galéria megtekintése

Ettől dagad a Széll Kálmán téri bronzbuksza

25 komment


Szalai Anna

Esetenként négyszázszoros eltérés is mutatkozott a Széll Kálmán tér átépítését végző konzorcium számláján szereplő összeg és a teljesítést igazoló mérnök által jóváhagyott ár között. A Népszabadság igencsak meglepő tételekre bukkant az elszámolásokban. Majd 2,4 millió forintot fizettek például egy diszpécserasztal szétbontásáért.

Hat darab PC-monitor, billentyűzet és egér áttelepítése: 52 ezer forint. A Széll Kálmán tér átépítésére vállalkozó – a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. és a WIS Holding Befektetési és Kereskedelmi Zrt. alkotta – konzorcium legalábbis ennyiért végezte el ezt a kevéssé bonyolultnak tűnő feladatot. Alig kétszer ennyiért, 109 ezer forintért hat darab telefonkészüléket szereltek le – olvasta ki lapunk az Index által kiperelt és nyilvánosságra hozott számlákból. A diszpécserasztal lebontása a fentieknél is bonyolultabb dolognak bizonyult, így az ár is magasabb: 595 ezer forint. Ebben az összegben viszont még nincs benne az asztalba beépített berendezések leszerelésének költsége. Ezért további 1,767 millió forintot számoltak fel.

Környezetszennyező és legtöbbször kéretlen
 

A szakipari munkát is jól meg kell fizetni: a bazaltköves burkolás munkadíja például majd 21 ezer forint négyzetméterenként. Csak összehasonlításul: a neten fellelt ajánlatok 2000–3500 forint között változnak négyzetméterenként. A kedden megnyitott, de hivatalosan még át nem adott téren a járda és az úttest burkolata egyébként többször is felmerülő bontásáért négyzetméterenként 3600–4400 forintot számláztak. A betontechnológus mérnök napi 60 ezer forintért szakértett, a metrókijárat melletti 405 köbméteres növénykazettát 3,5 millióért töltötte fel földdel a Széll Kálmán tér felújítását vállaló konzorcium.

 

A nagyméretű padok gyártmánytervéért 66 ezret kellett fizetni, míg a legyártásuk darabonként 330 ezer forintba került, az ivókutak egyenként 622 ezret kóstáltak. A hat darab – gyalogosok tájékoztatását szolgáló – totemoszlopért összesen csaknem kétmilliót fizettek, a beton köztéri óra 18,1 millióba került – derül ki a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által az Indexnek kiadott számlaösszesítésekből.

Mint emlékezetes, a részletes elszámolást először egy fővárosi jogtanácsos kérte ki a fővárosi cégtől, de nem kapta meg. Ezután a Népszabadság kérdezett rá a tényleges költségekre tavaly májusban, de a BKK megtagadta a választ, mondván, az „ajánlattevő üzleti titokká minősítette az árazott költségvetést”. Az Index ezután nyújtott be közérdekű­adat-igénylést, amelynek sikertelensége után beperelte a BKK-t. A per a múlt héten zárult le, a portál pedig kedden tette közzé az adatokat, amelyekből az is kiderül, hogy a tér átépítésének 5,3 milliárdos költségéből 4,471 milliárd forintot már ki is fizetett a főváros, holott hivatalosan még át sem adták a teret.

Pénzeső zúdult a kivitelezőre
Pénzeső zúdult a kivitelezőre
Földi Imre / Népszabadság

Kérdés, hogy mennyit fizetnek ki ezen felül.

A teljesítést igazoló mérnök ugyanis több helyen jóval kisebb összegű munkát ismert el a vállalkozók által megadottnál. A beruházást hat építési szakaszra – úgynevezett mérföldkőre – bontották, s a második blokkban általános tételként megjelölt 121 millió forintos összegből alig 325 ezer forintot ismert el a mérnök. A rejtélyes, ám annál jelentősebb 101 milliós főösszegű „organizáció" esetében a harmadik mérföldkőnél jelzett 49,4 millióból alig 5,5 milliót. A negyedik építési szakaszban a teljes 1,15 milliárdos részteljesítésből 110 millió forintot tartottak vissza.

Kötbért viszont csak a szolgáltatóépület 5-26 napos csúszása miatt számlázott ki a BKK, méghozzá ötmillió forintot. Holott a konzorcium már tavaly augusztusban több hónapos csúszásban volt.

Üzletmenet

A BKK 2014. novemberben írhatta alá a kivitelezői szerződést a KÉSZ Zrt., valamint a WIS Holding Zrt. alkotta konzorciummal. Furcsa egybeesésként a WIS tulajdonosának, az inkább ingatlanfejlesztéseiről ismert Wicha Józsefnek éppen akkor vált fizetésképtelenné egy másik cége, a Terra Invest Zrt., amelytől a Raiffeisen Bank 13,4 milliárdot követelt. A cégbe 2006-ban a Magyar Fejlesztési Bank is beszállt 3,2 milliárddal, illetve 402 milliós uniós támogatást is nyertek. Wicha korábbi üzlettársai között Bálintfy Gábor ügyvéd is feltűnt, akinek hévízi hotelátadóját Orbán Viktor is megtisztelte, míg Bálintfy veje – Wicha másik üzlettársa –, Pocsai Alex a Hír TV egyik alapítója.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.