
Szijjártó Péter, Lázár János és Navracsics Tibor az ülésteremben Népszabadság - Móricz Simon
15.27 - Ezzel véget értek az interpellációk, Ifj. Hegedűs Lórántné (Jobbik) kérdésére a következő ülésen kerülhet sor. A patkóban ülők háromnegyede kirohant a teremből cigizni és büfézni.
15.18 - Lukács Zoltán (MSZP) az utolsó előtti interpelláló. A szocialista politikus a Vértesi erőmű sorsáról kérdezi a kormányt. A bezárás mellett hozott érveket és azok cáfolatát sorolja.
Arnóth Sándor (Fidesz) közben hozzálátott a mai Blikk elolvasásához is. A focihírek és a Liptai Claudia körüli újabb események egyaránt érdeklik.
Lukács Zoltán eközben tovább folytatja és háromezer ember munkahelyét félti.
"Ki kötötte az előnytelen szerződéseket?"
Fónagy János államtitkár válaszol, szerinte a Vértesi Erőmű és az oroszlányi szénbányát be kell zárni. "Ezt nem mi mondtuk, Önök sugallták az ott dolgozó másfélezer ember felé" - kezdi.
Fónagy visszakérdez: ki tehet arról, hogy egy nyereséges nagyvállalat egy év alatt már állami segítségre szorul; és ki kötötte az előnytelen szerződéseket? Fónagy szerint valakinek ezért a szocik közül "be kell húznia a nyakát". Hozzáteszi: a nyomozóiroda már teszi a dolgát.
Domonkos László fideszes képviselő, aki pár perc múlva az ÁSZ megválasztott elnöke lesz, épp mobiltelefonál a helyén.
 A (most még ház-) elnöklő Schmitt Pál a pulpituson Népszabadság - Móricz Simon
Fónagy János válaszát eközben Lukács Zoltán (MSZP) nem fogadta el, mondván nem azt a választ kapta, hogy a kormány leállítja a végelszámolást. Lukács is követte Botka cselét: arra kérte a megyei fideszeseket, hogy ne fogadják el az államtitkári választ. A T. Ház végül 218 igen, 51 nem és 42 tartózkodás mellett elfogadta a választ. A tartózkodók között a Jobbik és az LMP volt, nemmel csak az MSZP és egy jobbikos szavazott.
15.09 - Gúr Nándor szocialista képviselő következik a "Miből lesz a cserebogár?" című interpellációjával. Gúr a kormány akciótervéről beszél és a beígért egymillió munkahelyről. A politikus szerint talicskával tolják el a pénzt a kiskeresetűektől a gazdagok felé a mostani intézkedések.
Gúr a kormányzati intézkedéseket kritizálja, és arra vár választ: hogy lesz foglalkoztatásbővítés. Ez lett volna hát a cserebogár.
"Bájos, amikor a szocialisták beszélnek talicskáról"
Czomba Sándor nemzetgazdasági államtitkár szerint bájos, hogy a szocialisták talicskáról beszélnek és pár hét után máris a megteremtett munkahelyeket kérnek számon. Czomba szerint az Orbán-kormány máris többet tett, mint a szocialisták az elmúlt nyolc évben.
Pósán László is magához tért a Heti Válasz olvasása közben és bekiabál: "úgy van!"
[Czomba szerint a kormányprogram megvalósítása megkezdődött és az eredmények sem maradnak el. Az államtitkár szerint a Fidesz-kormány most majd vissza fogja adni a munka becsületét.
Vastaps.
Gúr Nándor (MSZP) a szocialista eredményeket sorolja.
Pósán László nem tud megújulni: "ülj le, egyes!" - kiabálja be, sokadszor ugyanazt két órán belül.
Gúr a választ nem fogadta el. Nem úgy az Országgyűlés kétharmados többsége.
15.02 - Varga László KDNP-s politikus a következő interpelláló. A kormánypárti frakció egyharmada ismét büfézni megy. Gyurcsány Ferenc is kiscsoportos foglalkozást kezd: kihívja beszélgetni Ficsor Ádámot, Molnár Csabát és Vitányi Ivánt.
Varga László eközben az óvodai férőhelyek hiányáról beszél. A honatyák többsége újra olvasni kezdett, vagy beszélget.
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár válaszol, szerinte is égető a probléma. Csoportszobai mozgástérről, négyzetméterekről, mentális kibontakozásról, létszámokról értekezik.
Varga László nagy meglepetésre elfogadta a választ.
14.57 - Dorosz Dávid (LMP) a következő interpelláló. Az ökopárt politikusa a honvédelmi minisztertől tudakodik arról, hogy mennyire összeférhető, hogy egyik államtitkára a Szent Korona Tant követi, azaz a köztársaságot csak átmeneti formának fogja fel.
Hende Csaba honvédelmi miniszter szerint az LMP-s interpelláció hazugságra épít. Tóth Zoltán József államtitkár ilyet soha nem állított - állította a tárcavezető. Hende szerint Tóth Zoltán József kiváló jogtudós, aki csak kutatja a Szent Korona tant.
Hende ezután percekig sorolja az államtitkár érdemeit. A miniszter szerint említett helyettes-államtitkárának "hatalmas közigazgatási tapasztalata" van, nézetei pedig része a közgondolkodásnak. Hende ezt követően a frissen végzett jogász LMP-s képviselőnek az alkotmányról szóló Kukorelly-könyvet ajánlja, amely szintén hivatkozik Tóth Zoltán József kutatásaira.
Dorosz Dávid köszöni szépen, olvasta a könyvet. "Viszont Hende úr ezek szerint nem olvasta Tóth Zoltán József nyilatkozatait. Válaszát nem fogadom el" - mondta az LMP-s politikus. A T. Ház viszont elfogadta 262 igen és 56 nem szavazattal.
14.44 - Zagyva György (Jobbik) múlt héten elmaradt interpellációja következik. A jobbikos politikus arról beszél, hogy 2004-ben Temerin városában a Délvidéken volt egy verekedés, ahol egy ittas szerb rendőr provokált. A magyarok egy lány akartak csak megvédeni, ehelyett börtönre ítélték őket. Azóta is azon vannak a szerbek, hogy megtörjék, megkínozzák őket. Zagyva ezt követően az egyik magyar rab leveléből idéz.
 Dacher Pierre ( Fidesz) képviselői eskütétele Népszabadság - Móricz Simon
Zagyva díszmagyar zakójáról egyszerre csak leesik a mikrofon. Zagyva lehajol. "Na, te sztárjátékos" - mondja az egyik fideszes. "Hosszabbítót kell majd felszerelni" - mondja Zagyva, nem zavartatva.
A jobbikos politikus a folytatásban arról beszél, hogy a külügyi bizottságban a külügyminiszter megígérte: mindent megtesznek majd a magyar fiúk kiszabadításáért. Zagyva kiszalad az időből, a menet közben az elnöklést átvevő Ujhelyi István elveszi tőle a szót.
"Elrettentő célzatú ítélet"
Németh Zsolt külügyi államtitkár reagál. "Mit csinál a magyar kormány? Ez lett volna a kérdése, ugye, amit végül nem tudott!" - kezdi a kormánytag. Németh jelzi: méltányosnak és indokoltnak tartja, hogy a Parlament foglalkozik ezzel a kérdéssel. Az államtitkár leszögezi, hogy a kormány kiemelt figyelmet fordít a temerini fiatalok sorsára, annak ellenére, hogy az ítélet jogszerűségét nem vitatják.
Németh Zsolt szerint a jogorvoslati lehetőségek kimerültek, az európai bíróság is helyben hagyta ugyanis a szerb ítéletet. Az államtitkár megemlíti, hogy helyi civilek kegyelmi kérvényt nyújtottak be az ügyben, ennek elbírálása még folyik. Németh szerint is az ítélet elrettentő célzatú volt.
Az államtitkár bízik abban, hogy a kegyelmi kérvényt pozitívan fogják elbírálni, ami jótékonyan hatja a magyar-szerb viszonyokra is. "A csendes diplomácia teljes eszköztárát felhasználjuk az eredmények elérése érdekében" - zárja szavait Németh Zsolt államtitkár.
Zagyva György Gyula (Jobbik) viszontválaszában Martonyit kritizálja, a választ nem fogadta el, az Országgyűlés viszont igen, 255 igen, 43 nem, 10 tartózkodással. A tartózkodók között volt például Gyurcsány Ferenc, a nemmel voksolók között pedig az egyedüli MSZP-s Tóth József volt.
14.36 - Szatmáry Kristóf fideszes képviselő a következő interpelláló. A Fidesz-frakció többsége elindul a büfé felé. Szatmáry az állami kötelezettségvállalásokról beszél és a pályázati pénzekről. Szerinte érdemes átgondolni az uniós támogatási rendszert és a források elosztásának menetét.
A szocialista képviselő többsége is elhagyta a termet, úgysem várható, hogy a fideszes politikus nem fogadja majd el saját kormányának válaszát.
"Kevés pénz jutott a magyar vállalkozókhoz"
Fónagy János nemzeti fejlesztési államtitkár válaszol. Elmondja, hogy 1041 milliárd forintnyi kifizetés volt eddig uniós forrásból. Szerinte azért érzékelhető, hogy az elmúlt hét évben így is kevés pénzt sikerült a magyar vállalkozókhoz elvinni.
Fónagy az eljárások gyorsításáról és a rendszer átalakításáról beszél. Az államtitkár a Heti Válasz című lap legutóbbi cikkét ajánlja olvasmányként, amely bemutatta az uniós források lehívásának útvesztőit.
Hörcsik Richárd (Fidesz) köszönettel vette az államtitkári választ. Jelezte: elfogadják azt. Fónagy nem is izgult.
14.25 - Kezdődhetnek az interpellációk. Botka László az első interpelláló. A Fidesz több képviselője gyorsan kimegy a büfébe. A szocialista polgármester a Tisza áradásáról beszél és a szegedi szúnyoginváziójáról. Botka szerint nem is az árvíz a baj Szegeden, hanem az ötvenszer több szúnyog. A szocialista polgármester szerint a helyzet katasztrófális.
A polgármester azt kéri, hogy az állam támogassa az irtást, ahogyan azt tették korábban is.
"Máshol még rosszabb"
Tállai András belügyi államtitkár szerint máshol is vannak nehézségek. A kormánytag sorolja az összedőlt házak számát, az összkárértéket az országban.
Szanyi Tibor közben kiment a teremből sajtótájékoztatót tartani. Szájkosárral.
Tállai András folytatja: 43 ezer hektáron, ahol árvízhelyzet van, a kormány magára vállalta a szúnyogirtás költségét. Az első kör 103 millió forintba került. Az államtitkár jelzi: az unió szolidaritási alapból is igyekeznek forrást szerezni a szúnyog-ügyre.
Tállai szerint 2006-ban kevés önkormányzat kapott ilyen célra támogatást, Szeged mégis mindig kiemelten kapott forrást. Az államtitkár szerint ez is bizonyíték arra, hogy a pénzosztás politikai alapon történik. "Polgármester úr, a helyzet változott. Most már nem Gyurcsány Ferenc a kormányfő. Jelen helyzetben elsők azok az emberek, akik elvesztették a házaikat. A pénzt erre csoportosítjuk át, nem a szúnyogokra" - mondta államtitkár.
Botka azzal vág vissza: "ha Debrecenben is árvízhelyzet lesz, mi mindent megszavazunk majd a városnak". A polgármester a választ nem fogadta el, mondván komoly károkat fog okozni Szegednek a sok szúnyog. Botka arra kérte a Csongrád megyei fideszes képviselőket, hogy - hozzá hasonlóan - ne fogadják el az államtitkári választ.
Pósán László újra borogatást kért a szocialista képviselőtársának.
Az Országgyűlés pedig 241 igen, 83 nem és 6 tartózkodás mellett elfogadta. A hat tartózkodás mind fideszes képviselő volt, a környékről ...
14. 20 - Még faragják a napirendet. Arnóth "Lógni fogsz" Sándor most az Utazna című magazint vette elő, majd felvette hangosan csengő mobilját is.
Gyurcsány Ferenc a padtárs Molnár Csabával beszélget, Lendvai Ildikó a mögötte ülő Botka Lászlóval cseveg.
Újabb kézfelemelős szavazás a napirenddel kapcsolatban, ezúttal az MSZP egyik indítványáról. Az ellenzékiek feltették a kezüket, a Fideszben kisebb zavar. A frakcióvezető-helyettes véletlenül feltette a kezét, amit sokan követtek. "Ne, ne, ne!" - kiabáltak gyorsan körbe. A fideszes kezeket gyorsan lekapták. Huh, majdnem megszavaztak egy szocialista kezdeményezést.
14.09 - Schmitt Pál átadja az elnöki teendőket Lezsák Sándornak. A házelnök balra el. Kifelé menet még kezel néhány bókoló fideszes képviselővel.
Lezsák ismerteti a házbizottság állásfoglalását az államfő-jelölésekről. Eszerint Sólyom László nem indul, mert az LMP kevés volt hozzá, így Schmitt Pál és Balogh András neve lesz majd a szavazólapokon holnap.
A napirend kialakítása során a házelnök bejelenti, hogy a Fidesz a sajtószabadságról szóló és a médiatörvényhez kapcsolódó házszabálytól való eltérésre vonatkozó indítványát visszavonta. A Jobbik tapsban tör ki.
Fónagy János államtitkár fejét kezébe temetve szunyókál a bársonyszékben.
13.56 - Vona Gábor az utolsó napirend előtti felszólaló. Szerinte a kormány ambíciózusan kezdte, amikor két hét időt kért a közbiztonság rendezéséhez. Vona szerint az árvíz sújtotta területen káosz van és rendetlenség. A Jobbik elnöke szerint erősen "lesre kell állni", hogy Borsodban rendőrt lásson az ember. "A rendőröket a szemükkel látják, de a bűnözést a bőrükön érzik" - mondja.
Majd megemlíti, hogy jobbikos képviselők akadtak fenn a C-típusú vizsgálaton. Hozzáteszi: "mondjuk ott, ahol Bajnai Gordon, Horn Gyula, és Medgyessy Péter átment, megtiszteltetés fennakadni a rostán."
Vona bejelentette: kezdeményezik, hogy a C-típusú vizsgálatokat hozzák nyilvánosságra. A Jobbik elnöke ezt követően figyelmezteti a kormányt, hogy fejezzék be a pártalapú tisztogatást és "jöjjenek ki a Jobbik-fóbiából", abból, hogy mindenről a Jobbik jut az eszükbe. Vona egyúttal meginvitálta a kormány és a Fidesz tagjait Borsodba. Ő ugyanis a napokban ismét odalátogat.
"A kormány mindent megtesz"
Kontrát Károly belügyi államtitkár reagál erre is. Megint elmondja, hogy a kormány mindig mindent megtesz, így volt ez az árvízi védekezés során is. Kontrát szerint az árvízi védekezés sikeres volt, az emberek érezték, hogy a kormány törődik velük.
Az államtitkár cáfolta Vona állítását, szerinte Borsodban igenis vannak rendőrök, a kistelepüléseken elrettentési, a nagyvárosokban felderítési céllal. Kontrát szerint az első lépéseket sikerrel megtette a kormány. "A rend helyreállítása, a közbiztonság biztosítása a rendőrség feladata" - teszi hozzá.
Bejelenti, hogy a rendőrségnek nagy adóssága van, de ezt is rendezi majd a kormány. A politikai tisztogatásokkal kapcsolatban Kontrát azt mondja: ilyen nincs, ez idegen a kormánytól. "Ha tud, mondjon példákat. Ha nincs, akkor kérjen elnézést!" - vág vissza Vona Gábornak a belügyi államtitkár.
Taps a kormánypárti sorokból. Véget értek a napirend előtti felszólalások. Következik a napirend elfogása, majd az interpellációk.
13.45 - Básthy Tamás kereszténydemokrata képviselő a következő napirend előtti felszólaló. Kőszeg városáról beszél és azokról a gyerekekről, akiknek Kőszeg, mint iskolaváros, többet jelent a település, mint másoknak. A kőszegi beszédjavító általános iskoláról beszél, annak megvont támogatásáról. Kevesen figyelnek. Még a bekiabálós Pósán László sem figyel: Blikket olvas és mobiltelefonál egyszerre.
"Időre van szükség"
Básthy felszólalására végül az oktatási államtitkár, Hoffmann Rózsa válaszol. Ő is méltatja Kőszeg városát, szerinte mindenki szereti ezt a kis ékszerdobozt.
Hiller István ex-oktatási miniszter fülel a szocialisták hátsó soraiból.
Hoffmann szerint két veszély fenyegeti Ottlik Géza valamikori iskoláját: a pénzkivonás és egy januári oktatási miniszteri rendelet, amely folytatja az ellehetetlenítést. Az államtitkár szerint a kormány igyekszik megoldani mindkét helyzetet, de ehhez időre van szükség.
Arnóth Sándor fideszes képviselőt kevésbbé érdekli a kérdés. Most épp a 168Óra aktuális számát olvassa.
Hoffmann végül egyértelműsíti: mindent megtesznek annak érdekében, hogy megmentsék az unikumnak számító iskolát.
13. 42 - A fideszes padsorokban eközben kinyíltak a mai Blikkek, Népszabadságok és Magyar Nemzetek. Gyurcsány Ferenc is olvas, Mesterházy Attila sms-t ír. Közben megérkezett a fideszes Arnóth "Lógni fogsz!" Sándor képviselő is. Örül, hogy itt lehet.
13.34 - Kocsis Máté (Fidesz) következik a napirend előtti felszólalások sorában. A fiatal politikus a rendről és a biztonságról, annak "legfőbb letéteményeséről", a rendőrségről beszél. Szerinte ahhoz, hogy rend legyen, szigorúbb törvényekre és azok betartására van szükség.
Kocsis Máté szerint az elmúlt nyolc évben megerősödtek a szélsőségek és romlott a közbiztonság. "Mondhatnánk, hogy elszabadult a pokol!" - mondja Kocsis. A fideszes politikus szerint a rendalkotásnak nincs alternatívája. Megbecsült és megfizetett rendőrségre van szükség. Nem pedig önszerveződő szervezetekre - mondja, egyértelműen a gárdára utalva.
Kocsis Máté szerint Borsod megyében már mindenki látta az új rendőröket az utcán. Úgy véli: a kormány mindent megtett, amit az első hullámban megtehetett a közbiztonság visszaállítása érdekében. Ezt követően a Fidesz-frakciót és a kormány dicséri, amiért sokat tett ilyen rövid idő alatt.
A folyosón azt beszélik: Szanyi tényleg felveszi a szájkosarat kettő körül. Sajtótájékoztatót tart az MSZP a médiatörvény ügyében. Kocsis Máté közben tovább beszél. Papírból olvassa, hogy a nemrég elfogadott törvények milyen jók és milyen eredményesek lesznek.
"Már másnap rend volt"
Kontrát Károly belügyi államtitkár reagál (akivel az ülés előtt jól elbeszélgetett Kocsis Máté). A fideszes kormánytag szerint az elmúlt egy hónapban a kormány és a rendőrség mindent megtett, amit lehetett.
Kontrát ezt követően "Orbán Viktor miniszterelnök úr" legutóbbi, rendőrtiszt-avatón mondott beszédéből idéz. Ezek szerint a közbiztonság visszaállítása, a rend megteremtése a nemzeti ügyek egyik legfontosabbika.
Kontrát szerint azt ígérték, hogy ahol reménytelen volt, ott helyre állítják a közbiztonságot. Az államtitkár szerint Borsodban ez már a kormány hivatalbalépése utáni másnap megvalósult. "A kormány visszatért az őrhelyére. A Gyurcsány-, Bajnai-kormány elhagyta az őrhelyét. Mi visszatértünk. Vége a bűnözők jóvilágának!" - mondja Kontrát államtitkár.
Varga László, a térségben érintett szocialista politikus láthatóan nem ért egyet.
13.26 - Kovács Tibor szerint, ha annak idején a - szerinte a Fideszhez közelálló - "29 neves közgazdász" intelmeit, tanácsait fogadták volna meg, már Románia, vagy Görögország szintjén lennénk.
Megérkezett a szokásos bekiabálás is a fideszes sorokból. Hagyományosan, most is Pósán László (Fidesz) kiabál át a szocialistáknak, a szokásos rigmusokkal: "Ülj le, egyes!", illetve "Borogassátok!"
Kovács Tibor felemlegeti, hogy annak idején a Fidesz elvtársiasságról beszélt, amikor a szocialista kormány megegyezett az IMF-fel. "Kiváncsi vagyok, hogy most Orbán Viktor is elvtársnak szólítja-e Dominiq Stauss-Kahn-t" - mondja. Csak a szocialisták tapsolnak.
"Itt lenne az ideje, hogy a Fidesz beismerje, félrevezették a választókat. Azok az ígéretek, amelyeket tettek, nem teljesíthetőek" - mondja Kovács Tibor. A fideszes sorokban morgás. Pósán László újra hozza udvarias formáját: "Ülj le, egyes!"
Kovács Tibor napirend előtti felszólalását még Gyurcsány is megtapsolta.
"Gazdaságtörténeti példa az Orbán-kormány"
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter reagál. "Valóban tegyük fel a kérdést: ki és mi került sokba Magyarországnak. 2008 őszén az unióban elsőként Magyarország kényszerült a Valutalappal megállapodásra" - kezdi. Matolcsy rámutat, hogy az unió korábban már kétszer is elmarasztalta Magyarországot a deficit miatt. A miniszter szerint az unió nem tűri el a pénzügyi hiteltelenséget. Szerinte ezzel az ország elvesztette a pénzügyi függetlenségét is.
Matolcsy szerint gazdaságtörténeti példa az Orbán-kormány teljesítménye, hiszen a második Orbán-kabinet az első az unióban, amely nem megszorítással válaszol a válságra. Szerinte ez a gazdaságtörténeti példa visszatéríti az országot a pénzügyi hitelesség és függetlenség útjára.
Ha 2002 után nem lett volna felelőtlen gazdasági politika és hibás válságkezelés, akkor a valutaalap ma eltűrné Magyarországon az öt százalék feletti hiányt is - érvel Matolcsy György. Az elmúlt nyolc év elrontott gazdaságpolitikája kerül most sokba az embereknek - teszi hozzá.
13.18 - Schiffer András (LMP) frakcióvezető kezdi a napirend előtti felszólalások sorát. A holnapi elnökválasztásról beszél, hangsúlyozva, hogy Sólyom László milyen eredményes és követendő államfő volt.
Szerinte Sólyom a 2006-os válság idején rámutatott: elfogadhatatlan a cinikus kitérés alapvető morális kérdések elől és ugyanilyen elfogadhatatlan a jogszabályi keretek átlépése és feszegetése is. Schiffer szerint a köztársasági elnök a jogállami forradalom őre. Az LMP-s politikus utalt arra is, hogy Sólyom az alakuló ülésen egyértelművé tette: az alkotmány nem holt betű, nem gát, hanem alap.
"Akkor jó döntés volt"
Navracsics Tibor közigazgatási miniszter válaszolt az LMP felszólalására. "2005 nyarán Sólyom László úgy lehetett államfő, hogy a Fidesz-KDNP szövetség a voksait adta. Jó döntést hoztunk akkor. Sólyom László jó köztársasági elnök volt, ezért köszönet illeti. Rendíthetetlenül kiállt a jogszabályiságért, a demokráciáért, ezért köszönet neki" - mondja. Taps a Fidesz sorokból.
"Amikor most úgy döntöttünk, hogy nem őt jelöljük, akkor sem azt gondoltuk, hogy most aztán le kell rombolni a jogállamiság kereteit. Több jelölt közül választottunk" - mondja Navracsics. Apró nevetések a szocialista sorokban.
Navracsics arra kéri Schiffer Andrást, hogy ne vonja kétségbe, hogy a Fidesz-KDNP demokratikus módon választotta ki saját jelöltjét. Olyan köztársasági elnökünk lesz, aki méltó módon folytathatja elődei munkáját - mondta Navracsics. A leendő államfő Schmitt Pál eközben a pulpituson a fideszes jegyzővel diskurát. Majd megköszönte Navracsics szavait és megadta a szót Kovács Tibor szocialista képviselőnek.
13.11 - Mandátumigazolással és képviselői eskütétellel kezdődik a nap. Miután Pelczé Gáll Ildikó képviselőasszony Brüsszelbe távozott EP-képviselőnek, helyére a Fidesz Daher Pierre-t jelölte. Ő volt az, aki egyéniben alulmaradt az edelényi polgármesterrel, Molnár Oszkárral (ex-Fidesz, most Jobbik által támogatott független) szemben. Daher Pierre mandátumát a T. Ház 299 igen, 2 nem és 2 tartózkodás mellett elfogadta.
Több fideszes jelezte, hogy nem működött a szavazógépe. A jegyzőköny szerint Gyenes Géza és Lenhardt Balázs jobbikos képviselők szavaztak nemmel, a tartózkodók is jobbikosok voltak: Zagyva György és Rubi Gergely.
Daher Pierre letette a képviselői esküt, helyenként nehezen mondta ki a magyar szavakat. Minden frakció gratulált neki, egyedül a Jobbik nem.
13.06 - Schmitt Pál lassú, de biztos léptekkel lépcsőzik az emelvényre. Kezel a jegyzőkkel. Mosolyog. Kezdődhet az ülés.
12.58 - A folyosón azt beszélik, hogy a médiatörvény miatti politikai cirkusz egyik epizódjaként a szocialista Szanyi Tibor ma szájkosarat vesz magára háromnegyed kettő körül. Izgatottan várjuk, tényleg megteszi-e.
A szocialistáknál egyébként Lendvai Ildikó a legszínesebb egyéniség: ma piros kosztümzakót vett fel. Gyurcsány Ferenc is megérkezett végszóra. Ismét nyakkendő nélkül, lazán, ezúttal farmernadrágban.
A fideszes képviselők újságolvasással töltik a hátralévő pár percet. A bulvárlapok és a Népszava a legkedveltebb olvasmány. Szijjártó Péter kormányfői szóvivő is az ülésterembe ért. Ma láthatóan kevesebb zselét visel a haján, de a frizurája így is kifogástalan.
12.55 - Öt perc múlva kezdődik a plenáris ülés. A hangzavar egyre nagyobb a teremben. Fónagy János államtitkár eperlével erősít. Most épp Tarlós Istvánnal beszélget.
Kocsis Máté (Fidesz) a belügyi államtitkár Kontrát Károllyal egyeztet, ezek szerint napirend előtti felszólalása a közbiztonságról fog szólni. Az államtitikár után Vona Gáborral váltott pár szót. Napirend előtti ügyek.
Dúró Dóra (Jobbik) mai dekoltázsa több szocialista politikust is láthatóan lenyűgözött.
Két szocialista Varga (Varga László és Varga Zoltán) beszélget az egyik sarokban. A bársonyszékeknél három miniszter: Fazekas Sándor, Matolcsy György és Navracsics Tibor vált szót kedélyesen.,
A folyosón közben megszólalt a kezdésre invitáló csengő.
12.50 - Immár végleges a napirend előtti felszólalók listája: Schiffer András (LMP) kezd, őt Kovács Tibor (MSZP) követi. A Fidesz részéről Kocsis Máté kap szót, felszólalásának címe: "Rend lesz!" A sorban negyedik felszólaló Básthy Tamás (KDNP), aki oktatásügyi kérdésekről beszél majd; a sort - ahogy vártuk - Vona Gábor (Jobbik) zárja. A radikális pártelnök-frakcióvezető felszólalásának címe: "Boszorkányüldözés helyett valódi rendet!"
12.40 - Húsz perccel kezdés előtt gyarapszik a képviselői tömeg. Helyére került Vona Gábor frakcióvezető-pártelnök is a Jobbikban. Vadul mobilozik, készülékén helyes kis fityegő. Kapott egy pohár vizet, ezek szerint felszólal napirend előtt.
Schiffer András, az LMP frakcióvezetője egyelőre nincs a teremben, de az ő asztalára is tettek egy pohár vizet, így ő is bizonyosan beszélni fog ónapirend előtt.
Elfoglalta bársonyszékét Fazekas Sándor agrárminiszter és Fónagy János államtitkár is. Az elnöki pulpitus egyelőre üres.
12.15 - A parlament plenáris terme a kezdés előtt egy órával még üres, mindössze a fideszes Wintermantel Zsolt várakozik és laptopozik. Csak negyed egy körül kezd éledezni a patkó, egyre több politikus érkezik és hagyta táskáját a székén. A többség ebédelni indult még kezdés előtt.
A teremszolgák közben minden képviselő számára kiosztották a Országgyűlés főosztályvezetőjének, Boros Csabának a levelét, amelyben arról tájékoztatja a honatyákat és honanyákat, hogy a szervezési főosztályon bárki átveheti az "APEH világa 2009" kiadvány egy ingyenes példányát. A sors fura játéka, hogy az APEH elnökét épp ma váltotta le a nemzetgazdasági miniszter.
Az előzetes tervek szerint a mai interpellációkat Botka László szegedi polgármester kezdi majd. A szocialista politikus a szegedi szúnyogírtás támogatásáról kérdezi majd a belügyi tárca illetékesét. Hörcsik Richárd és Szatmáry Kristóf fideszes képviselők az állami kötelezettségvállalásokról kérdezik majd saját kormányuk miniszterét, majd a nagy szónok, Zagyva György Gyula (Jobbik) mondhatja el a múlt héten elmaradt interpellációját. A jobbikos politikus "Kiszabadulhatnak-e hat év óta terrorban tartott temerini fiúk?" címmel intéz kérdést a külügyminiszterhez. Reméljük ezúttal nem fog senki a folyosóra invitálni, egy kis "beszélgetésre".
Az LMP-sek is belendülnek a mai interpellációs folyamban: Szilágyi Péter és Dorosz Dávid kap szót "Valóban ideiglenes köztársaságot akar a második Orbán-kormány? " című interpellációjuk elmondására, majd a KDNP-s Varga László érdeklődik a kormánytól az óvodai férőhelyekről. Lukács Zoltán (MSZP) a Vértesi Erőmű sorsát tudakolja majd a nemzetgazdasági minisztertől, Hegedűs Lórántné (Jobbik) pedig a 4-es metró beruházásáról érdeklődik majd a belügyi tárca képviselőjétől.
Várhatóan interpellál a mai napon Gúr Nándor szocialista politikus is. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy milyen témában, címnek ugyanis azt adta meg: "Miből lesz a cserebogár?" Ráadásul, mivel nem az agrártárcától, hanem a nemzetgazdaságitól vár majd választ, nyilván nem rovarügyi felvetései lesznek.
|