„Ettől kezdve minden heteroszexuálist le lehet buzizni”

A bíróság arra az álláspontra helyezkedett, önmagában nem sértő annak közlése, hogy valaki meleg – foglalta össze az ítélet lényegét Ungár Klára jogi képviselője, Nehéz-Posony Márton ügyvéd. Az, hogy a közlés esetleg valótlan, nem elegendő a jó hírnév megsértéséhez – mondta az ügyvéd, és emlékeztetett rá, hogy éppen ezért a bíróság előtt nem is akarták bizonyítani a Kocsis Mátéra tett állítás valóságtartalmát.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

Ungár Klára liberális politikus – aki leszbikusként több mint tíz éve coming outolt – tavaly tavasszal facebookos bejegyzésében tényként közölte két fideszes politikusról, hogy meleg. Szájer József nem reagált, Kocsis Máté józsefvárosi polgármester, a Fidesz kommunikációs igazgatója viszont „nem vagyok buzeráns!” felkiáltással, jó hírnév megsértése miatt pert indított Ungár Klára ellen.

Kocsis kifogásolta Ungárnak azt a nyilatkozatát is, amely a Nol.hu-n „Viktorka rekedt hangon hablatyol” című cikkünkben jelent meg. Ungár ebben „homofób pártokban bujkáló melegekről” beszélt.

A bíró Kocsis Máténak adott igazat: kétmillió forintos sérelemdíj megfizetésére és bocsánatkérésre kötelezte Ungárt. A magasnak tűnő sérelemdíjat a bíró a tárgyaláson jelen lévő sok újságíróval indokolta. Felhívta rá a figyelmet, hogy értelmezése szerint az ítélet nem a homoszexualitás megítéléséről szól. A bíróval ellentétben Ungár Klára úgy vélte, immáron hivatalos papír van arról, hogy Magyarországon a „meleg” szó sérti a jó hírnevet: „okiratba foglalta a bíróság, hogy homofób az ország”.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

A Fővárosi Ítélőtábla felülírta az előző döntést. Megállapította, hogy – mivel elmaradt a sérelmezett állítás valóságtartalmának bizonyítása – Ungár Klára „valótlan tényállítást” tett, amikor homoszexuálisnak nevezte Kocsis Mátét. Nem derült ki azonban, hogy a fideszes politikust olyan hátrány érte volna, ami a „valótlan tartalom alapján a jogsértés megállapítását indokolhatná”. Kocsis Máté a Facebookon így reagált: „A Kúriát azért még megkérdezzük erről. Ettől kezdve ugyanis minden heteroszexuálist le lehet buzizni, a homoszexuálisokat meg gondolom továbbra sem. Érdekes logika.”

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.