Eltűnt Fót felfüggesztett polgármestere

Többszöri próbálkozás ellenére sem tudták kézbesíteni Mádly Zsoltnak, Fót polgármesterének az ellene indított fegyelmi vizsgálat lefolytatására hivatott bizottság összegzését, mert a polgármester "eltűnt" - közölte a fegyelmi testület elnöke. Kérdéses, hogy a tisztségéből való esetleges felmentésről döntő szeptember 25-i bírósági tárgyalásig megkerül-e.

Móczár Béla (MDF) elmondta, hogy a háromtagú fegyelmi bizottság - a fóti képviselő-testület többségi döntésének értelmében - nagyrészt lefolytatta a polgármester elleni fegyelmi vizsgálatot. Tanúkat hallgattak meg, és egy előterjesztés is készült, ám hiába  akartak alkalmat adni Mádly Zsoltnak is érvei előadására, a  polgármester nem vette át a kétszer postán kiküldött "idézést", s a hivatali kézbesítő sem járt szerencsével.

Mádly Zsolt "eltűnése" kapcsán Móczár Béla megjegyezte: szerinte önmagában már az is fegyelmi vétségnek számít, hogy a munkavégzés alóli felfüggesztését követően többszöri felszólítás és "üzengetés" ellenére sem jelent meg a kijelölt időpontban az irodájában tárolt hivatalos iratok átadás-átvételére, arról nem is szólva, hogy  senkinek sem jelezte: táppénzen van-e (mint ahogy az korábban  elterjedt), vagy netán a szabadságát tölti.

A képviselő hozzátette: noha a polgármestert felfüggesztette a képviselő-testület a munkavégzés alól, a fegyelmi bizottság által kiküldött iratanyagot azért köteles lenne átvenni, vagy netán "önként" jelentkezni meghallgatásra. A szabályok szerint Mádly "akadályoztatása" okán a szeptember 2-ára összehívott fegyelmi testületi ülésen (ami tulajdonképpen egy rendkívüli képviselő-testületi ülésnek felel meg) a fegyelmi vizsgálat felfüggesztését fogja javasolni a bizottság.

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy ilyen esetekben meddig lehet várni az „eltűnt” polgármester megkerülésére, Móczár Béla elmondta:  a fegyelmi vizsgálat lefolytatására, valamint a végső következtetések levonására a törvény pontos határidőket szab, de a  fóti ügyben legkésőbb szeptember 25-én mindenképp történnie kell "valaminek". A bíróság ugyanis erre a napra tűzte ki a fóti  képviselő-testületnek a polgármester alkalmatlanságát firtató  beadvány tárgyalását.

Ha "első körben" döntés születne Mádly Zsolt  tisztségéből való eltávolításáról, akkor a régóta folyó huzavona véget érhet - közölte a fegyelmi bizottság elnöke. Ha a képviselő-testület veszítene a perben, akkor "országszerte elszabadulhatna a pokol" - fűzte hozzá Móczár Béla -, mert egy ilyen döntés nyomán valamennyi polgármester azt tehetne, amit csak akar a rá vonatkozó törvények és szabályok ellenében.

A képviselő nem tartja kizártnak, hogy később a testület  esetleges kártérítési igénnyel lépjen fel a polgármesterrel szemben. Az okok között említette számos pályázat beadásának Mádly Zsolt  miatti meghiúsulását, melynek következményeként Fót több száz millió forint támogatástól esett el. Több fontos beadványról sem született  döntés a polgármester "viselt dolgai miatt", s ez is milliós károkat okozott - közölte Móczár Béla.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.