Szövetkezeti botrány: az MSZP a rendőrséghez fordult

Fiktív foglalkoztatás, okirat-hamisítás, hűtlen kezelés és költségvetési csalás gyanúja miatt büntetőfeljelentést tett a Magyar Szocialista Párt (MSZP) Hajdú-Bihar megyei elnöke az Első Magyar Környezettudatos Szociális Országos Szövetkezet (ESZOSZ) szociális projektje kapcsán.
Az MSZP elvárja, hogy a közel háromezer munkavállalóval szemben tisztességtelenül eljárókkal az illetékes hatóságok megtegyék a szükséges jogi lépéseket. Ennek elősegítésére a párt megyei területi szövetsége nevében a Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányságon ismeretlen tettes ellen feljelentést tettem.  A feljelentés szerint a költségvetésből származó, milliárdos nagyságrendű összegeket a céltól eltérően használhatták föl, így fölmerül a fiktív foglalkoztatás, okirat-hamisítás, hűtlen kezelés és költségvetési csalás gyanúja - olvasható Huszka Imrének, a szocialista párt Hajdú-Bihar megyei elnökének a ma kiadott közleményében.
 
Az ügy előzménye, hogy Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő és Rónai György debreceni MSZP-elnök tájékoztatása szerint az Első Magyar Környezettudatos Szociális Országos Szövetkezet (ESZOSZ) 2,6 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott az Európai Uniótól 2600 hátrányos helyzetű állástalan foglalkoztatására, de pár héttel azután, hogy a munkaszerződéseket aláírták, a szövetkezet illetékesei felszívódtak, munkavégzés nincs, az emberek nem kapták meg a fizetésüket, s nem tudják elérni a munkaadót.
 
Az ESZOSZ azzal indokolta botrányt kavaró szociális projektjének zökkenőit, hogy „a hátrányos helyzetű, alulképzett emberek kiszorított társadalmi helyzete és morális hozzáállása sajnos bonyolítja a helyzetet", míg a fizetések elmaradásáról azt mondták, a munkabéreket mindig kifizették, de júliusban „adminisztratív és informatikai problémák” adódtak.  
 
A megyei MSZP-elnök a közleményében azt írja: az ESZOSZ-ügyben még számos további furcsaság akad, de ezek megvizsgálása meghaladja a párt kompetenciáját. Az MSZP azonnali intézkedést vár az állami szervektől annak érdekében, hogy a kisemmizett embereket kárpótolják, s azonnali, állami segítségnyújtásban részesüljenek.
 
Huszka Imre úgy fogalmaz: az MSZP elvárja, hogy az igazságszolgáltatás függetlenül, az esetleges politikai érintettséget figyelmen kívül hagyva, az esküjének megfelelően pártatlanul járjon el. Huszka hozzátette: felkérésükre Szanyi Tibor, az MSZP Európa Parlamenti képviselője hivatalos bejelentést tesz az ügyben az Európai Csalás Elleni Hivatalnál (OLAF). 
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.