„Ezek a gazemberek pontosan tudták, hogy ennek semmi alapja sincs”

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyújtott be még júliusban vádindítványt pótmagánvádlóként a Földművelésügyi Minisztérium, és kérték a szocialista Gőgös Zoltán vagyonának zár alá vételét is. A vélelmezett tettest azonban elfelejtették megnevezni, ennek híján a bíróság a beadványt érdemben nem is vizsgálhatta.
„Tegnap megkaptam a Fővárosi Törvényszék végzését, amelyben tárgyalás nélkül elutasítja a Földművelési Minisztérium velem kapcsolatos vádindítványát” – tudatta a Facebookon Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese. Azt írja: „ezek a gazemberek pontosan tudták, hogy ennek semmi alapja, és joguk sincs hozzá, de azért megcsinálták”. Azt üzeni nekik és „a bemocskolásomban aktívan közreműködő valamennyi ellenséges és baráti médiának, hogy isten nem ver bottal, és az aljasságért előbb-utóbb mindenkinek felelni kell”.

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyújtott be még júliusban vádindítványt pótmagánvádlóként a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a Magyarországi Leader Közhasznú Egyesület ügyében – írta meg a Napi Gazdaság. Kérték ugyanakkor, hogy csaknem félmilliárdnyi értékben vegyék zár alá az agrártárca egykori szocialista államtitkára vagyonát.

Az egyesület 2008-ban éppen ennyi állami támogatásban részesült, és azt állítólag Gőgös hagyta jóvá. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal korábbi vizsgálata szerint viszont a pénzt nagyrészt nem a pályázati kiírásban szereplő célokra használták fel.

Emiatt nyomozás is indult, ám az ügyészség nem tudta megállapítani, hogy történt-e bűncselekmény, és az ügyet lezárták.

Az FM ezért lépett be pótmagánvádlóként. A büntetőeljárási törvény szerint a sértetteknek erre lehetőségük van, csakhogy 2005-ben született egy alkotmánybírósági határozat, amely szerint „a vádlói közhatalom nem kerülhet az ügyészségen kívül más közhatalmi szervhez”. Ebből egyértelműen következik, hogy egyetlen minisztérium sem avatkozhatna be egy büntetőeljárásba.

További probléma is volt: az agrártárca által benyújtott pótmagánvádban ismeretlen tettes szerepelt, ami jogi abszurd. A vádindítvány elengedhetetlen tartalmi eleme, hogy abban jelöljék meg a vád tárgyává tett bűncselekményt és a vélelmezett elkövetőt, de ez utóbbi hiányzott, a bíróság pedig nem nyomozóhatóság, tehát nem dolga a tettes felkutatása. A törvényszéknek így az indítványt – már csak annak formai hiányosságára tekintettel – el kellett utasítania.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.