Érdektelenségbe fulladt a pécsi választás

Érvénytelen lett az időközi egyéni országgyűlési képviselő-választás második fordulója is Baranya 3. számú választókörzetében vasárnap, így új választást kell kiírni. Azok közül, akik elmentek szavazni, a legtöbben Kővári Jánost (Fidesz) választották.

Vasárnap nem hozott eredményt Pécs-Kertvárosban az időközi parlamenti választás második fordulója. A voksolást azért kellett kiírni, mert a városrész korábbi képviselője, a szocialista Toller László - egészségi állapota miatt - gondnokságra szorul. A választás első fordulóját június 7-én tartották, s azon a szavazásra jogosultak 31 százaléka vet részt az érvényességhez szükséges ötven százalék helyett. A június 21-re kiírt második fordulóban már a szavazók negyedének a részvétele is elég lett volna, ám csak 18 százalékos volt a részvétel. Így Pécs-Kertvárosnak továbbra sincs parlamenti képviselője, a mandátum betöltéséhez négy hónapon belül új választást kell rendezni.

A vasárnapi voksoláson három jelölt indult: Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület színeiben, a Fidesz-KDNP támogatásával a voksok 77,41 százalékát szerezte meg. Az MSZP-s Tóth Bertalan a szavazatok 16,86, a Jobbik jelöltje, Palancsa Gábor a voksok 5,73 százalékát gyűjtötte be.

Az eredmény egyébként még nem hivatalos, mivel eddig a szavazókörök 98,4 százalékának voksait vették számba. Az egyik kör voksait, egy külföldön urnához járuló pécsi polgár szavazata miatt csak szerdán számolják meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.