Eltitkolták, hogy szivárog a paksi erőmű

Mára már az is tudható, hogy a jelenség kisebb-nagyobb mértékben mind a négy paksi reaktorblokkot érinti.

A szivárgás nem számít nukleáris üzemzavarnak (az INES eseményskálán nullás, azaz skála alatti besorolást kapott), és a kiszivárgott bóros vizet az erőmű gyűjtőcsatornái szinte teljes mértékben összegyűjtötték, ugyanakkor az anyag az OAH szerint elvben a vasbeton szerkezet teherviselő képességét csökkentheti, illetve a szénacélból készült hermetikus burkolatot is károsíthatja.

Az erőmű tájékoztatása szerint a helyreállítás eddig tízmilliós költséggel járt, „a csövek tömörségét hosszú távon biztosító alternatív javítási technológia kiválasztása pedig folyamatban van" – utóbbi arra utal, hogy a betonba ágyazott csövek kicserélése nehezen megoldható, inkább a bélelés vagy valamilyen egyéb megoldás jöhet szóba –, a végső számla várhatóan százmilliós nagyságrendű lesz.

Greenpeace-akció a parlamentnél 2014 októberében. Sem az atomerőmű, sem az OAH nem értesítette róla a nyilvánosságot Reviczky Zsolt / Népszabadság

Bár az eset óta közel két év telt el, sem az atomerőmű, sem az OAH nem értesítette róla a nyilvánosságot, ami Jávor szerint hasonlóan nagy hiba, mint az, hogy a hatóság az üzemidő-hosszabbításkor nem végzi el az összes indokolt vizsgálatot, hanem „bemondásra" megbízik a harminc évvel ezelőtti szovjet technológiában.

Egyedül a Világgazdaság című lapban jelent meg egy rövid hír az ügyről még 2013 novemberében, ám ott egyszerű anyaghibának nevezik a történteket, és sem az OAH, sem a Paksi Atomerőmű felelősségét nem vetik fel. Az EP-képviselő ugyanakkor lapunknak azt mondta,

mindkét szereplő ugyanígy járt el a 2003-as súlyos üzemzavar idején is, ami azt jelzi, hogy az erőmű és a nukleáris hatóság háza táján az ellenőrzési és a tájékoztatási gyakorlatban is súlyos hiányosságok mutatkoznak.

Jávor úgy látja, az a gyakorlat sem változott az elmúlt másfél évtizedben, hogy Pakson a termelés gazdasági érdekeit hajlamosak a biztonsági szempontok elé sorolni.