Nemet mondtak a CÖF bevetésére

„Telefonon kaptuk a felajánlást, amit köszönünk. Jelen pillanatban azonban ezzel nem kívánunk élni” – így fogalmazott egy belügyi forrásunk, amikor arról érdeklődtünk, elfogadják-e a Civil Összefogás Fórum (CÖF) önkénteseinek segítségét a déli határon a kerítésépítésnél.

Az elutasítás annyiban nem váratlan, hogy feltűnően hosszú időn át nem született hivatalos döntés a békemenet szervezőinek felajánlásáról. A CÖF a múlt hét elején a Toborzó című közleményében – arra hivatkozva, hogy „országunk és egyben Európa zöldhatárának megvédése, figyelemmel keresztyén kultúránkra is, erkölcsi és hazafias kötelességünk” – jelentette be: önkéntes munkára „regimentet” toboroz.

Úgy tervezték, hogy napi ötven-száz önkéntes részvételével tíz napon át segítenének a kerítésépítésben. A nagy bejelentés után azonban nagy volt a csend. A Honvédelmi Minisztérium (HM) – amelytől „egyetértő nyilatkozatot” remélt a CÖF – hét nap alatt sem válaszolt arra a kérdésre, hogy elfogadják-e a szervezet regimentjének segítségét.

Csizmadia Lászlónak még várnia kell a bevetésre
Csizmadia Lászlónak még várnia kell
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Közben pedig sokáig hiába kerestük a CÖF vezetését is. Csizmadia László, a szervezet alapítója végül szerdán nyilatkozott lapunknak, és azt közölte: felajánlásuk a belügyhöz került. A központi operatív törzs egyik illetékese pedig – tette hozzá – informálisan arról tájékoztatta őket, hogy már vizsgálják, élnek-e a felajánlásukkal, és ha igen, akkor milyen feladatokat bíznának rájuk.

Csizmadia László elmondta, hogy eddig ötszáz-hatszáz önkéntes jelentkezett, közülük többen jelezték, munkagéppel, például traktorral segítenék a munkát. A CÖF elnökének felvetettük, hogy a HM szerint egy-két kisebb szakasztól eltekintve elkészült a déli határon a kerítés, így feleslegessé válhatott felajánlásuk. Erre azt mondta: Románia és Horvátország felé bővül a kerítés, vagyis elkelhet még a segítségük.

Mindennek ellentmondanak a belügyi forrásainktól kapott információk és az is, hogy a honvédelmi tárca a mai napig nem válaszolt megkeresésünkre. A Belügyminisztérium pedig a CÖF eredeti felajánlására egyetlen mondatban reagált tegnap. Azt írták: „A kérdések az építkezés jelenlegi állapota miatt nyilvánvalóan okafogyottak.”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.