galéria megtekintése

Ez a lépés még nem oldja meg a betegek problémáit

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 03. számában
jelent meg.


Danó Anna
Népszabadság

A gyógyuláshoz vezető út egyetlen szakaszát akadálymentesítette csak a kormány, amikor elrendelte, hogy a daganatgyanús betegeknek két héten belül meg kell kapniuk a képalkotó vizsgálat eredményét. A gyakorlat alapján már az ehhez szükséges beutaló megszerzése is hetekig tart.

– Ahány beteg, annyi betegút –állítja Lakos István, a Gyógyulj Velünk Egyesület elnöke, aki a viszonylag szerencsésebbek közé sorolja magát, amikor saját példáját idézi. Csak jogosítványa meghosszabbítása miatt ment orvoshoz. Ott kapott beutalót vérvételre. A lelet alapján szinte egyetlen paramétere sem volt a normál tartományban. Hamar kórházba került, nyolc-tíz nap alatt kivizsgálták, és egy hónap múlva már meg is kezdték a kezelését.

Az egyesülethez tartozó betegek elbeszéléséből tudja: ha járó betegként csinálta volna végig ugyanezt, már egy egyszerű laborvizsgálatra is napokat kellett volna várnia. De tud olyan betegtársról is, aki csak a vérvételre kéthetes előjegyzést kapott. Ezt követi általában az ultrahang- vagy a röntgenvizsgálat, majd a szakorvos. Ezeknél többhetes az előjegyzés. Képalkotó diagnosztikai vizsgálat, azaz CT vagy MR pedig csak ezután kerülhet szóba, mert kizárólag szakorvos adhat beutalót. A tapasztalatok szerint míg a legdrágább PET–CT-vizsgálathoz kettő-négy hét alatt hozzájuthatnak a rászorulók, a diagnózishoz alapvető CT-re és MR-re hónapokra volt eddig szükség.

A június 1-jétől hatályos jogszabály alapján a szakorvosi beutaló dátumától számított két héten belül el kell végezni ezeket a vizsgálatokat. Ebbe akár a lelet kiadása is beleférhet, de csúszhat is néhány napot, attól függően, hogy a 14 napos időszak mely részében történik a vizsgálat. A betegről készült képeket ugyanis külön leletező orvos értékeli, így az asztalán gyűlő képek mennyiségétől függ a vélemény kiadása. Tehát rossz esetben a 14 napból 17 is lehet.

 

A daganatgyanús beteg útját főként a háziorvos menedzseli. Selmeczi Kamill, a Fakoosz, az Alapellátó Háziorvosok Egyesületének elnöke elmondta: amennyiben a daganatgyanús beteg nem jutna el két héten belül CT- vagy MR-vizsgálatra, akkor ezt az orvosnak telefonon vagy elektronikus levélben jeleznie kell az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak. Az OEP megvizsgálja, hogy a területen működő ellátók közül kinek van szabad kapacitása, és a házi- vagy a szakorvos segítségével oda irányítja a beteget. Selmeczi úgy véli: az intézkedés lerövidítheti a kezeléshez jutást.

Kórházi munka: orvos és betege
Kórházi munka: orvos és betege
Sopronyi Gyula / Archív

Csakhogy ez önmagában nem oldja meg a beteg problémáját. Több szakember lapunknak azt mondta: a CT- és MR-lelet még nem elegendő a daganat diagnózisához. Például a sebésznek a műtéthez nem elég a képalkotó diagnosztikai lelet. Weltner János sebészfőorvos szerint azt ki kell egészítenie egyéb, így például szövettani vizsgálatnak. Állítja: az emésztőszervi daganatoknál pedig endoszkópia kell a diagnózishoz. Erre a vizsgálattípusra, attól függően, hogy az ország mely részén él valaki, várhat két hetet éppúgy, mint négyet. Az endoszkópos vizsgálattal szövetmintát vesznek, elemzésével újabb napok vagy hetek telhetnek el. A bélrendszeri daganatoknál a sebésznek elég lehet az endoszkópos és szövettani lelet, így akár CT és MR nélkül is elvégezhető a műtét. Ha életet veszélyeztető szövődményt mutat ez a vizsgálat, akkor nem várhat a sebész a szövettani leletre sem.

A főorvos hozzátette: vastagbélráknál, gyomorráknál, hasnyálmirigyráknál a daganat megléte elég ahhoz, hogy a terápiát tervezni lehessen. Például az emlőráknál más a helyzet, mert a szövettani mintát több szempontból elemzik. Ez alapján lehet olyan következtetésre jutni, amely egy műtét előtti kemoterápiát indokol. Ez a vizsgálat is két-három hét.

Ha valaki hosszú hónapok alatt el is jutott a diagnózishoz, még akkor sem jut hozzá a terápiához. Vokó Zoltán, az ELTE docense OEP-adatbázis alapján készített elemzéséből tudjuk, hogy a diagnózistól a kezelés megkezdéséig átlagosan még egy hónap telik el.

Weltner János szerint a kormányzati intézkedés arra jó, hogy amennyiben a kormány ezt találta az ellátás leggyengébb láncszemének, akkor beavatkozása után legalább az kiderülhet, melyik a következő gyenge pont.

Arról pedig, hogy ténylegesen mennyi idő kell a diagnózishoz egy daganatgyanús betegnek, nincs pontos adat. Ennek nyomán azt sem tudni, hogy mi késlelteti valójában a kezelés megkezdését.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.