Már 2013-ban, Navracsics Tibor közigazgatási minisztersége idején nyilvánosságra hoztak egy olyan számot, hogy a kormányzat háza táján, de államtitkári szint alatt 184 ember alá ad autót az állam, azóta pedig a kormányzati apparátus jelenősen, legalább 30-40 százalékkal bővült. Az érintettek a kocsi mellé költségkeretet is kapnak: minimum kétezer, maximum 15 ezer kilométert mehetnek díjmentesen havonta (érdemes megjegyezni, hogy még a legalacsonyabb keret is a duplája annak, amit egy átlag magyar autós egy hónapban megtesz). Akadnak, akik még ezzel sem érik be: a fideszes Zsigó Róbert, még bajai polgármester korában például korlátlan használatú autót kapott a városától, amivel 163 ezer kilométert ment négy év alatt, vagyis annyit, mintha az egyenlítő mentén négyszer körbeautózta volna a Földet, miközben természetesen azt a havi bő félmillió forintot is fölvette, amit az országgyűléstől kapott a közlekedési kiadásaira.
|
Ne aprópénzről van szó
Kurucz Árpád / Népszabadság |
Egy korábbi, még az előző ciklusban készült szabályozási javaslat háttéranyagában az olvasható, hogy az érthetetlenül bőkezű autóhasználat a kommunista rendszer kései öröksége: tovább élő hagyomány egy olyan korból, amikor az autó valóban állami kegy és a többség számára elérhetetlen luxus volt. Mára a helyzet annyiban változott, hogy a kocsi hétköznapi használati tárggyá vált, és a kedvezményezett körbe tartozók a sokszázezres-milliós állami fizetésből, és a hozzá járó költségtérítésből minden további nélkül fenn tudnának tartani egy saját autót – de nem teszik, és ez sokuknál azt jelenti, hogy az állam a harmadával-felével növeli a jövedelmüket az irracionális juttatás révén. Ráadásul nehéz olyan vezetői munkakört megnevezni, amelyet ne lehetne ellátni szolgálati autó nélkül.
Hogy az Orbán-kormány a saját kádereivel ezen a téren mindenféle összevetésben indokolatlanul nagyvonalú, azt két példával lehet érzékletesen szemléltetni. Míg egy állami vezető autóhasználata az összes költséget tekintve havonta akár egymillió forintba is kerülhet, a közalkalmazottaknak az állam csupán kilométerenként 9 forint költségtérítést ad (nekik, azaz például a gyógytornászoknak vagy az orvosoknak kocsi természetesen nem jár, ők a saját autójukat használják), ami még az amortizációt is csak szűken fedezi.
A kulcsos autónak is örülnek magáncégeknél
Bár az adószabályok évről évre egyre szigorúbbak, továbbra is komoly juttatásnak számít a céges autó, igaz, egyre kevesebb poszton. Felső vezetői szinten még napjainkban sem lehet elismert szakembert, sikeres sztármenedzsert szerződtetni ennek hiányában. A középvezetőknél és az alacsonyabb szinten dolgozóknál már egyre kisebb az esély erre, vagy ha mégis, akkor a korábbi éveknél alacsonyabb kategóriájú és felszereltségű modellnek is örülnie kell az alkalmazottnak.
Egyre jobban terjed a cégeknél a kulcsos autó, amit több munkatárs felváltva használ, de van ahol az értékesítőknek már csak tömegközlekedésre szóló bérlet jut. A cégek költségcsökkentése és az adószabályok változásai miatt egyre szűkül a magánhasználat: a lízingautóknál például csak akkor írható le a szervizköltség áfája vagy annak része, ha csak üzleti utakon használják a gépkocsit, ezt a menetlevélben szigorúan vezetni kell. (B. J.)
Még feltűnőbb a pazarlás, ha a magyar viszonyokat a nálunk sokkal gazdagabb Svédország példájával hasonlítjuk össze. A Svédasztal portál összeállítása szerint a svéd államigazgatásban egyetlen ember, a miniszterelnök kap személyes használatú állami autót. A miniszterek és államtitkárok különösen indokolt esetben igényelhetnek egy-egy utazásra szolgálati járművet, és még taxiköltséget is csak akkor számolhatnak el, ha olyan helyre utaznak államügyben, ami máshogy (tömegközlekedéssel) nem közelíthető meg. A saját autó használatához jár költségtérítés, nagyjából 100 forintnak megfelelő összeg kilométerenként, ami azt jelenti, hogy a svéd állam nem bújtatott jövedelmet ad, hanem a tényleges költségeket fedezi.
Minden állami térítésnek arányosnak kell lennie az utazás kormányzati céljával és hasznával, vagyis magánutakat, nyaralásokat, kampányturnékat az állam nem szponzorál, és azt sem fizetik ki, ha valaki közbeiktat mondjuk egy tengerparti kitérőt. Elvárás, hogy a politikus a legolcsóbb és leginkább környezetkímélő megoldást válassza, azaz például a vonat+hotel előnyt élvez az autóval vagy a repülővel szemben. Természetesen az összes kiadásról számlát kell hozni. Tanulságos tény még, hogy Svédországban a politikusi napidíj és az utazási költségtérítés fillérre ugyanannyi, mint amennyi bármelyik másik közalkalmazottnak jár – érthető módon, hiszen a benzin vagy a parkolás az állami vezetőknek is pont ugyanannyiba kerül, mint az egyszerű állampolgároknak.
|
Indokolatlan nagyvonalúságot gyakorlonak a saját káderekkel
Kurucz Árpád / Népszabadság |
A Párbeszéd Magyarországért a közelmúltban kikérte a Miniszterelnökségtől a magyar államigazgatás autóhasználatra vonatkozó adatait, és egy törvénymódosításon is dolgozik, amely radikálisan szűkítené az állami autót használók körét. Javaslatuk szerint az állami és az önkormányzati vezetők használják inkább a közösségi közlekedést, az így felszabaduló milliárdok révén pedig el lehet törölni az eddig nem fizetős útszakaszokra az év elején kivetett útdíjat.
Híres politikusok autós sztorijai
Sok történet kering arról, hogy mire és mennyire indokoltan használják az érintettek az állami kocsit, pedig a nyilvánosság csak a legkirívóbb, valamiért rendőrségi üggyé vagy sajtóhírré váló esetekről értesül. Például arról, hogy Hende Csaba honvédelmi miniszter egy rezsifórumra (lényege szerint választási kampányeseményre) sietve balesetezik, Lázár János a „támadások” hatására lemond a neki havi 600 ezer forintért bérelt luxus Audiról, megbírságolják az egyirányú utcában szabálytalanul parkoló (a bírói székbe és a szolgálati járműbe a Fidesz-frakcióból frissen átült) Balsai István alkotmánybírót. Maga a jelenség a mindenkori ellenzéket általában a kormányra kerülés pillanatáig zavarja: jellemző példa, hogy a Fidesz sajtótájékoztatóin 2010-ig visszatérő fordulat volt a „limuzinszocialistázás”, azóta internetes keresésünk tanúsága szerint egyszer sem hozták szóba a témát. (H. M.)
