Kicsinált szakszervezet: a tagságot is titkolják a dolgozók

Két év után születhet ítélet abban a munkaügyi perben, amit szakszervezeti vezetők indítottak szerintük jogtalan elbocsátásuk miatt. A cégnél azóta nem működik az érdekképviselet, a passzivitásra kényszerített tagok rejtik kilétüket.

Június 26-án folytatódik az a munkaügyi per Pécsen, amit a Honsa Kft. hét elbocsátott dolgozója indított volt cége ellen. A német tulajdonú, 600 főt foglalkoztató, autóalkatrészt gyártó, pécsi cégnél 2013 szeptemberében 45 dolgozó megalakította az üzemi szakszervezetet. Néhány hét múlva az érdekképviselet hét tisztségviselőjének felmondott a kft. vezetése. Az elküldött dolgozók úgy látták, hogy érdekvédelmi munkájuk miatt kellett távozniuk. A Honsa vezetői átszervezéssel indokolták a leépítést.

2013-as tüntetés a Honsa K  . előtt a szakszervezeti vezetők elbocsátása miatt
2013-as tüntetés a Honsa K . előtt a szakszervezeti vezetők elbocsátása miatt
Laufer László / Népszabadság

2013 decemberében – a Magyar Szakszervezeti Szövetség – a Honsa előtt tartotta első demonstrációját, a tüntetés azonban nem ösztönözte arra a pécsi céget, hogy megváltoztassa döntését. Így a dolgozók munkaügyi pert indítottak, és elképzelhető, hogy a következő tárgyalási napon megszületik az elsőfokú ítélet. A dolgozók kártérítést remélnek a jogellenesnek érzett elbocsátás miatt. Esélyeiket javítja, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatóság egymillió forintra büntette a kft.-t, mert úgy látta, a Honsa megsértette a szakszervezeti dolgozók emberi méltóságát, zaklatta és megfélemlítette őket. A cég fellebbezett a határozat ellen, de a napokban a bíróság helybenhagyta a hatóság döntését, tudtuk meg a vasasszakszervezet regionális ügyvivőjétől, Benke Norberttől.

Az ügyvivő megjegyezte: bíznak a bíróság kedvező ítéletében, ám a pernyerés nem jelenti azt, hogy a dolgozók baranyai érdekképviseletéért folytatott csatát is megnyerik a szakszervezetek. A Honsa Kft.-nél azóta sem működik a szakszervezet, a cégnél regisztrált tagok többsége ugyan nem lépett ki, de érdekképviseleti munkát senki sem vállal, s az érintettek a tagsági viszonyukat is titkolják a környezetük előtt.

Benke Norbert szerint a Honsa szakszervezet elleni fellépése mintha más, baranyai cégek vezetőit is bátorítaná. Márciusban az egyik pécsi üzemben „visszautasíthatatlan” ajánlatot tettek a szakszervezeti titkárnak: távozik vagy kikínozzák a cégtől. A titkár közös megegyezéssel távozott, és azóta Ausztriában dolgozik. A gyárban 80 tagja van a szakszervezetnek, ám a titkári posztra azóta senki sem akarja magát jelöltetni, s félő, hogy a korábban hatékonyan működő érdekképviselet hamarosan szétesik. A régiós ügyvivő úgy látja: Baranyában a munkaadók egyre inkább visszaélnek azzal, hogy a megye foglalkoztatási helyzete katasztrofális, ezért a munkavállalók túlnyomó többsége akár nettó 90-100 ezer forintos bérrel is korlátlanul sakkban tartható.

Benke hozzátette: a cégeknek nem kellene félni a szakszervezettől, hisz azok nem sztrájkra akarnak buzdítani, hanem a megegyezést keresik annak érdekében, hogy a dolgozók jól járjanak és a cégük is stabil legyen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.