galéria megtekintése

„Ezért dicséret jár, nem letolás”

Szabó László Zsolt büszke az M1-en indított hírcsatornára. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója elismeri a kezdeti hibákat, de szerinte azok csak a tizennyolc órás adásfolyam töredékét jelentik. A direktor lapunknak tagadta, hogy menekülnének a nézők az M1-ről, szerinte a nézettség emelkedik majd.

– Mikor mond le?

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

– Udvarias ember vagyok, tehát csak önök után! Viccet félretéve, nem gondolom, hogy le kellene mondanom. Miért gondolják ezt?

 

– Az első héten úgy tűnt, mintha egy vicc-csatornát hoztak volna létre. Évekre ellátták nyersanyaggal a magyar mémipart, összeomlott az M1 nézettsége.

– Büszke vagyok rá, hogy 25 éve az első komoly változás indult el a közmédiában,

de tiszteletben tartom az önök véleményét. Hála Istennek az internetes mémgyáraktól egészen eltérő véleményeket is kapunk. A közönségszolgálatunkhoz a kritikák mellett nagyon sok dicséret is érkezik, ami erősít bennünket abban, hogy jó irányba haladunk.

– És a nézettség?

– Az is fontos, leginkább a kereskedelmi médiának. Nekünk nem nézettségi elvárásokat kell teljesítenünk, hanem azt a társadalmi megrendelést kell kiszolgálnunk, amely a médiatörvényen keresztül is jelentkezik: valamennyi magyar ember számára megfelelő információt szolgáltatni. Ez az alapja az információs esélyegyenlőségnek.

– Az M1 fél nyolcas fő Híradójának nézettsége néhány nap alatt 150 ezerrel esett. A nézők este nyolc után menekülnek az M1-ről. Ez nem kudarc?

– Nem kudarc.

Majd emelkedni fog.

Adjunk időt a nézőknek, s legyünk türelmesek a készítőkkel szemben is. Az M1-et napi szinten több millióan nézik, én ezt sikernek gondolom. A magyar emberek „homo politicus" voltát igazolja, hogy őket érdeklik az információk.

– Olvastuk azokat a közleményeket, hogy több millióan nézik az M1-et. De az adatsor, amire ön hivatkozik, csak azt mutatja, hogy ki kapcsolt legalább egy percig a csatornára, ám a nézők egy része továbbmegy. A valódi nézettséget az mutatja, hogy az adott percben átlagosan hány ember nézi a televíziót. E szerint menekülnek a nézők.

– Ez egy régi küzdelem, önök is, mások is mindig arról beszélnek, ami a kereskedelmi csatornáknak jó, a közszolgálatinak rossz. Cáfolom, hogy menekülnének a nézők a csatornáról. Az elmúlt hét során mindennap több millió ember nézte az M1-et. Közszolgálati feladatot teljesítünk, a célunk az, hogy minél több embert érjünk el. És azt se felejtsük el, hogy korábban az M1 általános csatorna volt hírekkel, szórakoztató műsorokkal, sportközvetítésekkel, most pedig kizárólag információs csatorna. Ez a műfaj nyilvánvalóan kevesebbeket érdekel. Ugyanakkor az európai hírcsatornákhoz képest még mindig magasabb a nézettség.

– Arról számoltak be, hogy március 15-én több mint ötmillióan nézték önöket. Ha véletlenül megnégyszereződne a nézettségük, húszmillió magyar nézné a csatornákat?

– Miért néznek le bennünket annyira, hogy nem értünk a szakmához?

– Ezt nem feltételezzük.

– A többmilliós szám mögött valódi nézők vannak, mert a nézettségi adatokból kiszűrjük azokat, akik egy nap többször is a közszolgálati adókra kapcsolnak.

– Azt mondták, a BBC és a CNN a példa. Ez már az a színvonal?

– Ha a megjelenésről beszélünk, azt mondom, igen. Világszínvonalú, amit az angolokkal együtt megcsináltunk. A műsorokat illetően ma még nyilván vannak olyan elemek, amelyekben van javulnivaló. Minden kezdet nehéz, minden kritikát komolyan veszünk, de arra nem szolgáltak rá a kollégáim, amit bizonyos sajtótermékek műveltek velük.

Műsorvezetőink, riportereink felkészült, becsületes emberek, és gyakran alpári módon gyalázzák őket. Ez elfogadhatatlan.

A hibákat pedig napról napra küszöböljük ki, és ma már üzemszerűen működik a hírcsatorna.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

– Miért nem halasztották el a rajtot? Látható volt, hogy komoly technikai problémáik vannak. Elkerülhető lett volna, hogy az egész magyar sajtó és a közvélemény az M1-en viccelődjön.

– Nem az egész magyar sajtó és nem az egész magyar közvélemény viccelődik. Ráadásul a napi 18 órás műsorfolyamból azok a hibák, amiket önök oly nagy kedvvel nagyítanak fel, csak az adás töredékét jelentik.

Persze ezeknek sem kellett volna megtörténniük.

Nyilván az önök munkahelyén is volt hasonlóan nagy léptékű változás. Én csak azt kérem, hogy nézzenek magukba: akkor minden zökkenőmentesen működött? A kollégáimmal természetesen felmértük, elindulhat-e az új csatorna. Tudtuk, az indulásnak vannak kockázatai, de vállaltuk. Több okból is. A március 15-i ünnepen való indulásnak szimbolikus jelentősége is volt, másrészt úgy éreztük, képesek vagyunk megvalósítani, amit elterveztünk.

– Ha már említette a munkahelyünket: mi az MTVA-val ellentétben nem évi 80 milliárd forint közpénzből működünk.

– Ezzel nincs is bajom. Azzal van, hogy bizonyos sajtótermékek azt sugallják, mi, csak azért, mert közpénzből működünk, nem is hibázhatunk. Itt is emberek dolgoznak, hibázhatnak ugyanúgy, ahogyan önöknél a munkatársak.

– Még vannak olyan tapasztalt műsorvezetőik – Süveges Gergő, Betlen János például –, akik korábban nagyon sok élő műsort vezettek le. Ehhez képest tapasztalatlan műsorvezetőkre bízták az első napot. Ez nem növelte a kockázatot?

– De igen. Nagyon. A hibákat azonban nem a műsorvezetők követték el, ők remekül tették a dolgukat.

A hibák a műsor lebonyolításában történtek.

Lehet, hogy önök számára a műsorvezetők újak, de ők már más televíziókban számos élő műsorban vettek részt.

– Kik? Imre Balázs, Hevér Lóránt, Radnai Csaba?

– Igen, Imre Balázs például az Echo TV-ben, vagy éppen a korábbi M1 Híradóban, ahol riporterként edződött, miként Hevér Lóránt és Radnai Csaba is.

– Értjük. A hírcsatorna elindításáért tartalomszolgáltatási igazgatóként Papp Dániel felelt, akinek neve összekapcsolódik a hírhamisítással. Ön elégedett a munkájával?

– Dani és a hírhamisítás egy külön történet.

– Bírósági ítélet van róla.

– Arról van bírósági ítélet – legyünk pontosak –, hogy tűrnie kell, ha azt mondják róla, hogy hírhamisító. Nem azt mondta ki a bíróság, hogy Dani hírhamisító, mert nem az. Dani a tartalomszolgáltatási igazgató, de a hírfőszerkesztőséget igazgatói rangban Németh Zsolt irányítja, aki 2010-ben az Európai Parlament újságírói díját kapta. Ezt ugye sosem írják meg róla? Nem mondható, hogy felkészületlen ember lenne.

– Lesz felelősségre vonás az első napok szakmai hibasorozatáért?

– Először kijavítjuk a hibákat,

aztán levonjuk a tanulságokat.

Ezért a munkáért azonban nem „letolás", hanem dicséret jár. Hatalmas teljesítmény volt.

– Akkor Németh Balázs számíthat előléptetésre?

– Miért kéne előléptetni?

– Papp Dániel karrierjéből akár az is következhet, hogy miután Németh Balázst elmarasztalta a Médiatanács, mert lényegében publicisztikát mondott fel a Híradóban, most új feladatokra számíthat.

– Ez az önök logikája. Furcsa logika. Az enyém más. A teljesítményük alapján ítélek meg embereket.

– Az ilyen közbevetések azért eltűnnek a híradókból?

– Minden hibánkból tanulunk, miként a sikereinkből is. Az önök kritikáiból is, ha nem személyeskedők.

– Azt nem gondolná helyesnek, ha már közpénzből gazdálkodnak, ha az MTVA automatikusan nyilvánosságra hozná, milyen beszállítói szerződéseket köt külső cégekkel?

– Automatikusan nyilvánosságra hozzuk, semmit nem titkolunk, mert nincs okunk rá. Ajánlom figyelmükbe az MTVA honlapját, ott van minden.

– Múlt héten kérdeztük önöktől, mennyibe kerültek a labdarúgó Bajnokok Ligájának közvetítési jogai. Azt mondták, nyújtsunk be közérdekű adatigénylést.

– Mert ez a törvény rendje.

Önök törvényes működést várnak el, mi csak azt kérjük, hogy a törvényes utat mindenki tartsa be. A közérdekű adatok közt amúgy fel kell tüntetnünk a közbeszerzésekkel vásárolt eszközöket és szolgáltatásokat. Az összes többi szerződéssel kapcsolatban bárki benyújthat közérdekű adatigénylést, amelyeknek mindig megfelelünk. Az UEFA-tól csütörtökön érkezett egy jelzés, hogy aláírták a BL-szerződést, a dokumentumot még nem kaptuk meg. Ha itt lesz, megtalálhatják majd.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

– Csak az Átlátszó adatigénylése nyomán tették közzé például a bloggerszerződéseket. Nem lenne jobb akusztikája a 80 milliárd forint elköltésének, ha az MTVA nem közérdekű adatigénylésre, hanem magától tenné közzé a szerződéseit?

– Azt azért ne felejtse el, hogy miközben mi közpénzekből gazdálkodunk, valódi versenypiacon vagyunk jelen. Ha közzétesszük például a BL-szerződést, akkor azt kockáztatjuk, hogy három év múlva, amikor újra kell pályázni a közvetítési jogokra, minden versenytársunk tudni fogja, mennyit fizettünk érte. Nekünk ez ugyan jelentős versenyhátrányt jelent majd, de vállaljuk.

– A Simicska Lajos érdekeltségi körébe tartozó Hung-Istertől nem rendelték meg a Maradj talpon!-t, a Magyarország, szeretlek!-et pedig belső gyártásba vitték. Ezt a Fidesz kérte, vagy önök találták ki az állami média simicskátlanítását?

– Senki nem kérte tőlünk. Nálunk opciós szerződések vannak. Ezeket félévente kell meghosszabbítani. A Maradj talpon! szerződését azért nem hosszabbítottuk meg novemberben, mert pihentetni szereznénk a műsort. A Magyarország, szeretlek! esetében pedig az történt, hogy

az MTVA ma már képes arra, hogy megcsináljon egy ilyen nagy szórakoztató műsort.

És szeretnénk arra kérni önöket és az egész sajtóközösséget, hogy amikor rólunk beszélnek, akkor annak nevezzenek, amik vagyunk: közszolgálati médiának. Én sem azt mondom a Népszabadságra, hogy az egykori kommunista Népszabadság utódja. Mi nem állami média vagyunk, hanem közszolgálati, ahogy azt a médiatörvény és az alkotmány előírja.

– Mi azért nem nevezzük közszolgálati médiának az MTVA-t, mert szerintünk nem látja el a közszolgálati feladatait.

– Ez vélemény, amellyel könnyen vitatkozhatok, mert a közszolgálati feladataink teljesítését a társadalmat reprezentáló Közszolgálati Testület ellenőrzi. Ez a testület évente értékel, s eddig jó minősítést kaptunk. Viszont az „állami" jelző, amelyet a Népszabadság is rendszeresen használ a közmédiára, helytelen állítás.

– Amíg egy hírhamisító az MTVA tartalomszolgáltatási igazgatója, addig ez nem közszolgálati média.

– Csak a jólneveltségem miatt nem vágok vissza önöknek, hogy esetleg milyen kollégák dolgoznak más sajtótermékeknél, de ha önök így gondolják, lelkük rajta.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.