeményezésére körülbelül kétezerrel kevesebb lett a műemlékek száma az utóbbi években, holott számukat inkább jelentősen emelni kellett volna.

Némethné: csatából nyugdíjba

Németh Lászlóné, a pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkár júliusban nyugdíjba vonul. Ennek következtében személyi és szerkezeti változások lesznek a Miniszterelnökségen – jelentette be tegnap Lázár János. Igaz, rögtön hozzátette:

Némethné a nyugdíjazása ellenére új posztot kap.

Az egyelőre nem nyilvános, mit.

Távozásának okait lényegesen sokszínűbben látják forrásaink, mint a sorozatos botrányaival a Fidesznek számos kínos percet okozó L. Simon László menesztését. Forrásaink egy része szerint esetében inkább kimenekítésről, mintsem leváltásról lehet beszélni. Orbán Viktor kedveli egykori fejlesztési miniszterét, mivel mindig elvégezte, amire vállalkozott. A kormányfő e magyarázat szerint megkíméli őt a jelenlegi területeit érintő csatározásoktól.

Némethné megpihen
Némethné megpihen
Teknős Miklós / Népszabadság

Némethné

az utolsó „simicskista", vagyis Simicska Lajos bizalmasa volt, aki az egykori fideszes milliárdos és a miniszterelnök szakítása után a kormány tagja maradhatott.

Forrásaink szerint részben azért, mert Orbán bízott benne, hogy végrehajtja a rábízott feladatokat, jó viszonban van Lázár Jánossal is, valamint közeli kapcsolatot tartott fent az akkor még bizalmi embernek számító Spéder Zoltánnal, az FHB Bank elnökével, a takarékszövetkezeti integráció egyik szellemi atyjával is. Az egyik értelmezés szerint Némethnének most azért kellett távoznia, mert Spéder kegyvesztett lett, több érdekeltsége ellen eljárás indult.

Egy másik értelmezés szerint nem kellett kirúgni, hiszen maga felismerte, hogy elfogyott körülötte a levegő, s kérte nyugdíjazását. Forrásaink szerint Némethné a rábízott ügyek közül a posta átalakítását, illetve a takarékszövetkezeti integrációt 90 százalékban megvalósította, ám a kormány a zárás előtt olyan radikális változásokat hajtott végre a koncepción, amelyeket nem akart felvállalni. Ismerői szerint bármennyire próbálta távol tartani magát a Simicska–Orbán-háborútól vagy a Spéder érdekeltségei elleni eljárásoktól, és igyekezett egyensúlyozni a felek között, most felismerte, az elmérgesedett viszonyok miatt már nem tudja befejezni az elkezdett munkát.

„Régi vágású káder, végrehajtó típus, nem akart beleállni ebbe a háborúba"

– indokolta visszavonulását egy kormányzati forrás.
Lázár viszont egyes hírek szerint csupán taktikus vezéráldozatnak tartja Némethné nyugdíjazását. A megszűnésre ítélt államtitkárság alapvetően két nagyobb vagyoncsoport felett őrködik: az egyik a pénzügyi terület – például az MFB, a Magyar Posta, a díjbeszedő, a takarékszövetkezetek –, a másik a közművek, például Paks 2., az ENKSZ és a Főgáz. Mindkét csoportot szívesen vinnék a kabinet más tagjai: az előbbi a nemzetgazdasági, az utóbbi a nemzeti fejlesztési tárcánál köthet ki. Lázár tegnap többször odaszúrt minisztertársának, Seszták Miklósnak. Eszerint tárcája azért fogott az állami közműszolgáltatás kialakításába, mert azt a fejlesztési minisztérium nem szervezte meg.

Németh Lászlóné régi barátja, Simicska Lajos társaságában
Németh Lászlóné régi barátja, Simicska Lajos társaságában
Közgép

Első körben Némethné államtitkárságának megszüntetésétől mindenki ama, régóta rebesgetett szándék beteljesültét várja, hogy az energiatársaságok átkerülnek Sesztákhoz és így az MVM-hez. Mások szerint az iparági szereplők által döntésképtelennek látott államtitkár elmozdításával épphogy olajozottabbá válhatnak a tárcán belüli folyamatok. Így ismét felvetődhet az a változat, hogy míg az ügyfelek – veszteséges – ellátása maradna Lázár hatásköre, addig a vezetékek megvásárlása és – nyereséges – üzemeltetése maradhat az MVM-re.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.