Engedélyezték Magyarországon is az abortusz tablettát

Jövőben elegendő lehet két tabletta is terhesség-megszakításhoz.

Megkapta a magyarországi forgalomba hozatali engedélyt az abortusztabletta – értesült a Magyar Nemzet. A készítményt – amely műtét nélkül teszi lehetővé a terhességmegszakítást – csak felügyelet mellett, intézményi körülmények között alkalmazhatják, patikában nem lehet majd kapni.

Az effajta terhességmegszakításhoz nincs szükség semmilyen orvosi eszközre. A nőnek először be kell venni egy tablettát, amely blokkolja a terhesség megmaradásához és fejlődéséhez elengedhetetlen progeszteron hormon hatását, így megszakad a terhesség. A páciens ezután hazamehet.

Két nappal később ismét el kell mennie az orvoshoz, ahol kap egy másik tablettát, amely megnyitja a méhszájat, és erős vérzéssel kiüríti a méh tartalmát. A beavatkozás erős görcsökkel jár, emiatt szükség lehet fájdalomcsillapításra. Néhány órás megfigyelés után a páciens hazatérhet, a vérzés azonban napokig, sőt hetekig is elhúzódhat.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai szerint a 2010-es 40 500 helyett tavaly 38 400 abortuszt végeztek el, de ez a szám is kiugróan magas Európában a lakosságszámhoz képest, az átlag kétszerese.

A Magyar Nemzet cikke azt állította: a készítményt ugyan csak szigorú orvosi felügyelet mellett, de intézményi körülmények között, azaz kórházban alkalmazhatják, patikában viszont biztosan nem lehet majd kapni. Szerdára az Alfa Szövetség demonstrációt hirdetett a Emberi Erőforrások Minisztériuma elé, hoyg megakadályozzák az abortusz-tabletta forgalomba kerülését.

A tabletta engedélyeztetése szóba került a parlament hétfői ülésén is. Nagy Kálmán (KDNP) napirend előtt arra kérte a szaktárcát, hogy az abortusztabletta nálunk ne kerüljön forgalomba. Ha kell, kérjék az Alkotmánybíróságot, hogy a készítményt minősítsék az alaptörvénybe ütközőnek.

Szócska Miklós államtitkár válaszában azt mondta: nemzetközi engedélyezési folyamat eredményeként a szer regisztrációja törvényi kötelezettsége volt az országnak. Ám ez még nem jelenti a tényleges alkalmazását. Utalt rá, hogy az az egészségpénztári befogadási folyamattal, vagy a felírási protokollal is megakadályozható, hogy a magyra nők széles körben hozzáférjenek a tablettához. A Medival Online beszámolója szerint végezetül megnyugtatta az aggódó kereszténydemokratákat, hogy az abortusztabeletta magyarországi forgalmazásához a kormányzat nem kíván hozzájárulni.

A gyógyszerrel műtét - tehát drasztikus fizikai beavatkozás nélkül lehet elvégezni a terhességmegszakítást.  A nőnek először be kell venni egy tablettát, amely blokkolja a terhesség megmaradásához és fejlődéséhez elengedhetetlen progeszteron hormon hatását, így megszakad a terhesség. A páciens ezután hazamehet.

Két nappal később ismét el kell mennie az orvoshoz, ahol kap egy másik tablettát, amely megnyitja a méhszájat, és erős vérzéssel kiüríti a méh tartalmát. A beavatkozás erős görcsökkel jár, emiatt szükség lehet fájdalomcsillapításra. Néhány órás megfigyelés után a páciens hazatérhet, a vérzés azonban napokig, sőt hetekig is elhúzódhat.

A terhesség megszakítás ezen módját a WHO is támogatja, mondván: a szerrel jelentősen csökken a terhességmegszakításasal járó komplikációk száma.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.