Eltussolt frekvencia-botrány?

A Magyar Demokrata Fórum szerint a Fidesz és az MSZP a parlamenti szavazáson beismerte: érintettek a rádiófrekvencia-botrányban - közölte Csapody Miklós országgyűlési képviselő.

Az MDF frakció megszűnésével függetlenné vált képviselő felidézte, hogy Dávid Ibolya, az MDF elnöke hétfői interpellációjában arra kérte Bajnai Gordont, hogy álljon ki a jogállamiság és a tiszta verseny mellett, tegyen meg mindent a rádiófrekvenciákkal kapcsolatos botrányos eljárás felfüggesztése érdekében.Molnár Csaba kancelláriaminiszter azonban semmitmondóan reagált erre,az MSZP mégis elfogadta a miniszter válaszát, "a Fidesz pedig azzal sietett a szocialisták segítségére, hogy távolmaradt a szavazástól".

"A Fidesz folyamatosan összeesküvés-elméleteket gyárt más pártokról, miközben folyamatosan együttműködik a szocialistákkal, ha az ország tönkretételéről van szó. Ez történik a rádiófrekvenciák ügyében is: a két párt először megszavazta egymás pártrádióját, azóta pedig együttes erővel tussolják el a botrányt" - írta Csapody Miklós.

Az ORTT október végén a Fidesz, a KDNP és az MSZP által delegált tagok voksával határozott a két országos kereskedelmi rádió műsorszolgáltatási jogosultságának odaítéléséről, a döntést egyhangúlag hozták meg.
A kisebbik vételkörzetű, a lakosság 67 százalékát elérő - november 18-áig a Danubius Rádió által használt - jogosultságot az Advenio Zrt., a nagyobbik, 81 százalékos lefedettséget biztosító, most a Sláger Rádió által "foglalt" frekvenciát pedig az FM1 konzorcium nyerte el hét évre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.