Orbántól a zsonglőrködés most kevés lesz

A 2014-es parlamenti választás évfordulóján szimbolikussá vált Orbán Viktor számára a tapolcai választás. A kormányfő személyes részvétele a kampányban megemeli a tétet, a remélt győzelemmel a Fidesz bizonyíthatná: nincs kormányellenes közhangulat.

A veszprémi időközi választás kapcsán a politikai térben mindenki a voksolás szimbolikus jelentőségéről beszélt, mivel az Orbán-adminisztráció formálisan is elveszítette a kétharmados parlamenti támogatottságát. A vasárnapi tapolcai választás is szimbolikus Orbán számára, hiszen alig pár nappal a második „történelmi” kétharmad megszerzésének az évfordulója után szavaznak a Veszprém megyei körzetben az emberek.

Kövér László terepen. A párt választmányi elnöke után jöhet a pártelnök
Kövér László terepen. A párt választmányi elnöke után jöhet a pártelnök
Nagy Lajos / MTI

Lázár János a múlt héten a Népszabadságnak arra a kérdésére, hogy a miniszterelnök is elmegy-e kampányolni Tapolcára, úgy fogalmazott: „Orbán Viktornak ott a helye”. Munkatársunknak néhány héttel ezelőtt még azt mondták fideszes vezetők, de kormánytagok is azt érzékeltették, hogy „feladták Tapolcát”, és a Fidesz–KDNP-jelölt Fenyvesi Zoltán a második helyezésért küzd. Akkor Kövér László házelnök, a Fidesz választmányi elnöke is olyasmit mondott a győzelmi esélyekről, hogy azok hasonlóak, mint a (vesztes) veszprémi voksoláson. A fordulatot – mint megtudtuk – az hozta, hogy a miniszterelnöknek az volt a véleménye, „Tapolcát márpedig meg kell nyerni”.

Azzal, hogy Orbán személyesen kampányol, nagyon megemeli a tétet, ami valóban jelentős lépés, a Fidesz-kormánynak az egyéves évfordulón győzelemmel kellene bebizonyítania, hogy nincs országosan kormányellenes közhangulat, vagy legalábbis a trend megfordítható. És ami talán még fontosabb a miniszterelnök számára, saját tábora előtt kellene meggyőzően azt is bizonyítania, hogy nem csupán kiváló hatalomtechnikus, hanem valódi szakpolitikai teljesítményre is képes. „Kevés a zsonglőrködés a makroszámokkal, és hogy Orbán Viktor a politikai kormányzás nagymestere” – mondta munkatársunknak egy belső kritikusa, aki szerint kockázatos lehet a kormányfő személyes kampánya, hiszen ha Fenyvesi Zoltán csak második lesz a jobbikos Rig Lajos vagy az MSZP–DK-s Pad Ferenc mögött, az a miniszterelnök személyes kudarca lehet.

Lázár János a múlt héten lapunk kérdésére azt mondta, azért dolgoznak Tapolcán, hogy Lasztovicza Jenő halála után a választópolgárok bizalmát megőrizzék. A Miniszterelnökség irányító miniszter szerint Tapolca esetében a kormánynak felül kell vizsgálnia a korábbi döntéseket, és több, jobb minőségű egészségügyi szolgáltatást kell biztosítani a tapolcaiaknak. Azt mondta, támogatja, hogy a város kórháza kapja vissza „a korábban elveszített szolgáltatásait”. Reményei szerint Orbán Viktor erről is beszél Tapolcán. Zombor Gábor egészségügyi államtitkár ezt már be is jelentette, Rétvári Bence (KDNP) Emmi-államtitkár pedig 10 nappal a tapolcai időközi választás előtt mondta el a helyieknek, hogy 2,3 milliárdos fejlesztés készül a tapolcai kórházban, egy új mentőállomással, ami június-júliusra készül el.

A beígért Orbán-vizit előtt egyébként Kövér László, Gulyás Gergely és több más fideszes politikus is kampányolt a térségben. Lapunkat úgy tájékoztatták, hogy a Fidesz a Jobbikot tekinti első számú ellenfélnek (azért is mert a népszerűségük országosan látványosan nő). Lázár a már említett sajtótájékoztatón a tapolcaiak és a körzethez tartozó ajkaiak, sümegiek előtt egyértelművé tette, a kormány nem tervezi, hogy „akár nyilasokkal, vagy kommunistákkal együtt dolgozna” a következő három esztendőben, ezt a választókerületben mindenkinek érdemben mérlegelnie kell.

Kérdés, hogy Orbán Viktor a héten, ha Tapolcán kampányol, milyen „nagy bejelentést” tesz még, illetve milyen titkos fegyvere/dossziéja van a Fidesznek a jobbikos Rig Lajossal szemben azon túl, hogy SS-jelmondatgyanús tetoválást visel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.