galéria megtekintése

Ilyen elképesztő a zsúfoltság a bevándorlási hivatalban

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 02. számában
jelent meg.


Kovács Klára
Népszabadság

Az önkéntesek segítsége nélkül alig bírják a menekültáradat kezelését a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Budafoki úti székházának ügyintézői, akik naponta több száz migránst regisztrálnak és irányítanak a befogadóállomások felé. Sikerült bejutnunk a hivatal épületébe, ahol meggyőződhettünk az elképesztő zsúfoltságról.

A rendőrség Szegedről indított buszai és a különböző pályaudvarokról érkező úgynevezett tranzitjáratok szinte óránként váltják egymást az épület előtt. Egy-egy fordulóval körülbelül 35-40 menekültet hoznak, közülük többeket még sehol sem regisztráltak, csak egy nemzetiség szerint kiválasztott színű karszalagot kapnak.

„21.00 szír” – ez áll egy várandós nő karszalagján, amelyet még Szegeden ragasztottak a csuklójára. Előző este érkezett, de a rendőrségi papírján a célállomás megnevezése tollal át van húzva, Bicske helyett Debrecenbe kellene utazniuk.

A szerző felvétele

 

„Ez a világ botránya, ami itt zajlik! A dátumok nem stimmelnek a papírokon. A tegnap elfogottak július végi dátumozású papírokat kaptak, amihez képest 24 órán belül meg kell jelenniük a befogadóállomáson. És ha őt Budapesten elkapja egy rendőr, aki nem tudja, hogy a kollégái mit művelnek Csongrádban, akkor azt fogja hinni, hogy a menekült egy hónapja nem ment be, és újra előállítja” – kel ki magából az egyik önkéntes, aki az imént hozott 35 bangladesi menekültet.

Az elcsigázott férfiak azonnal lerogynak a földre és a táskájukat túrják, közben arról beszélnek, hogy ők bizony nem adnak ujjlenyomatot, bármi történjen is odabent. „Ezeknek az embereknek nincs utazási igazolásuk, csak azért tudtak ingyen eljutni Szegedről Budapestre, mert ahol megjelenik 20 rendőr és felteszi őket a vonatra, ott az egy szem kalauz nyilván nem áll neki vitatkozni velük, hogy kellenének a papírok” – mesél az egy hete kezdődött problémákról Léderer András, aki második hónapja szinte minden napját a BÁH-ban tölti. A menekülteket így a célállomásra sem tudják továbbküldeni, mert papírok nélkül nem szállhatnak fel a vonatra.

A szerző felvétele

Hogy haladjon az ügyintézés, egy önkéntes férfi tölti ki a menedékkérelmi papírokat. Ekkor derül ki, hogy némelyik menedékkérő nemhogy angolul nem ért, de még írni sem tud, csak valami krikszkrakszot firkál a lap aljára. „Ha ezt a munkát az ügyintézők csinálnák, akkor még éjszaka is itt lennénk” – morog két „anyja neve” között az önkéntes.

Ekkor jelenik meg a kávészünetét töltő ügyintéző, aki a kísérő nélkül érkezett kiskorúak felől érdeklődik. Négyen vannak. „Jó lenne, ha együtt vándorolgatnának tovább” – javasolja a hölgy, mire az egyik kísérő kontráz: „Ha megmondom nekik, hogy szétválasztják őket, biztos gyorsan kitalálják majd, hogy rokonok.”

A szerző felvétele

Délelőtt érkeztek és este hatra végeztek a bangladesi férfiak. Vizet, kenyeret, banánt és gyógyszereket ez idő alatt csak az őket kísérő önkéntesektől kaptak, akiknek ez a BÁH-os kitérő így csaknem 20 ezer forintjukba került.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.