Az emlékhely ötlete tavaly tavasszal, egy vészkorszakról szóló konferencián született. A rendezvényen alig lézengett valaki, az előadások túlságosan is tudományosak voltak, szemernyit sem hatottak az érzelmekre. György Péter arra gondolt, hogy nem lenne jó, ha a holokausztra való emlékezés az egykori állampárti ünnepségek unalmába fulladna.
Nem valamiféle figurális alkotást szeretett volna, hanem olyan emlékhelyet, amely egy mikroközösség, az egyetemi diákság számára személyes léptékbe hozza a történelmet. A megvalósítás nem ment volna az egyetem vezetőinek támogatása nélkül. A pályaműveket a Magyar Építőművészek Szövetségének mesteriskoláján dolgozták ki a tanárokból és diákból vegyesen létrehozott, véletlenszerűen kiválasztott csoportok.
|
| Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság |
Mielőtt a zsűri eredményt hirdetett volna, a pályaműveket az egyetem több épületében is kiállították. A nyertes a Névsor a fugákban című munka lett: Bujdosó Ildikó, Fajcsák Dénes, Lukács Eszter és Szigeti Nóra alkotása.
Bár az áldozatok túlnyomó többsége zsidó üldözöttként halt meg, György Péter hangsúlyozza, hogy nem holokauszt-emlékhelyről van szó. A bronzcsíkra felkerültek azok nevei is, akik katonaként vagy hétköznapi civil polgárként vesztették életüket. Az esztéta ezzel nem állítja, hogy például munkaszolgálatosként meghalni pont ugyanolyan, mint fegyverrel a kézben, karpaszományos őrmesterként. Meggyőződése viszont, hogy minden áldozatnak kijár a tisztesség és az emlékezet. A nevek teljesen esetlegesen sorakoznak egymás mellett, teljesen mindegy, hogy mennyire ismert – vagy éppen milyen származású – az áldozat.
Az emlékhely létrehozásában mintegy negyven-ötven ember vett részt. A levéltári kutatások során azt is vizsgálták, hogy az elesett katonák közül gyanúsítható-e valaki háborús bűncselekmények elkövetésével. Ez kizárta volna, hogy az illető szerepeljen az áldozatok között, de egyetlen ilyen eset sem fordult elő.
Ügyeltek minden apróságra. Napokon-heteken keresztül vitatkoztak azon, hogy mi legyen a „központi felirat". Az elfogadott szöveg, amely szintén a bronzcsíkon található magyarul, angolul és vakírással, így szól: „Az egyetem mindazon polgárai emlékére, akik a zsidótörvények, a vészkorszak, a második világháború áldozatául estek. ELTE, 2014".
A költségek meghaladják a tízmillió forintot. György Péter elmondása szerint a kutatómunkát abból a pályázati pénzből finanszírozták, amit a kormányzati holokauszt-emlékév úgynevezett civil alapjától nyertek, a többi kiadást az egyetem állta.
|
| Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság |
Az emlékhely avatását kétnapos konferencia vezette fel, az átadó ünnepség résztvevői egymás után haladva hangosan olvasták fel az áldozatok neveit. Dezső Tamás dékán és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is beszédet mondott. György Péter kérdésünkre közölte: egyetért azzal, hogy az egyetem a minisztert is meghívta. Mert „borzalmas üzenetet" hordozott volna, ha nem így történik. Hisz az ELTE állami intézmény, a kormány képviselőjének mindenképpen helye van egy ilyen eseményen. Az esztéta szerint akármilyen emlékezetpolitikai viták folynak a kormánnyal, a miniszter jelenléte annak kinyilvánítása, hogy ezt az ügyet a magyar állam is magáénak tekinti.
A rendezvényen André Goodfriend amerikai ügyvivő és Ilan Mor izraeli nagykövet is jelen volt. Balog Zoltán méltatta az egyetemet, amiért különbségtétel nélkül emlékezik az áldozatokra.
