Leszámol Semjénékkel a Fidesz-KDNP volt veszprémi polgármestere

Formálissá tettétek a demokráciát, megaláztátok a polgári értékrendet, sárba rántottátok a keresztény hit tanait – írja Semjén Zsoltnak küldött levelében Debreczenyi János, a Fidesz-KDNP korábbi veszprémi polgármestere, aki a pártból is kilépett.

– Miért éppen most jutott erre az elhatározásra?

– Most telt be a pohár. Megérlelődött bennem a gondolat, hogy névvel is vállalni kell a szembefordulást a forradalomnak nevezett kormányzati ámokfutásal. Nekem is van felelősségem a helyzet kialakulásában, hiszen városomban politikai munkát végeztem annak érdekében, hogy a Fidesz-KDNP ilyen nagy arányban győzzön, s erős kormányt hozhasson létre.

Debreczenyi János
Debreczenyi János

– Mi az, ami annyira elfogadhatatlan az ön számára, hogy nemcsak levélben fogalmazza meg súlyos aggályait, kritikáját, de még a KDNP-ből is kilép?

– Nem tudok azonosulni egy öntelt, gőgös, akarnok kormánnyal, mely teljesen elszakadt a választóitól, kiszámíthatatlan bel-, kül  és gazdaságpolitikát folytat. Tönkreteszik, lejáratják ezt a népet, ezt az országot. Én a polgári értékrendben hittem és hiszek, de ami most történik, az mindannak a megalázása.

– A közvélemény-kutatások eredményei azt mutatják, hogy az emberek többsége rokonszenvesnek tartja ezt a "gőgös és akarnok" kormányzást.

– Nézze, én nem tudom, mennyire igazak, mérvadóak ezek az eredmények, lehet, hogy azok. Azonban ha jelentős tömegeknek tetszik a kormány tevékenysége, én akkor sem tudok azonosulni vele. Egyébként én a saját környezetemben azt tapasztalom, hogy az utcaseprőtől a professzorig sokaknak elegük van ebből az ámokfutásból, a választók becsapásából és lenézéséből. A levelemmel azt is jelezni akartam: a maga helyén és lehetősége szerint minden embernek felelőssége van abban, hogy miként alakul az ország sorsa. Ha más cselekvési formát nem lát, akkor legalább merje elmondani a véleményét.

– Kapott már választ a levelére?

– Nem. Október 9-én adtam föl, elküldtem a a Fidesz és a KDNP veszprémi szervezeteinek is, de sehonnan nem érkezett visszajelzés, válasz.

– Átlép-e valamelyik másik pártba?

– Sehová. Se régi, se új szerveződésbe, sőt még azokba sem, amelyek esetleg a jövőben alakulnak meg. Befejeztem a politizálást. Még csak helyi képviselő sem akarok lenni. A magánvéleményemet azonban ezután is megfogalmazom, s ehhez nem fogok engedélyt kérni senkitől.

– Most miből él?

– Építész vagyok, egy régóta működő mérnöki irodában dolgozom.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.