eu hungary

Marabu

A szerző az MSZP EP-delegációjának vezetője

Június 7-én a magyar választók arról hoznak döntést, hogy kik, milyen pártok színeiben képviseljék Magyarországot az Európai Parlamentben. Az EP képviselők – köztük a magyarok is – egyszerre testesítenek meg háromféle érdek- és értékrendet: a küldő országok nemzeti érdekeit; az adott párt és európai pártcsalád politikai és ideológiai értékeit, célkitűzéseit; és ezzel egyidejűleg meg kell teremteniük az összeurópai, uniós érdekek szintézisét, erősítve a 27 tagállam integrációjának közösségi jellegét. A három érték- és érdekrend között alá-, fölérendeltségi viszonyt felállítani nem lehetséges, ezért fölösleges is, hiszen az Unió célja a nemzeti identitások erősítésével párhuzamosan a minél szorosabb, minél kiterjedtebb együttműködés, az európai integráció elmélyítése, továbbfejlesztése.

A 22 megválasztandó magyar képviselő helyett az Európai Parlamentben a Magyar Köztársaság, a magyar nemzet érdekeit megjeleníteni, képviselni, érvényesíteni senki nem fogja. A nemzeti érdekeket azonban egy az egyben még a legnagyobb Németország sem képes érvényesíteni, ahhoz mindenkor szövetségesekre, támogató koalíciókra, egyezkedésekre, józan engedményekre van szükség. Míg az Európai Tanácsban az állam- és kormányfők, a miniszterek fórumain a tagállamok között folyik az érdekegyeztetés addig az Európai Parlamentben, politikai pártcsaládokban, frakciókban, illetve azok között folyik a vita, az egyezkedés, a szövetségkeresés és végül a megegyezés.

Magyarország első, történelminek is nevezhető európai parlamenti ciklusában 2004-2009 között a 24 magyar EP képviselő három nagy pártcsaládban, a három legnagyobb frakció keretében dolgozott. 12 fideszes és 1 MDF-es az Európai Néppártban, 9 szocialista az Európai Szocialisták Frakciójában, és 2 SZDSZ-es a Liberálisok Csoportjában. Meghatározó jelentőségű volt, hogy a három legnagyobb politikai frakcióban képviselhettük a magyar – és legjobb esetben a miénkkel egybeeső vagy ahhoz hasonlító új tagállami érdekeket – továbbá delegációink létszáma, politikai súlya, illetve pozíciószerzése ezek érvényesítésére esélyt is adott. Az EP döntéshozatala szempontjából a három frakció egybeeső szavazata megnyugtató, biztos parlamenti többséget eredményezett a számunkra fontos ügyek többségében.

A mostani európai parlamenti választás igazi tétje az, hogy egyrészt megmarad-e a három meghatározó pártcsaládban a magyar jelenlét – e vonatkozásban az SZDSZ bekerülése, további jelenléte a Liberális Frakcióban alapvető nemzeti érdek – másrészt kiegyensúlyozott lesz-e a magyar bal- és jobboldal képviselete a két legnagyobb frakcióban? Még ha túl is nyerné magát a Fidesz, és nagyobb létszámú delegációt küldene az Európai Néppártba, a magyar szocialisták megfelelő ereje, súlya, delegációjának nagysága az Európai Szocialista Frakcióban elengedhetetlen feltétele az érdemi és hatékony magyar nemzeti érdekérvényesítésnek, a parlamenti többség szavatolásának.

Kiegyensúlyozott jelenlét a három pártcsaládban: ez június 7-e igazi tétje. Megjegyzendő, hogy a Jobbik képviselőjének esetleges bekerülése az Európai Parlamentbe a magyar érdekérvényesítés szempontjából is zsákutca lesz: képviselőjük vagy a teljesen erőtlen, súlytalan függetlenek közé ülhet be, vagy ha nem kívánatos módon mégis létrejön a szélsőséges rasszisták, idegengyűlölők, neonácik frakciója, ott a Jobbik képviselője szembetalálhatja magát, és úgymond „együttműködhet” a Jan Slota vagy Vadim Tudor pártjának magyargyűlölő képviselőivel.

Az EP demokratikus középpártjai e csoportosulás köré korábban is „cordon sanitaire”-t vontak, ezáltal marginalizálták őket, törekvéseiket a leghatározottabban elutasították. Az Európai Unióban elfogadhatatlan az, ami Magyarországon sajnos lehetséges, hiszen a Fidesz 90 önkormányzatban koalíciót alkot, együttműködik a szélsőséges, rasszista Jobbikkal.

Az európai parlamenti választások kiváló alakalom arra, hogy mérleget vonjunk, mit is jelent Magyarország számára az Európai Unió? Az uniós tagság megkerülhetetlen értékrendet és ma még nem kellően értékelt külső pénzügyi forrásokat egyaránt nyújtott és nyújt számunkra. A teljesség igénye nélkül néhány tény.

Magyarország sorsát 1526 óta, fél évezrede mindig valamilyen külső hatalom határozta meg. 1989-90 után szabadságunk és függetlenségünk visszanyerése ellenére is döntően alkalmazkodnunk kellett az elérendő EU-s és NATO- tagság követelményeihez. 2004. május 1. óta veszünk részt jogilag teljesen egyenrangúként az Európai Unió közös döntéshozatali rendszerében. Történelmünkben végre először részesei vagyunk a bennünket érintő döntéseknek: végre nem egy vagy több nagyhatalom dönt rólunk, nélkülünk, a fejünk felett.

Nem is értékeljük ezt eléggé! Ezt még az sem árnyékolhatja be, hogy az Európai Unióban ma még vannak „egyenlők és egyenlőbbek”, s a 12 új tagállammal, közöttük Magyarországgal szemben vannak hátrányos megkülönböztetések. Éppen a tényleges egyenjogúságért kellett szívósan küzdenünk az elmúlt 5 évben, és az a feladat vár a jövőben is a most megválasztandó 22 magyar EP képviselőre is. E célból kezdeményeztem és folyamatosan működtettük a Szocialista Frakcióban az új tagállamok fórumát, a Visegrád + csoportot.

Történelmünk során – teljes vagy részleges nemzeti függőségünkből fakadóan – soha, vagy nagyon ritkán hoztak be több külső forrást, mint amennyit innen kivittek. Magyarország és a többi új uniós közép-európai és balti állam páratlan esélyt kap a felzárkózáshoz. A 2007-2013 közötti hétéves pénzügyi ciklusban az új tagállamoknak nyújtott támogatás háromszorosa a II. világháború után 1947-1951 között adott Marshall-tervnek. Az utóbbi 2004-es árakon kb. 85 milliárd dollárt ért, míg az új tagállamok 2007-2013 között 178 milliárd eurót, azaz 241 milliárd dollárt kapnak, s ez még nem is tartalmazza az agrártámogatásokat.

Magyarország 2007-2013 között Csehország után 1 lakosra vetítve a második legnagyobb uniós támogatást kapja, az agrártámogatások terén az újak közül a legtöbbet, a 27-ből 1 főre vetítve a 8. legmagasabb összeget.  A 7000 milliárd forint körüli forrástranszfer azt jelenti (a 24,7 milliárd euró átszámítása természetesen függ a forint árfolyamától), hogy Magyarország minden lakosa 7 év alatt 700 ezer forintot kap az Uniótól „tisztán”, vagyis nettó értékben. Amíg 2004-ben a magyar befizetés és az Uniótól kapott támogatás különbsége, a „tiszta haszon” mindösszesen 27 km autópályát jelentett (54,9 milliárd forintot), addig 2009-ben már a befizetés és a „tiszta haszon”, a nettó összeg aránya négyszeres: a 878 milliárd forint, hozzávetőlegesen 439 km autópálya megépülésének az ára.

A magyar mezőgazdaság támogatása az uniós csatlakozás óta megkétszereződött. Azt megelőzően 2001-ben, az Orbán-kormány idején volt a legmagasabb a területalapú támogatás: a 3000 „babusgatott” családi gazdaság kaphatott hektáronként 16-18 ezer forintot. 2008-ban viszont közel 210 ezer gazdálkodó egység, családi és társas élelmiszergazdaság kapott 40 ezer forintot hektáronként. Igaz, hogy a brüsszeli borítékból a magyar és az új tagállami gazdák tavaly 50 százalékát, az idén is csak 60 százalékát kapták meg, mint az „egyenlőbb” osztrák, dán és más régi tagállami gazdák, ami egyértelműen hátrányos megkülönböztetés.

A magyar mezőgazdaság azonban az uniós támogatások nélkül a globális versenyben sokkal nehezebb helyzetben lenne. Magyarország uniós mérlegében a mezőgazdaság területén a legellentmondásosabb a helyzet, ami külön elemzést igényelne. A gondjainkért, a fennálló versenyhátrányunkért 80 százalékban az elrontott agrár rendszerváltozás, a szövetkezetek, az állami gazdaságok szétverése, az élelmiszerfeldolgozó-ipar hibás privatizációja, az elrontott kárpótlás a felelős, és csak 20 %-ban az uniós tagság, a finanszírozás kiegyensúlyozatlansága a problémák okozója.

Lehet vitázni a 2004-2006 közötti, már lezárult uniós támogatási ciklus felhasználásáról, a támogatások irányáról, amelynek keretében nyújtott támogatások 98 százalékát lehívtuk, felhasználtuk. A Fidesznek azonban az az állítása, jelesen hazugsága, hogy Magyarország nem tudott élni az Unió adta lehetőségekkel, nem egyszerűen a szocialisták vezette kormány lebecsülése, pocskondiázása, hiszen ezt már megszokhattuk, hanem – pártállástól függetlenül – a magyarországi vállalkozók, önkormányzatok pályázási és beruházási képességeinek lebecsülése, semmibevétele. Közöttük a különösen sikeres debreceni Kósa Lajos, a mórahalmi Nógrádi Zoltán, a pápai Kovács Zoltán és mások eredményeinek félresöprése: végső soron egy ország képességeinek megkérdőjelezése.

Uniós tagságunkkal kapcsolatban a másik leggyakoribb fideszes vád az, hogy Magyarország „sereghajtó lett”, „szégyenpadra került”. Ennek ugyanannyi az igazságtartalma, mint Orbán azon állításának, miszerint „romokban az ország”. Kétségtelen, hogy 2002-ben a nagy szocialista osztogatással, a két 100 napos programmal a Medgyessy-Kovács-Kuncze vezette koalíció merő jó szándékkal, a rendszerváltás korrekciójának jogos igényével súlyos gazdasági-politikai hibákkal kényszerpályára vitte az ország költségvetését. A pénzek azonban nem tűntek el, beépültek az orvosok, pedagógusok, és más közalkalmazottak bérébe (ma is ott vannak, bár némileg csökkentve), beépültek a lakástámogatásokba, az autópályákba, gyorsforgalmi utakba, a 2008-ig reálértékben 40 százalékkal többet érő nyugdíjakba és az érintettek bérébe.

Az ország eközben versenyképességben nagyot veszített – de messze nem mindent! A 2006-os konvergencia programmal megindult a korrekció. A világgazdasági válság ténylegesen sebezhető állapotban érte el Magyarországot. Nem vigasz, hogy a Fidesz által bezzeg országként emlegetett balti államok 2009-ben 20 százalékot zuhannak, a tavalyi 9-11 százalékos növekedésből a 10 százalék alá zsugorodnak. Nem vigasz, hogy Szlovákia GDP-je 14 százalékoot zuhan, mivel ez nem vigasz a szerény 2008-as magyar GDP növekedés 6,3 százalékos csökkenésére 2009-ben. Nem vigasz az sem, hogy legfőbb exportpartnerünk, Németország nemzeti összterméke 5,5 százalékkal csökken, ami tovább súlyosbítja külső piacaink szűkülését.

Amiben tényleg uniós sereghajtók vagyunk, az a reális önértékelés súlyos hiánya. A fideszes katasztrófasulykolás megtette a maga hatását. Mára sereghajtók lettünk önbizalomban, reális nemzeti önértékelésben. Sátánian eredményes merénylet ez Magyarország ellen. Ilyen fokú nemzeti önértékelési zavar évtizedek óta nem volt: ez a letargia, ez a katasztrófa-hangulat, a most már ténylegesen meglévő globális, uniós és magyar válság leküzdésében letaglóz, lefegyverez, s nem a cselekvésre sarkall.

A globális és az uniós versenyben tudnunk kell, hogy mely területeken, miben vagyunk jók, eredményesek, hol rontottunk, hol vannak régtől örökölt vagy újonnan jelentkezett gyengeségeink, hiányosságaink. Reális nemzeti önértékelés nélkül nem lehet sem országot építeni, sem a nemzetközi versenyben helytállni, sem az uniós közösségben nemzeti érdekeinket hatékonyan érvényesíteni. A Habsburg Ottó által megfogalmazott „hungaropesszimizmus” teljesen eluralta a gazdasági, a politikai, a szellemi életet, a médiát, szinte Magyarország egészét.

A hazai európai parlamenti kampány során a Fidesznek egyetlen érdemi üzenete sem szól arról, amiről szólnia kellene: plakátjai, rádiós és televíziós üzenetei kizárólag egy belpolitikai fordulat szükségességét hirdetik, az előrehozott választásokat sugallják. Azt a hamis látszatot keltik, mintha nem az Európai Parlamentbe, hanem a Magyar Országgyűlésbe választanának 22 képviselőt. Néhány éve Franciaországban a kormányzó jobboldal óriási vereséget szenvedett az önkormányzati, regionális választásokon: egyetlen ellenzéki sem vetette fel az előrehozott választásokat, hiszen nem arról szavaztak az emberek.

Árulkodó, sőt leleplező, hogy a gyökereiben euroszkeptikus Fidesz úgy tud kampánynyitót tartani, választási plakátokkal úgy ragasztják tele az országot, hogy azokon sehol nem jelenik meg az Európai Unióra való utalás, sem képileg, sem tartalmi üzenettel. Készült ugyan fügefalevélként egy programjuk, amit széles körben senki nem ismer. Mindez logikus is egy nacionalista párt részéről, amely kizárólag negatív, destruktív, pocskondiázó, sőt gyűlöletkeltő módon tud szólni a kormányról, sőt országa egészéről is – „romokban az ország” – de az Európai Unió adta lehetőségekről sincsen egyetlen elismerő szava sem.

Elég volt! Szól a Fidesz jelszava. Igazuk van: elég volt a mindent tagadó, mindenre nemet mondó, destruktív, jobboldali politikából. Elég volt a felelőtlen és gátlástalan populizmusból. Elég volt a Fidesz katasztrófa-sulykolásából, pánik-politizálásából, a nemzetet évek óta gúzsba kötő, letaglózó, cselekvést bénító hangulatkeltéséből. Elég volt a Fidesz megosztó politikájából, a baloldal, a liberálisok, a tőle másképpen gondolkodók megbélyegzéséből, a nemzet megosztásából. Elég volt a gyűlöletkeltéséből, a rasszista szélsőségesekkel való összejátszásából, kirekesztő nacionalizmusából, az antiszemitizmussal kapcsolatos kétértelmű hozzáállásából.

Elég volt, hogy a Fidesz a legfontosabb nemzeti sorskérdésekben sem hajlandó a nemzeti együttműködés minimumára sem. Elég volt abból, hogy a Fidesz Brüsszelben folyamatosan árulkodjon Magyarországra, kivigye, exportálja a magyar belpolitikai vitákat: amivel elsősorban nem a magyar kormányt feketíti be, hanem árt egész Magyarország tekintélyének, roncsolja a nemzeti érdekérvényesítés esélyeit. Elég volt az Uniót megkérdőjelező, sőt tagadó kijelentéseikből, „Unión kívül is van élet” unióellenességükből, az euroszkepticizmusukból. Az Európai Uniót lehet és kell bírálni, de egy kedvezményezett ország „elméletileg európai” pártjának illene elismernie az előnyöket, az Európai Unió értékeit is, értékelni a hazánk felzárkózásához nyújtott nagy összegű támogatások jelentőségét.

Európa nem a fenti törekvéseket, nem a Fidesz magatartási mintáit testesíti meg! Európa másról szól. Európa egyszerre szól a versenyről és a szolidaritásról. Európa nem a megosztásról, hanem az együttműködésről szól. Az uniós érdekérvényesítésben azok a népek eredményesek, amelyek képesek az összefogásra, pártvitáik félre tételére. Az uniós érdekérvényesítés során éles viták, ütközések, érdekellentétek vannak, a vitákat azonban nem gyűlölködve, ordenáré stílusban folytatják le. Európa az együttműködés és az egyezkedés képességéről szól. Európa a megegyezésről szól.

Kapcsolódó cikkek: A teljes leépülés: SZDSZ. | Olvasói levelek | A becsületes vízvezeték-szerelő | Egy bonszai gigász túlélőharca | Válságból esélyt