- Kormányzati politikusok azt állítják, hogy a Gyermekszegénység Elleni Programiroda átalakítása szakmai és nem politikai kérdés. Ön is így látja?

- Soltész Miklós államtitkár parlamenti beszédéből kiderült, hogy politikai döntésről van szó. Szerintem valójában államtitkot fecsegett ki, amikor azt a bizonyos választ adta egy, a programiroda létéért aggódó interpellációra: az irodát liberális kötődésűnek tartják, ezért nincs szükség rá. Ugyanez történik az élet minden területén. Mi mindig azt gondoltuk, hogy a gyerekszegénység elleni küzdelem nem jobb- vagy baloldali, liberális vagy konzervatív kérdés. Minél rosszabb a gyerekeknek, annál nagyobb a társadalmi kár hosszú távon is. Sem az előző kormányzatok, sem a jelenlegi nem veszi figyelembe, hogy ha egy gyerek rosszul táplálkozik, akkor sokkal nagyobb eséllyel lesz beteg ember húsz éves korától kezdve. Kimutatható, hogy nem csak megrövidíti az életet, hanem növeli a társadalmi költségeket is ezeknek az embereknek a munkaképtelensége, betegsége. A GYEP létrehozása és a programot megerősítő országgyűlési határozat nem szólt másról, mint a segíteni akarásról.

- Soltész Miklóst leszámítva a kormányzat más tagjai elköteleződésüket fejezték ki a program mellett. Még az MTA elnöke is példaértékűnek tartja a programot,   és nem is érti, hogy miért tekinti Ön megszűntnek a „régi”  GYEP-irodát, hiszen az MTA biztosítja  az iroda  további működését,  felvesz 4 fő kiváló kutatót, illetve a  Wekerle Alapkezelő  biztosítja a többi foglalkoztatott befogadását. Erről önök már tudnak?

- Két napja, amikor megkaptam elnök úr fentieket tartalmazó levelét, igen. Nem szívesen beszélek az MTA-val és a Wekerlével kapcsolatos tapasztalatainkról. Az MTA elnöke azt követően döntött az iroda és a projekt bizonyos működési feltételeinek biztosításáról, hogy e feltételek  hiányában mi már kiürítettük az irodát. Levele végén arra kér, „a jövőben is kísérjem figyelemmel és segítsem tanácsaimmal” a programot és az Irodában most működő kutatókat. Ezt természetesen szívesen tenném, ha tudnám, kik az új kutatók, illetve ha bármivel megkerestek volna. A Wekerle esetében még nem tudjuk, hány embert vesznek át, egyenként történnek az interjúk.

„Nyolcvanéves vagyok, most már nem fogok megváltozni, ha a vállalt feladatnak egyszerűen nem tudok eleget tenni, akkor fel kell állnom”

- Nem lehet, hogy az interpellációs kérdést nem a szociális ügyekért felelős Soltésznak, hanem Balog Zoltánnak kellett volna feltenni, hiszen a gyerekszegénység elleni programok a felzárkózásért felelős államtitkársághoz tartoznak?

- Csak egy kormány van. Ha Soltész államtitkár tudja, hogy ehhez nem ért, és azt is tudja, hogy a kormányának van a kérdésben szakértő tagja, akkor megkérhette volna a másik minisztérium másik államtitkárát, hogy válaszoljon. A szociálpolitika a Nemzeti Erőforrás Minisztériumához tartozik; a szegénység és kirekesztés a közigazgatási minisztériumhoz; a kirekesztés elleni küzdelemhez tartozó foglalkoztatáspolitikai, jövedelempolitikai eszközök pedig a gazdasági tárcához. Nem lehet könnyű kiválasztani az interpellálandó illetékest.

- Balog Zoltán felzárkóztatási államtitkár azt nyilatkozta a Klubrádióban, hogy ön magától állt fel, és szó nincs arról, hogy fölállították volna. Sőt, ezt a döntést „picit önzőnek” is tartotta.

- Amint már utaltam rá, az akadémián belül az egész folyamat átszervezésről velem sem mint akadémikussal, sem mint e komplex program egyik vezetőjével semmit nem beszéltek meg és minderről sem szóban, sem írásban  semmilyen információt nem kaptam e hét vége előtt. Amikor szeptember közepén félhivatalosan értesültünk a Wekerlével való háttér- megállapodásról,  nem mondhattunk mást, mint azt, hogy az iroda azzal a misszióval, amit eddig csinált, ellehetetlenült. A közfeladainkban benne volt az országos folyamatok kutatása és értékelése, a szécsényi kísérlet és a kiterjesztés módszertani-képzési  vezetése. A két – vagy négy - megmaradt ember minderre nyilván nem elég. Mikor egy hét múltán minden más megbeszélés helyett felszólítást kaptunk arra,  hogy ürítsük ki az irodát, világossá vált, hogy döntésünket elfogadták. Nem beszélek emberi méltóságról, vagy arról, hogy aki végigcsinált hat évig egy munkát, akkor megérdemelné, hogy mondjanak neki valamit. Világ életemben az volt a követelményem saját magammal szemben, hogy addig csináljak valamit, ameddig nem kényszerülök arra, hogy eláruljak nagyon fontos dolgokat. Ez még az átkosban is igaz volt. Nyolcvanéves vagyok, most már nem fogok megváltozni, ha a vállalt feladatnak egyszerűen nem tudok eleget tenni, akkor fel kell állnom.

- 2007-ben a gyerekszegénység elleni országos stratégiát konszenzussal szavazta meg minden parlamenti párt. Ritkán látni olyat, hogy valamiről egyhangúlag szavaznak a képviselők.

- Bibó István annak idején azt mondta magáról: élt három évet, 1945-től 1948-ig, amikor úgy nézett ki, hogy ebben az országban demokrácia lesz. A gyerekprogram talán hat hónapot élt, amikor a fogantatása és a parlamenti elfogadása között úgy nézett ki, hogy ebből lehetne olyan fontos kérdést csinálni, amire rengeteg dolgot fel lehetne fűzni. Már az első évben, a legszűkebb számítások szerint is 80 milliárdos programnak csak a tizede valósult meg, aztán az egész fokozatosan háttérbe szorult.

- Kifejezte az irodát bezáró döntéshozóknak, hogy méltatlannak tartja az eljárást?

- Most igyekszem válaszolni az MTA elnökétől kapott személyesen nekem szóló levélre. De most se szeretném, ha az ügy olyan felhangot kapna,  mintha én aszemélyemben lennék megbántva. Az ügy miatt vagyok megbántva. Különben is, annyi elviselhetetlen dolog történik. Most nevezik ki az újnyilas színházigazgatót és a bizonyítottan antiszemita intendánsát – ez a legújabb botrány. Ezek mind ahhoz a vonulathoz tartoznak, melyben a méltóság, a tolerancia, a jog szitokszóvá váltak. Az egész eddigi értékrend minden eleme szitokszóvá vált.

- Egy másik értékrend viszont diadalmaskodik: most nevezték ki a hajléktalanokat üldöző nyolcadik kerületi polgármestert hajléktalanügyi referensnek.

- Nem tudom, miért jó a hatalmukat tartósítani akaró politikusoknak, hogy ilyen módon vívják ki a társadalom különböző rétegeinek ellenszenvét, illetve mindazoknak az embereknek a haragját, akik a modern civilizációs értékekhez, vagy kifejezetten  a keresztény értékekhez kötődnek. A szegények a felebarátaink, a szegényekkel szemben kötelezettségeink vannak. Krisztus másról sem szól, csak erről a szeretetről.

- Az emberek rendet akarnak, és azt, hogy a hajléktalanok tűnjenek el az utcáról.

- Javíthatatlan optimista vagyok, ezért biztató jelnek tartom, hogy a nyolcadik kerületiek nyolcvan százaléka egyáltalán nem ment el szavazni. A húsz százalék többsége, az összes szavazásra  jogosult alig hatoda  szavazott úgy, hogy a hajléktalanokat kergessék ki a kerületből.  Ez nagyjából a Jobbikra szavazók aránya.

- Egy ilyen népszavazás után miért nevezik ki a polgármestert hajléktalanügyi referensnek?

- A racionális politizálás megszűnt. Minden civil erőfeszítés, aláírás hiábavalónak tűnik, de talán még sem teljesen feleslegesek. Minél több provokáció éri a különböző társadalmi csoportokat, minél világosabb a jobboldal és a szélsőjobb közötti szoros kapcsolat,  annál többen ébrednek majd rá, hogy nem automatikusan érvényesülnek a jogaik, hanem tenniük kell értük valamit.

- A racionális érvelés a Gyurcsány-kormányra sem hatott: nem volt a szociális szakmában szinte senki, aki az Út a munkához programot jónak tartotta volna, mégis bevezették. Azt is nehéz elfelejteni, hogy a monoki polgármester ötletét, a szociális kártya bevezetését a szociális minisztériumban megfontolandónak tartották.

- Igen, a GYEP-iroda, hogy finoman fogalmazzak, egyoldalú kommunikációt folytatott az előző kormányokkal is. A kritikáinkra az esetek tíz százalékában kaptunk csak visszajelzést, és jó, ha három százalékában történt valami kedvező elmozdulás.

- A Beszélő folyóirat rendezvényén Köllő János közgazdász hívta fel a figyelmet arra, hogy a költségvetés-tervezet alapján a kormány a tartósan munkanélküli segélyezettek teljes tömegét be akarja vonni a közmunkába. Lehet ennek valamekkora szegénységenyhítő hatása, az Út a munkához programhoz hasonlóan?

- Akkor 116 milliárd ment hatvanezer emberhez. Most talán kétszázmilliárd menne háromszázezer emberhez, mert ennyi ember egész éves, nyolc órás foglalkoztatásáról beszélt Pintér Sándor belügyminiszter. Ezek az emberek nem a minimálbért fogják kapni, hanem a lényegesen kisebb közfoglalkoztatási bért. Ez a bér nincs semmihez sem kötve, sem a minimálbérhez, sem a nyugdíjminimumhoz, nem tartozik hozzá indexelési kötelezettség. Annyi segítséget se jelent, mint a Út a munkához.  De kiszámoltam, nem lehet ennyi pénzből ennyi embert nyolc órában foglalkoztatni, ez tényleg olyan csoda lenne, mint amikor öt kenyérből és két halból vendégelt meg Jézus ötezer embert.

- A kormánypártiak azt mondják, mindez jó az érintetteknek, mert nem 28 ezer forintos segélyt kapnak.

- A parlamenti képviselők  a 300-400 ezer  forintos keresetükkel (amelynek jelentős emelése várható) hogyan gondolják, hogy havi ötvenezerből ki lehet jönni két gyerekkel? A villany, a gáz, ha egyáltalán vannak közművek, elviszik a jövedelem nagy részét. Miért nem hisznek el a politikusok semmit abból, amit a létminimum, a szociális minimum kérdésében a Szegénységellenes Hálózat vagy a KSH mond? Ha egy családban 13 ezer forint az egy főre jutó jövedelem, abból nem lehet a gyerekeket rendesen etetni, ruházni, gyógyszert venni és a gázszámlát is fizetni.

- Ön is beszélt nagy állami közmunkaprogramokról néhány éve, a Vásárhelyi-terv kapcsán. Lehet jól csinálni ezt a műfajt?

- XIX. századi módszerekkel nem lehet a 21. században építményeket létrehozni. Nem alkalmasak a kézműves módszerek arra, hogy modern anyagokból értelmes dolgot hozzanak létre. A mezőgazdaságban egyszerre kell modern művelés és sok-sok aprólékos kézi munka. De ehhez is tőkére van szükség és komoly szervezésre. A Vásárhelyi-tervben, ami alapvetően gátak építéséről szól, lehet bizonyos munkáknál kézi munkát alkalmazni, más munkáknál nem.

- Személyenként 13 ezer forintos jövedelemmel milyen túlélési stratégiák léteznek?

- Kölcsönkérés, esetleg egymástól való lopás, minden lehetséges dologról való lemondás, vegetálás, és hátat fordítás az életnek: se remény, se esély, se öröm, se örömlehetőség. Ebből olyan pszichés állapot jön létre, amelyet csak egy író tud megírni, ez tulajdonképpen az élő halál. A dolog másik oldala a feszültség. De szerintem annyira legyengültek már az emberek, hogy már egy Dózsa-lázadásra sem futná. Ezért aztán mindenért hálásak. Ha Hegedűs Zsuzsa odamegy 15 nyúllal, akkor úgy érzik, a messiás jött. Növekedni fog a súlyosan beteg emberek száma, mert gyógyszerre nem telik, a gyerekek egész télen fáznak, és amikor nagy a szegénység, jön a tetű, jön a patkány.

- Még a baloldalon és a liberálisok között is azt hallani, hogy nem kell semmilyen pénzt anélkül odaadni, hogy azért ne követelne valamit az állam.

- Az úgynevezett léthez való jog, a szociális minimum pusztán azért jár, mert vagyok. Van-e jogom a segélyért bármit elvárni? Krisztusi szellemben előbb adok, aztán nézzük meg együtt, mit csinálhatunk. Nem úgy van, hogy hozd rendbe a házad, aztán majd adok. A Bibliában nem erről van szó.

- Erre azt mondják, hogy ha az ember végigmegy egy falun, látható, hol laknak a cigányok és hol a tisztességes polgárok. Pedig az egész falu munkanélküli.

- Nagyon szomorú ez. Ennek a képzeletbeli falunak egy része egy-két-három éve lett munkanélküli, egy másik része viszont már három generáció óta. A szocializációs körülmények mások, az önfeladás más szintű. A reménytelen mélyszegénység nem roma probléma. Egy csepeli szoba-konyhás nyomor ugyanolyan, mint egy lomizó cigány udvara. Ebben a nyomorban, cigány és nem cigány közegben egyaránt erős az agresszió és a feszültség. Az úri közönség soraiban is rengeteg az erőszakos cselekmény, a gyerekek abuzálása, a feleségek kínzása, csak ez nem látszik. Ez olyan, mint az alkoholizmus, aki utcán iszik, az látszik, aki otthon részegedik le, az már nem.