Ez már a KDNP-nek is sok

Az MSZP után a KDNP is úgy látja, hogy a Derce Tamás, egykori újpesti polgármester személyére szabott, élethosszig tartó juttatással járó életműdíj erkölcsileg vállalhatatlan és valamilyen politikai háttéralku része.

A Kereszténydemokrata Néppárt Budapesti Elnöksége a leghatározottabban elutasítja az újpesti polgármester kezdeményezését, amely szerint az önkormányzat olyan életműdíjat alapítana, amelynek segítségével élethosszig tartóan havi 350 ezer forintot juttatnának a kerület volt vezetőjének (ez a polgármesteri illetmény 65 százaléka) - áll a közleményben. A KDNP Budapesti Elnöksége szerint Derce Tamás 20 évi polgármesterkedése idején az adófizetők pénzéből komoly jövedelmet és egyéb juttatásokat kapott. Erkölcsileg és politikailag is vállalhatatlan, hogy a volt polgármestert az adófizetők pénzéből tovább finanszírozzák - fogalmaz a közleményben Szalma Botond budapesti elnök.

A KDNP-s politikus szerint az adófizetőkben joggal merül fel a gyanú, hogy a havi 350 ezer forintos járadék valamilyen titkos politikai háttéralku eszköze, semmint egy erkölcsi megbecsülés kifejezése. Cinikus és elfogadhatatlan, hogy az életműdíj odaítéléséhez olyan feltételeket fogalmaz meg a polgármesteri előterjesztés, amelynek egyedül Derce Tamás felel meg. A KDNP Budapesti Elnöksége nem kíván asszisztálni egy „nemzet polgármestere” címhez - írják

A szocialisták már tiltakoztak az elképzelés ellen, és ők is arra jutottak, hogy az életműdíj valamiféle jutalom azért, mert az Újpestet 20 éven kerszetül Derce a választási kampányban váratlanul a fideszes polgármesterjelölt, Wintermentel Zsolt mögé állt, így nagyban hozzájárult néhány száz szavazaton múló győzelméhez.

Az Index információi szerint Wintermantel nem csupán Derce életre szóló megjutalmazására tett javaslatot. A Fidesz IV. kerületi politikusa a hivatali elődjének régi munkatársát, a kerület jegyzőjét is kiemelkedően magas pénzjutalomra terjesztette elő.

Wintermantel azt indítványozta, hogy Vitáris Edit kapjon címzetes főjegyzői címet. A kezdeményezéshez be kell szerezni a Kormányhivatal támogatását, és a végső döntést a miniszterelnök hozza meg. A díjat határozatlan időre adják, így a nyugdíjazást követően is folyósíthatják. A címzetes főjegyző évente a mindenkori köztisztviselői alapbér 24-szeresét kapja, amely jelenleg évi bruttó 927 600 forint lenne.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.