galéria megtekintése

Mehetnek a határra a békemenetesek

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 06. számában
jelent meg.

Boda András, Fekete Gy. Attila
Népszabadság

„Örömmel tudatjuk, hogy a BM Központi Operatív Törzsével folytatott, határzárral kapcsolatos önkéntes munka felajánlásunk befogadást nyert. Előzetes megállapodásunk szerint szombat-vasárnaponként 100-100 fővel nyújtunk segítséget a helyben munkálkodó, határőrizetet ellátó rendőrségnek” – olvasható abban a levélben, amelyet a Civil Összefogás Fórum küldött ki a napokban a déli határzár építéséhez toborzott önkénteseinek.

Csizmadia László, a CÖF alapítója érdeklődésünkre megerősítette a megállapodás tényét a Belügyminisztériummal, és hozzátette: önkénteseik már a jövő héten munkába is állhatnak. (Mindez azért is meglepő, mert Hegyeshalomnál nincs határőrizetet ellátó rendőrség, lévén, hogy nincs őrizendő határ sem. Ezzel pedig a „helyben munkálkodó, határőrizetet ellátó rendőrséget" irányító és a CÖF-fel megállapodó BM-nek is tisztában kellene lennie.)

A Békemenet-szervező CÖF egy hónappal ezelőtt jelentette be: önkéntes munkára „regimentet" toboroz. Akkor arra hivatkozott, hogy „országunk és egyben Európa zöldhatárának megvédése, figyelemmel keresztyén kultúránkra is, erkölcsi és hazafias kötelességünk". Bejelentésük azonban sokáig visszhang nélkül maradt: a Honvédelmi Minisztérium nem adott érdemi választ a megkeresésükre, majd mire felajánlásuk átkerült a Belügyminisztériumhoz, lényegében elkészült a kerítés a magyar-szerb határon. Belügyi forrásaink – talán épp ezért – akkor azt mondták a CÖF ajánlata kapcsán: „Jelen pillanatban nem kívánunk élni vele".

Fotó: Kurucz Árpád / Népszabadság/archív

 

Bár a CÖF-regiment a kerítésépítésről lemaradt, azért lesz teendőjük az önkénteseknek. Legalább ötvenen már a jövő szombaton és vasárnap Hegyeshalomba utaznak, noha azt még nem lehet tudni, pontosan mit lesz majd a dolguk. A kiküldött levelekben szerepel ugyan a „határőrzés segítése" fordulat, Csizmadia László leszögezte: ténylegesen nem rendészeti feladatokat látnak majd el. Karbantartási- és az illegális bevándorlók utáni helyreállítási, takarítási munkákra számítanak.

Miután a levélben olvasható az is, hogy a munka „logisztikáját a helyben tartózkodó rendőrségi illetékesek bonyolítják", arra kértük Csizmadia Lászlót, pontosítsa, kitől, miként várnak feladatokat. Azt válaszolta: az „illetékesekkel" egyeztetnek, és tisztességes, becsületes munkát végeznek majd. Később elmondta azt is, már közel ezer önkéntes ajánlotta fel munkáját, szabadidejét, s várhatóan több hétvégén is a határhoz utaznak majd segíteni. Kitért arra is, hogy már több mint kétmillió forint adományt kaptak az akciójukhoz, ebből egyebek mellett 100 takarót is vásárolnak, amelyeket a rendőrségen keresztül migránsoknak ajánlanak fel.

Szőke László, Hegyeshalom független polgármestere lapunknak azt mondta, hogy a CÖF közvetlenül nem kereste meg őt, de a rendőrségen keresztül értesültek a felajánlásról. Hozzátette: a rendőrség arról érdeklődött, akadna-e feladat az önkénteseknek, ők pedig jelezték, hogy a menekültek „vonulási útján" rengeteg a szemét, így szívesen fogadják a segítséget.
Kerestük az ügyben a BM Központi Operatív Törzsének illetékesét, akivel a CÖF a határőrizetet ellátó rendőrségnek nyújtandó civil segítségről megállapodott, de eddig hiába. A tárca későbbre ígért nyilatkozatot az ügyben.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.