– Tanulság?
– Merjünk bízni az emberekben, és abban, hogy megoldódnak a gondok. Tőlem már az is nagyon idegen, hogy az egyházi szolgáltatásokat – esketés, temetés – pénzért végezzük. Mi ezt úgy mondjuk: stóladíj. Zebegényben, ahol felnőttem, a plébános soha senkitől nem kért egyetlen fillért sem. A hívek mégis több pénzt adományoztak számára, mint azoknak a paptársainak, akik mindig pontosan kiszámolták, miért mennyi jár.
– Nagy sajtóvisszhangot váltott ki, hogy körlevélben vállalt szolidaritást a cigányokkal, karácsonyi szentmiséjében pedig – amit a tévé is közvetített – átélt szavakkal beszélt az elesettekről. Miért kuriózum az olyasmi, aminek természetesnek kellene lenni a katolikus egyházban?
– Pontosan azon csodálkoztam én is, miért olyan meglepő, amit mondok. A jézusi példa a szolidaritásról, egymás segítéséről szól. Meg arról, amiről az előbb kérdezett: hogyan tudunk megszabadulni az okos számolgatás realitásától?
– A katolikus egyház költségvetése hány százalékát fordítja az elesettek támogatására?
– Sajnos, aránytalanul keveset. Épített örökségünk, a templomaink fenntartása majdnem a teljes költségvetésünket felemészti. A váci egyházmegyében kis töredék marad szociális támogatásra. Nagyon szeretném, ha idővel legalább annyit tudnánk a szegényekre áldozni, mint a templomokra.
|
| Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság |
– Mit szól a kormány szociálpolitikai intézkedéseihez, a közmunka kiterjesztéséhez?
– Ahogyan elődei, nyilván ez a kormány is követ el hibákat, de biztos vagyok abban, hogy őszintén szeretné megoldani a szociális problémákat. Sok polgármesterrel beszéltem, szinte mindegyikük előrelépésnek tartja a közmunkát. Mert a segélynél nincs megalázóbb.
– És az nem megalázó, hogy a közmunkáért – ha van egyáltalán – a minimálbérnél is jóval kevesebb a fizetség?
– A következő lépés a valódi munkahelyteremtés kell, hogy legyen. Én nem az autógyárakban, hanem a mezőgazdaságban látom a kiugrási lehetőséget, a jövőt. Hiszek abban, hogy jó irányba megy az ország, de nem lehet mindent a kormánytól várni. A finomhangolást a társadalomnak kell elvégeznie, ha azt akarjuk, hogy csökkenjen a távolság gazdagok és szegények között.
– Hogyan fér össze ezzel némelyik hatalmon lévő politikus „urizálása”?
– Sehogy, ez személy szerint engem is roppant mód bosszant. A felelős politikai vezetőnek érzékenynek kell lennie a közemberek problémái iránt. Mindszenty József bíboros kijelentette: „amíg Magyarországon éhező ember van, addig az én asztalomon ne legyen luxusétel”. Nem várom el a politikai vezetőktől, hogy szerényen éljenek, de a kirívó eseteket nem lehet megengedni. A politikusnak fel kell készülnie rá, hogy kirakatban van.
– Ferenc pápa első apostoli útja a menekültek közé vezetett. Nemrégiben azt üzente, hogy az elvándorlás globális jelenségére mindenképpen a felebaráti szeretet és az együttműködés globalizációjával kell válaszolnunk. Orbán Viktor ellenben lezárná a határokat a menekültek elől. Mennyiben tekinthető keresztényinek ez a magatartás?
– A miniszterelnök különbséget tett a politikai menedékkérők és a gazdasági bevándorlók között, ami akkor is fontos, ha sok esetben a kettőt nem lehet különválasztani. Keresztényként nem mondhatok mást: minden ember iránt szolidárisnak kell lennünk. Senki sem saját maga választja meg, hova születik, de mindenkinek joga van az élethez. A határok lezárását egyébként se látom megvalósíthatónak. A népvándorlást nem lehet megállítani.
|
| Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság |
– A magyar kormányfő tehát a lehetetlennel próbálkozik?
– Inkább arról kellene beszélnünk, hogyan tudjuk kezelni ezt a nagyon súlyos problémát, amiről egész Európában vita folyik. Nagy kihívás, hogyan lehet egyensúlyt teremteni a helybéli „őslakosok” és a bevándorlók érdekei között. Könnyű úgy tanácsokat osztogatni, hogy nem csinálunk semmit. Ajtót kell nyitni az emberek felé, közéjük kell menni. Nem mentség, hogy a közvetlen környezetünkben nincsenek rászorulók. Fekvőbetegekkel is a kórházban találkozhatunk, nem a Váci utcában sétálgatva. A cigányok esetében is ugyanez érvényes. Ahelyett, hogy mindenféléket mondogatunk rájuk, tessék elmenni közéjük, megérteni őket.
– Márfi Gyula veszprémi érsek elítélte a párizsi Charlie Hebdo szerkesztősége elleni iszlamista vérengzést, majd az ultraliberális újságírók véleménydiktatúrájáról értekezett. A Hvg.hu-nak ön azt mondta, hogy egyetért vele.
– A sajtószabadságnak is valamilyen határt kell szabni. A sajtó is képes bűnöket elkövetni és sebeket okozni. A karikatúrák miatt Afrikában keresztény templomokat gyújtottak fel, mert onnan nézve Európa egyenlő a kereszténységgel.
– Egyetért a Fidesz–KDNP ötletével is, hogy legyen külön törvényi tétel a „vallásgyalázás” büntetése, illetve a vallási szimbólumok védelme?
– Igen, egyetértek. Annak érdekében, hogy megőrizzük értékeinket.
– Mely katolikus jelképeket helyezné védelem alá?
– Például a keresztet.
– És még?
– Ilyen hirtelen nem tudom megmondani. A lényeg: az emberi kultúra követelménye, hogy megvédjük egy közösség önkifejezésének szimbólumait, és kölcsönös tiszteletben részesítsük egymást.
– Szabad egy püspöknek bírálni a pápát?
– Jaj, tudom, mit akar kérdezni…
|
| Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság |
– A Fülöp-szigetekről hazatérőben Ferenc pápa a gyermekvállalással kapcsolatban közölte, hogy a jó katolikusok „nem olyanok, mint a nyulak”.
– Nagyon fáradt volt, az újságírók is gyötörték. Hibázott, kicsúszott a száján egy rossz hasonlat. Mindenkivel előfordul, hogy a legkisebb bántó szándék nélkül, de nem a leginkább megfelelő kifejezést használja. A pápa a felelősségteljes családtervezésre kívánta felhívni a figyelmet.
– Felelősségteljes családtervezés? Miközben a katolikus egyház csak a „naptári módszert” fogadja el, de az óvszert és a fogamzásgátló szereket tiltja?
– Minden oldalról lehet sorolni az érveket és ellenérveket. Ami egészen biztos: az abortuszt nem fogadjuk el. Másfelől szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy a szülők körültekintően vállaljanak gyermekeket. Az egyház csak az irányokat és esetleg a határokat tudja megszabni, de arra, hogy a kettő között pontosan hol van a járható út, nincs egyértelmű válasz. Egyik volt tanárom például azt mondta, hogy talán mégiscsak a házaspárra kellene bízni, mikor és hány gyereket vállal. Szóval, ez megint borzasztó bonyolult és kényes kérdés, sokat lehet róla vitatkozni. Szerencsés vagyok, az én életemben a pápák – a saját egyéniségük tükrében – mind hitelesen képviselték a keresztény értékrendet. Ferenc pápát is nagyon tisztelem. A túlságosan magabiztos európai kereszténységet szembesíti az őseredeti krisztusi erénnyel. Karácsony előtt volt egy mondata, ami különösképpen megtetszett: szeretné, ha keresztény módon ünnepelnénk. Ami azt jelenti, hogy a külső csillogás mögött mindig ott kell lennie a nagylelkű segítségnyújtásnak.
