Eltitkolták a hepatitiszfertőzést egy miskolci iskolában

A miskolci Hunyadi Mátyás Általános Iskolában néhány gyerek hepatitiszes lett, beoltották őket, ahogyan tanáraikat is, de minden érintettet felszólítottak, hogy tartsák titokban az esetet – mondta pénteki sajtótájékoztatóján Nagy-Korsa Judit, az Együtt önkormányzati képviselője.

- A fertőzés elhallgatása a lehető legszerencsétlenebb döntés. A hepatitis A-vírus ellen csak sűrű kézmosással, fertőtlenítéssel, a higiénés szabályok betartásával lehet védekezni. Ez a vírus széklet útján terjed, ezért lényeges a kézmosás, de ritka az a nevelési intézmény, ahol szappan és WC-papír van a mellékhelyiségekben. Ha az iskolába járó gyerekek és a szüleik, sőt, a miskolci lakosok elől elhallgatják a fertőzésveszélyt, akkor senki sem tudja megóvni magát és családját a betegségtől, akár járvány is kialakulhat – közölte Nagy-Korsa Judit. Majd azt javasolta az illetékeseknek, tanulmányozzák, hogyan kezelték az ehhez hasonló esetet tavaly ilyenkor Budapesten, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, ahol hét-nyolc diák fertőződött meg. Az ÁNTSZ ott majdnem 900 embert oltott be ingyen, fertőtlenítő nagytakarítást végeztek az iskolában, minden WC-be fertőtlenítő kézmosót, papírtörlőt tettek ki, és plakátokkal hívták föl a figyelmet arra, hogyan lehet megelőzni a betegséget. Elhallgatni pedig eszük ágában sem volt. – Valahogy így kellene intézkedni Miskolcon is – mondta a képviselő.

Az ÁNTSZ tájékoztatása szerint a Hunyadi Mátyás Általános Iskola tanulói közül fertőző májgyulladásban – hepatitis A-fertőzés – három tanuló és egy tanító betegedett meg idén szeptember óta. A Miskolci Járási Népegészségügyi Intézet a szükséges intézkedéseket megtette, biztosította a védőoltásokat, s felhívták a figyelmet a személyi higiéné fokozott betartására.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.