galéria megtekintése

Ez áll a mostani simicskátlanítás mögött

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 01. számában
jelent meg.


Szalai Anna
Népszabadság

A jelenlegi kormánypártok képviselői 2006-ban még nem találtak morális kifogást abban a szerződésben, amit most jó erkölcsbe ütközőnek nyilvánítottak, és tegnap megszavazták a felbontását. A célkeresztben: Simicska Lajos.

„Azt hiszem, akik bent vannak, tisztában vannak ennek az egész utcabútordolognak a mutyijával. (...) Azért ez már túlmegy azon a határon, amit el lehet fogadni” – jelentette ki Székelyné Gyökössy Dóra (MDF) képviselő a Fővárosi Közgyűlés 2006. márciusi ülésén az utcabútortenderről szóló vitában. A testület ennek ellenére döntő többséggel, vita nélkül megszavazta az előterjesztést.

Nem kértek név szerinti szavazást, így utólag csak annyi deríthető ki, hogy mindösszesen öt ellenszavazat volt. Vagyis a jelenlegi kormánypártok akkori 21 fős fővárosi frakciójának döntő többsége – hacsak nem az egész – támogatta a Mahir Cityposter Kft.-vel kötendő szerződést. Azt, amit most, kilenc évvel az aláírás után jó erkölcsbe ütközőként rendkívüli felmondással kíván felbontani a fővárosi önkormányzat.

Forog a szerencsekerék: íme egy szerződés nélküli oszlop
Forog a szerencsekerék: íme egy szerződés nélküli oszlop
Szabó Miklós

 

Az ugyanakkor hasonló feltételekkel két másik céggel – a JCD Zrt.-vel és az azóta a JCD tulajdonába került Intermédia Kft.-vel – kötött szerződést viszont változatlanul fenntartanák. A JCD a főváros szerint pótolta ugyanis az idén tavasszal elrendelt átfogó vizsgálat során felárt hiányosságokat, a Mahir viszont nem. A szerződésbontás hivatalos oka így a Mahir hibás teljesítése. Az előterjesztésben ugyanakkor hosszan elemzik, hogy a főváros annak idején mennyire előnytelen feltételekkel szerződött 25 évre az utcabútorok reklámfelületeinek értékesítésére. Ez azonban, úgy tűnik, kizárólag a Simicska Lajos érdekeltségi körébe tartozó Mahir esetében zavarja a városvezetést. A fővárost ért több százmillió forintos kár felelősét nem is keresik.

Ráfizethetünk a Közgépre

Pénzügyi szabálytalanságokat tárt föl az Európai Csalás Elleni Hivatal a Közgép uniós források bevonásával megvalósult magyarországi beruházásainál – értesült a Népszabadság brüsszeli forrásokból.

Halmai Katalin brüsszeli tudósítónk írása: >>>

Pontosabban Tarlós István főpolgármester a tegnapi közgyűlési vitában elődjeire hárította a 2006-os szerződéskötés ódiumát, mondván, 2010-es hivatalba lépése után nem nézhetett át több száz kontraktust. (Néhányat azért sikerült: Alstom, CET, Rác fürdő.)

Meghökkentő Kocsis Máté rendészeti tanácsnok érvelése is, aki előterjesztőként (Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettessel közösen) ugyan felvetette, hogy a Mahir – tulajdonosi szerkezetére tekintettel – vélhetőleg a „piaci árnál kedvezőbben” adta bérbe a reklámfelületeket, de élesen visszautasította, hogy mindezt a Fidesszel hozzák összefüggésbe, mondván, a párt gazdálkodását többször is vizsgálták állami szervek, és mindig mindent rendben találtak.

Simicskáék visszavágnak

A Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Mahir Cityposter Kft. bírósághoz fordul, miután a fővárosi önkormányzat a vállalkozó és Orbán Viktor közötti háború legújabb epizódjában szerződést bontott a céggel. A küzdelem akár a sportot, a Simicska patronálta, az előző évadban Bajnokok Ligája döntős veszprémi kézilabdacsapatot is elérheti.

 Arról nem szólt, hogy Simicska Lajos egészen a legutóbbi évig a párt meghatározó gazdasági háttérembere volt. Karácsony Gergely (PM) emlékeztetett erre, amint arra is, hogy párttársa, Hanzély Ákos 2011-ben többször is felhívta a figyelmet e szerződések előnytelen voltára. Így nem fedi a valóságot az állítás, hogy a városvezetés nem volt ezzel tisztában.

Simicska Lajos aligha várja majd csípőre tett kézzel, hogy leszámoljanak vele
Németh Dániel

Nem véletlenül voltak annak idején óvatosak a Fidesz-frakciónál. Az utcabútor-szerződésekbe ugyanis már azelőtt belebukott két fővárosi fideszes, hogy aláírták volna azokat. Sasvári Szilárd a városképvédelmi bizottság elnökeként 2005 januárjában terjesztette be a közterületek bérbeadhatóságáról szóló rendelet módosítását, miszerint februártól nem kértek volna bérleti díjat a telefonfülkéken elhelyezett reklámokért. (Korábban kellett fizetni, de az Alkotmánybíróság megsemmisítette az erről szóló passzusokat.) Vita nélkül megszavazták a javaslatot. Országos botrány kerekedett belőle. Közben meghosszabbították a Mahir több mint 620 hirdetőoszlopának közterület-használati jogát.

Az ügy hátterében az állt, hogy a rendeletmódosítással évi 70 millió forintot kereső Mediacontact Kft. 2004 őszén – miután a Mahir elállt – szerződött a Matávval a telefonfülkék reklámcélú hasznosításáról. A hirdetéseket pedig a Multireklám Média Ügynökség Rt. szállította volna. A cég azonban – Simicska nagy bosszúságára – 2005 februárjában egy offshore cégen keresztül Csányi Sándor érdekkörébe került.

A Csányi–Simicska-konfliktus első áldozata az erről keveset sejtő Sasvári Szilárd és a szintén fideszes fővárosi bizottsági elnök, Juharos Róbert volt. Ekkor mindketten ki is pörögtek a politikából. Csányi rövidesen kiszállt a közterületi hirdetési bizniszből, a Mediacontact tulajdonosa pedig 2010-ben – Tarlós fővárosi érkezésekor – kiegyezett Simicskával. A tarajos médiahullámok ezzel kisimultak, és egészen idén februárig senki sem firtatta ezeket az ügyeket.

Így szorították ki a Simicska-cégeket

A LEGNAGYOBB ÉRVÁGÁST Simicska Lajosnak a közbeszerzéseken korábban taroló Közgép Zrt. kiszorítása jelenti. Pedig a tavalyi év még jól indult: a cég és partnerei 430 milliárdnyi megbízást kaptak. A viharfelhők azonban már 2014 nyarán gyülekeztek. Először vitatható indokkal visszavontak olyan közbeszerzéseket, melyeken a Közgép is indult. A következő lépcsőben a projekt gazdája valamilyen hivatkozással érvénytelennek nyilvánította a pályázatukat, pedig ők tették a legkedvezőbb ajánlatot. Végül a Közbeszerzési Döntőbizottság el is tiltotta a céget három évre a közbeszerzésektől. Simicskáék perre vitték a döntést, de hiába függesztette fel az eltiltást a bíróság, a Közbeszerzési Hatóság ezt nem fogadta el. A Közgép keresetéből kiderül: hazai árbevételének 97 százaléka a közbeszerzéssel elnyerhető megrendelésekből származik. Ha ezek elfogynak, nem sokáig tudja majd fizetni mintegy nyolcszáz munkatársát.

Beruházások, amelyekről a Közgép lemaradt:

– M0-s autóút déli szektorának felújítása, új Duna-híd építése. A közbeszerzést 2014 nyarán a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium leállíttatta. Becsült érték: 30-35 milliárd.

– M0-s déli szektor 8,5 kilométere, régi zajárnyékoló falak elbontása, újak építése, a biztonsági korlátok telepítése. Előzetes mérnökár: 1,8 milliárd. Közgép-ajánlat: 1,063 milliárd forint.

– Győr-Gönyű kikötő fejlesztése. Közgép-konzorciumi ajánlata: 6,67 milliárd forint.

A HÁBORÚ LEGFŐBB TÉTJE, hogy mi lesz a jobboldali sajtóval. A februári szakítás óta szinte teljesen eltűntek az állami hirdetések Simicska médiájából. A Figyelő szerint ez júliusig listaáron 4,8 milliárdos mínuszt jelentett. Bár az állam idén eleve 6,2 milliárddal kevesebbet kampányolt, mint a tavalyi év hasonló időszakában, az arányok világosan mutatják: az elvonással Simicskáékat büntette.

– A reklámokat közvetítő IMG Kft. is kiesett a pikszisből: a korábbi években szinte minden megbízást besöprő cég idén már elbukta a közmédia tenderét, a 25 milliárdos kommunikációs közbeszerzésen pedig már el sem indult.

– Plakátcégei komoly versenytársat kaptak a piacon, miután Orbán barátja, Garancsi István felvásárolta az ESMA nevű társaságot. Rögtön az adásvétel után a parlament újra engedélyezte a reklámtáblák kihelyezését az utak mellé.

NEM KÍMÉLTE A KORMÁNY Simicskáék agrárvállalkozásait sem.

– A háború előtt a Mezort-csoport az elnyert területalapú támogatásokat tekintve a második legnagyobb agárérdekeltség volt az országban.

Így a második legnagyobb vesztese lett annak a kormánydöntésnek, hogy az 1200 hektár fölötti területekre jutó uniós dotációt nem fizetik ki. Az elszenvedett veszteség százmilliós mértékű.

– Hasonló nagyságrendű kiesést okoz, ha a csoport – ahogyan ennek a jelei már látszanak – elesik a fejlesztési célú uniós agrártámogatásoktól is.

– A birtok is egyre kisebb lesz: a Simicska-érdekkör lejáró földbérleti szerződéseit rendre nem hosszabbítják meg, és a pályázat nélkül, ideiglenes hasznosításba kapott földeket is vissza kell adniuk.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.