galéria megtekintése

Embertelen körülmények közé menekülnek

9 komment


Rab László

A magyar állam nem tud vagy nem akar segíteni a menekülteken, a pályaudvarokon nincs tisztálkodási lehetőség és normális vécé, a civil segítők öt hete végzik el az állam helyett a munkát. Mindennaposak a kicsinyes küzdelmek a segítőket akadályozó önjelölt országvédőkkel: vasutasokkal, rendőrökkel, vécés nénikkel. Mindez azon a pályaudvari bejáráson derült ki, amelyet a Helsinki Bizottság és a Migration Aid csoport szervezett.

– Az állam kötelessége emberhez méltó körülményeket biztosítani azok számára, akik menedéket kérnek tőle – mondta Somogyvári Zoltán, a Helsinki Bizottság bevándorlási felelőse. – Új, regionális befogadó otthonokra lenne szükség, mert a bicskei, a debreceni és a vámosszabadi tábor felelőtlenül túlzsúfolt.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

A menekültáradat nem új jelenség, ebben az évben 95 ezren kértek Magyarországtól menedékkérelmet, 27 ezren Afganisztánból, 22 ezren Szíriából érkeztek. Az emberek többsége háborús övezetből jön hozzánk, a róluk való gondoskodás hiányos és elégtelen.

 

Somogyvári Zoltán azt is elmondta, a magyar állam tudna emberséges ellátást nyújtani, hiszen amikor 2014 januárjában megalakult az Operatív Törzs, a belügyminiszter azt hangoztatta, hogy 170 ezer embert is tudnánk fogadni.

Somogyvári Zoltán szerint tudna segíteni az állam, csak nem akar
Somogyvári Zoltán szerint tudna segíteni az állam, csak nem akar
Teknős Miklós / Népszabadság

Pintér Sándor olyan kijelentést is tett, hogy négy óra alatt tízezer embernek tudnánk fekvőhelyet biztosítani. Mindebből az következik, hogy

a magyar állam tudna, csak éppen nem akar a menekülteken segíteni, ez pedig súlyos jogsértés.

Hátat fordítottak az idegengyűlöletnek

Zsohár Zsuzsanna, a Migration Aid szóvivője megköszönte a közel tízezer eddigi segítő munkáját, a csoportnak a Facebookon 7500 támogatója van, közülük 5 százalék, aki aktívan részt vesz a pályaudvarokon a menekültek tájékoztatásában és az adományosztásban. Vádak érik a csoportot a pénzek felhasználása miatt, mondta a szóvivő, és az is megjelent, hogy a Migration Aid valamiféle bábszervezet.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

– Minket a magyar emberek finanszíroznak

– jelentette ki Zsohár Zsuzsanna –, méghozzá azok, akik hátat fordítottak az idegengyűlöletnek. Azoknak is köszönjük a munkát, akik a maguk nevében jönnek, és nem tartoznak semmilyen formális közösséghez.

Orbán zseni, Magyarországon kezd elszabadulni a gyűlölet

Kezdenek elszabadulni az indulatok Magyarországon a menekültkérdés kapcsán. A szerb–magyar határra szabadcsapat szerveződik, Ásotthalom polgármestere gumilövedékes fegyvert reklámoz, miközben vannak, akik humanitárius katasztrófától tartanak. Tovább a teljes cikkre: >>>

Ha valaki közelebbről megnézi, milyen tisztálkodási lehetőségek vannak a vasútállomásokon, siralmas kép tárul a szeme elé.

Az ajtók záródnak

A Nyugatiban nem engedik be a vécére a menekülteket, bezárulnak előttük a gyorséttermek ajtajai is, tisztálkodni a West Endbe járnak. Azok, akik nem tudnak este továbbutazni, a pályaudvar előtti betonplaccon alszanak. Miután ide érkezik a legtöbb vonat a menekültekkel (akiket az Intercityre és a gyorsvonatokra egyes kalauzok nem engednek fel), itt a legfeszültebb a helyzet. Különösen mozgalmas volt ez a hét, mert kedden fertőzésveszély miatt ötven menekültet kórházba szállítottak.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

Egy asszony és egy csecsemő kivételével ugyan mindenkit kiengedtek, a rendőrök mégis a fertőzésveszélyre való hivatkozással kezdtek másnap intézkedni. A hasmenéses esetek mögött az állhatott, hogy lehetetlen a környékben tisztálkodni (a pályaudvar ugyanolyan koszos, mint a menekülthullám előtti időkben - R.L.).

Kapcsolódó riportunk: Néma zokogás a Keletinél

Az a baj, hogy a rémhírek gyorsan terjednek – bosszankodik Ujhelyi Sándor, a menekülteket segítő Migration Aid alapítója. Tényleg így van. Éppen csak megjelent a hír, hogy elkezdik kiüríteni a Keleti pályaudvart, máris tévéstábok meg újságírók nyüzsögnek a környéken.

Czene Gábor riportját itt olvashatják

Köztévés a bokorban

A Migration Aid tagjai a héten először találkozhattak az MTVA kamerájával, a köztévé a fertőzésveszély hírét "kapta fel", igaz, lopva, a bokor mögül készítettek felvételeket. Jelzi a pályaudvari állapotokat, hogy szerda éjjel a Migration Aid tagjainak tájékoztatása szerint egy nőt szeretett volna egy orvos a helyszínen ellátni, vetélését követően, de nem engedték be a váróterembe, mentők vitték végül kórházba.

Nem zárják, csak becsukják

Kádár András, a Helsinki Bizottság társelnöke a napokban levélben kereste meg a MÁV-ot, tájékoztatást kért számos aggályos esetről. Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója azt felelte, ha a menekülteket bárhol az országban gyorsvonati pótjegy váltására kötelezték, helytelenül jártak el. A MÁV a bevándorlókat szállító Intercity-különkocsikat nem záratja le, csak becsukja, a pályaudvarok rendjének és tisztaságának megőrzése érdekében nem járulnak hozzá a rendeltetésellenes használathoz. Dávid végül visszautasította, hogy a vasúttársaság akadályozná a migránsokat segítő öntevékeny csoportokat, de az ellátáshoz helyet adni nem tud.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

Menjen Isten hírével

A Déliben a vécé és a zöldséges bódésor között tűrik meg a segítőket. Itt Léderer András számolt be a tapasztalatokról. Számos menekült leszáll Kőbányán vagy Kispesten, olykor két-három nap is eltelik, mire elvergődik a Délibe. Ha lecsúszik a táborba érkezés előírt határidejéről, el kell jutnia a bevándorlási hivatalba Budafokra. Ott ügye elbírálása után kicsapják az utcára, menjen Isten hírével. Kezdődik megint a BKK-járatokon a kálvária. A segítő csoportok legfontosabb adománya ennek megfelelően a villamosjegy.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

A tisztálkodás itt is ugyanolyan siralmas, mint máshol. A Déli pályaudvar kerengő-szintjén ellátogattunk egy tusolós vécébe, ahol fürdést próbáltunk volna kiharcolni (én voltam az álmenekült, Léderer az ügyet felkaroló segítő), de egy szimpla vécéhasználatnál messzebbre nem jutottunk. Fürdést csak felügyelettel engedélyeznek, az, hogy valaki egyedül bemenjen a tusolóba, nem lehetséges. A magyarázat: egy asszony nemrég másfél órán át mosta a ruháit, egy férfi pedig összepiszkította a tusolót. Ennyi elég volt a kiűzetéshez.

Kapcsolódó cikkünk: Rémisztő sebekkel jönnek

Immár több mint egy hete mentősök is segítik a Pécsett vonatra váró menekültek ellátását.

Ungár Tamás cikkét itt olvashatják.

A Keleti pályaudvaron az alagsorban lévő vécék mellett a parkolószinten két mobilvécét fedeztünk fel, már ez is előrelépés ott, ahol a vécéhasználati árak 130-ról 150-re emelkedtek a menekültek érkezése láttán. Itt csütörtök este a rendőrök látványos akció keretében tüntették el a menekülteket az aluljáróból. Most mindenfelé a felszínen hányódnak, ha jön a hőség, nappal szét fognak égni. A Baross téren kivágták a fákat, itt árnyékba húzódni már nagyon nehéz.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.