Elúszott milliók? Gyárfást megdöbbentette a KEHI-vizsgálat eredménye

A KEHI számos szabálytalanságot állapított meg az úszószövetség által szervezett tavalyi margitszigeti Eb elszámolásában. A szövetség elnöke még nem kapta meg a KEHI jelentését, a sajtóban közölt részletekkel viszont vitatkozik.

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) szabálytalanságokat állapított meg a Magyar Úszó Szövetségnél (MÚSZ) a tavalyi, margitszigeti Európa-bajnokság költségvetési támogatásának felhasználását illetően - adta hírül tegnap a KEHI, utalva arra, hogy az új kormányzat számára egy „újabb csontvázként" jelentkezett az az Oszkó Péter által a költségvetésbe be nem tervezett százmillió forintos tétel, amit a pénzügyminiszter számára kormányhatározat írt elő. A kormány központi költségvetési forrásból így 400 millió Ft-tal támogatta a 2010. évi úszó, műugró, műúszó és nyíltvízi Eb-t. E támogatáson túl az állam közvetett módon további 442 millió forinttal járult hozzá az EB megrendezéséhez.

A KEHI vizsgálata megállapította, hogy „a MÚSZ főtitkára - a kérdéses időszakban a tisztségéről tavaly decemberben lemondott Ruza József volt a főtitkár - megalapozatlan költségvetést nyújtott be az önkormányzati tárcának, s az Eb összköltségét 30 százalékkal magasabb összegre tervezte, közel 350 millió Ft-tal túllépve a reális értéket". A hivatal szerint „a MÚSZ közbeszerzési eljárás nélkül, illetve jogszerűtlenül lefolytatott közbeszerzést követően kötött szerződéseket, továbbá indokolatlanul kívánt egyes költségeket elszámolni, valamint a MÚSZ által foglalkoztatott személyekkel összefüggésben megállapította, hogy a Szövetség a bejelentési és járulékfizetési kötelezettségének nem tett eleget, a be nem fizetett járulék összege csaknem 20 millió Ft".

A KEHI szerint a „MÚSZ elnöke, LEN (Európai Úszószövetség) alelnökként, annak ellenére, hogy a MÚSZ által rendezett kontinensviadalon hivatalból részt kellett vennie, napidíjat vett fel az EB ideje alatt", írja a KEHI, nem említve, hogy az úszó szövetség elnöke Gyárfás Tamás. A KEHI kifogásolta továbbá, hogy a MÚSZ főtitkára feladatait az erre vonatkozó szerződés szerint ingyenesen látja el, ugyanakkor ezzel párhuzamosan a tulajdonában álló Bt-n keresztül hasonló feladatokért több tíz millió forint díjazásban részesül." A KEHI megállapításai alapján „az Eb megrendezésére kapott 400 millió Ft állami támogatásból a MÚSZ mintegy 120 millió Ft-ra a megalapozatlan költségvetés miatt nem lett volna jogosult, további mintegy 60 millió Ft-ot pedig jogszabálysértő módon használt fel".

Gyárfás Tamás megkeresésünkre megdöbbenésének adott hangot a közlemény miatt. „Korábban a KEHI illetékesei azt ígérték, ha elkészül a jelentésük, megkapjuk, s lesz tíz napunk a véleményezésére. Az anyag addig titkos". A MÚSZ elnöke - hangsúlyozva, hogy a jelentést nem, csak az arról szóló MTI tudósítást ismeri -, emlékeztetett rá, hogy Budapest Moszkva és Róma visszalépése után kapott lehetőséget a 2010-es vizes Eb megrendezésére. Az idő rövidsége miatt a költségvetési kalkulációt a négy évvel korábbi versenyek rendezési költségeit alapul véve becsülték 1,2 milliárd forintra. A végszáma 870-880 millió forint körül alakult, ami Gyárfás szerint a beszállítókkal folytatott sikeres alkuk eredménye. „Először kaptunk egy 180 milliós ajánlatot a mobil lelátóra. Miután Bécsből érkezett egy 60 milliós is (igaz, a magyar szállítónak azt mondtuk, 50 milliós az ajánlat), a korábban a lelátó felépítését 180 millióra taksáló cég 48 milliós felajánlással állt elő. Az uszodák bérletidíjáról ugyanakkor 10 millió forintban állapodtak meg az akkori illetékessel, ám őt tíz nappal az eb előtt menesztették, az utóda pedig már 48 milliót kért. Kényszerhelyeztben voltunk: ha nemet mondunk, világra szóló botránnyal kellett volna szembe nézni és nincs uszoda", mondta Gyárfás.

A MÚSZ elnöke azt mondta, a közbeszerzésekkel kapcsolatos szabálytalanságok kapcsán többségében a józan ész és a praktikum írta felül a merev szabályokat. A szövetség pénzügyeit és gazdálkodását a főtitkár egyszemélyben intézte a szövetség illetékes testületeinek felhatalmazásával. Így a KEHI közleményében felsorolt többi pénzügyi problémáról a MÚSZ elnöke addig nem kíván nyilatkozni, amíg meg nem ismerte az anyagot. Gyárfás hozzátette, hogy bizalma töretlen a volt főtitkár iránt, nem feltételezi róla, hogy szándékosan bárkit meg akart volna károsítani.

Saját napidíjáról szólva azt mondta: azt a nemzetközi szövetség adta neki, a szövetség szabályzata alapján. A LEN elnökének hamarosan esedékes budapesti látogatásán kész felvetni, hogy szemére vetették a napidíj-kérdést, bár - tette hozzá - „a szövetségen belül egyedülálló lenne, ha csak nálunk kifogásolná a kormány a minden úszóeseményt szervező országban egységesen alkalmazott gyakorlatot".

Gyárfás Tamás kis híján vizes fõpróbát tartott
Gyárfás Tamás kis híján vizes fõpróbát tartott
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.