galéria megtekintése

Eltévedt a Ligetben az MSZP

24 komment


Hargitai Miklós

Beálltak a Liget Budapest-projekt mögé a zuglói szocialisták, amivel még a pártközpontban is kiverték a biztosítékot. Karácsony Gergely szerint – aki már meg is vétózta a határozatot – csak az támogathatja Orbánék projektjét, aki hajlandó felköpni, majd aláállni.

„Határozat a Liget Budapest Projekt támogatásáról, és a Városliget, mint kiemelt zuglói közpark megújításával kapcsolatos együttműködési megállapodásról." Ezt a címet viseli a zuglói képviselő-testület csütörtöki ülésén a Fidesz és az MSZP által megszavazott előterjesztés. Karácsony Gergely PM-es polgármester vétózott, Kunhalmi Ágnes budapesti MSZP-elnök hibának tartja a zuglói pártfrakció lépését, Tóth Csaba és Horváth Csaba viszont kiáll a döntés mellett.

Fotó: Népszabadság/archív

A határozat felkéri a polgármestert, hogy kezdjen tárgyalásokat a Városliget Zrt.-vel a projekt nyomon követése és befolyásolása érdekében. A szöveg tartalmaz egy négy pontból álló együttműködési megállapodást: megerősíti, hogy a képviselő-testület támogatja a Liget Budapest projektet és „a Városliget megújítását", leszögezi, hogy a képviselők lakossági és közösségi fórumokon vesznek majd részt a Városliget Zrt. közreműködésével, rögzíti, hogy a testületnek rendszeres, részletes tájékoztatást kell kapnia a munkálatokról, és vállalja, hogy a „fejlesztés" egyes elemeit a Városliget Zrt.-vel közös eredményként kommunikálja. Az elfogadás előtt a határozat kiegészült az MSZP 11 pontos módosító javaslatával, amely többek között tartalmazza a kerület átfogó közterület-fejlesztését, az Egressy tér, a Pillangó park és a Csertő park (részben már folyamatban lévő) felújítását, illetve számos olyan városligeti fejlesztést (kivilágított futókör, játszóterek felújítása, hat mellékhelyiség a mozgáskorlátozottaknak, az aszfaltutak felületének csökkentése), amelyek már eddig is részei voltak a koncepciónak.

 

Tóth Csaba: Tessék elolvasni!

Az MSZP zuglói szervezetének elnöke helyes, bár könnyen félremagyarázható lépésnek tartja a határozat megszavazását. Szerinte az elfogadott szöveg nyomán a zuglóiakat immár nem lehet kihagyni a Városligetre vonatkozó döntésekből.

- Nem sokkal ezelőtt kaptuk meg a Városliget Zrt. „Felelős döntés: Zugló is támogatja a Liget megújítását" című közleményét. Ezt nehéz másképp értelmezni, mint hogy az MSZP beállt egy szimbolikus, Orbán Viktor Várba költözését és a Liget beépítését célzó fideszes ügy mögé.

- A határozat nem erről szól, tessék elolvasni a szövegét. Azt szerettük volna elérni, és arra kaptunk most garanciát, hogy a zuglóiakat tekintsék partnernek a Városligetre vonatkozó döntések meghozatalakor. Eddig mindenről a hátunk mögött tárgyaltak, mostantól erre nem lesz lehetőség, a polgármester és a kerület partnerként vehet részt a projektben.

Maguk alatt vágják a fát?
Maguk alatt vágják a fát?
Kovács Klára / Népszabadság

- Komolyan gondolják, hogy az eddig is miniszterelnöki szinten meghozott döntéseket befolyásolni tudják a Városliget Zrt.-vel tárgyalva?

- A terület kezelését a Városliget Zrt. kapta meg 99 évre, velük kell egyeztetnünk. A projekt a társadalmi és a szakmai észrevételek nyomán már eddig is jelentősen módosult, kikerültek belőle épületek, csökkent a tervezett beépítettség. Hamarosan következik a tájépítészeti pályázat eredményhirdetése, szeretnénk beleszólni, hogy mi történik a közparki funkciókkal.

- Már a pályázatot is úgy írták ki, hogy a tervezett épületeket adottnak vették, vagyis a parknak csak az épületek közötti területen juthat hely.

- Természetesen a fordított sorrend lett volna a helyes, a park megtervezésével kellett volna kezdeni, de a meglévő lehetőségekből még mindig ki lehet hozni a legtöbbet.

- Amikor megszavazták az előterjesztést, nem tartottak tőle, hogy az MSZP-t mostantól átsorolják a Liget Budapest projekt támogatói közé, és a politikai veszteség nagyobb lehet annál, amit a szakmai egyeztetésekkel esetleg nyernek?

- Fél óránk volt a sürgősséggel beterjesztett szöveg megismerésére, annyit tudtunk tenni, hogy az érzékelhető alkuhelyzetben kiegészítettük a javaslatot a módosítóinkkal. Ez egy 200 milliárdos kormányzati beruházás, amit nyilvánvalóan meg fognak valósítani, minden szükséges döntés megszületett már. Nekünk a választóink érdekeit kell képviselnünk, és őket sokkal jobban érdekli az új épületeknél az, hogy a közparki funkciók megmaradjanak és bővüljenek. Erre sem a kerületnek, sem a fővárosnak nincs pénze, a kormány pedig csak akkor ad pénzt, ha a teljes projekt megvalósul.

Civilek élőlánccal tiltakoztak a Városliget beépítése ellen
Civilek élőlánccal tiltakoztak a Városliget beépítése ellen
Népszabadság/archív

- Az internetadóról is született döntés, aztán a kormány mégis meghátrált. Ha ismeri a vonatkozó közvélemény-kutatásokat, tudja, hogy itt is van olyan társadalmi ellenállás, ami visszakozásra késztetheti a politikát.

- Az internetadó országos ügy volt. A Városliget helyi ügy, e mögé nem lehet százezreket odaállítani, ezt tudomásul kellett vennünk. De az elvi álláspontunk nem változott: a beépítési elképzelésekkel továbbra sem azonosulunk, nem akarunk új épületeket a Ligetbe.

Kunhalmi: Hiba volt

- A határozat számos pozitív, de nehezen kommunikálható elemet tartalmaz, azt az egyetlen mondatot viszont, ami a beruházás támogatásáról szól, nagyon könnyű félreértelmezni, meg is tették – nyilatkozta lapunknak Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke.

Kunhalmi Ágnes a Liget -projekt ellen szervezett korábbi tiltakozó akción
Kunhalmi Ágnes a Liget-projekt ellen szervezett korábbi tiltakozó akción
Népszabadság/archív

Szerinte a pártjának a Városligettel kapcsolatos magatartása mindvégig következetes volt: támogatták a népszavazási kezdeményezést, tüntetést szerveztek a Liget beépítése ellen, és a véleményük ma is változatlan. – Hibának tartom, hogy az MSZP-s képviselők ebben a formában megszavazták a Liget Budapest támogatását hangsúlyozó szöveget – szögezte le kérdésünkre a budapesti elnök, kijelentve: kötelezni fogja a frakciót, hogy három napon belül tegye egyértelművé az álláspontját.

MSZP: Nincs alku

Az MSZP országos központja nyilatkozatot adott ki az ügyről Tóth Csaba és a Fővárosi Közgyűlésben ülő Horváth Csaba aláírásával. A közlemény szerint nincs olyan politikai ok, amely indokolná a Fidesszel való együttműködést a Városliget tönkretételében.

- Tudjuk, hogy a Fidesz politikájának szerves része a környezetvédelem teljes mellőzése, a fák ipari mértékű kivágása. Aki ebben együttműködik, az az itt élők, de ami fontosabb: az utódaink ellen követ el bűncselekményt

– írják, azt is hozzátéve ugyanakkor: érthető, hogy a zuglói képviselők többet akarnak tudni a Városliget jövőjéről. – Mind a fővárosi, mind a zuglói MSZP álláspontja a Városliget ügyében változatlan: elutasítjuk a főváros két évszázados közparkjának beépítését, a zöldfelületek csökkentését. A Városligetet a jövőben is kizárólag kiemelt közparkként képzeljük el, a múzeumi negyedet máshol tartjuk megvalósíthatónak. Az MSZP zuglói képviselőinek szavazata kizárólag a zuglói emberek érdekeinek képviseletéről szól, hiszen jelenleg a döntések a helyiek feje felett, háta mögött és megkérdezésük nélkül születnek. A mondatok félreérhetősége sem jelenti azt, hogy a Városliget beépítése támogatható lenne – áll a közleményben.

Karácsony: Felköpni és aláállni

Nyilvánvaló, hogy vannak támogatható elemek a határozatban, ám az alapkérdésre, hogy támogatjuk-e a Liget Budapest projektet, csak az válaszolhat igennel, aki hajlandó felköpni és aláállni – mondta a Népszabadságnak Karácsony Gergely. Zugló PM-es polgármesterétől megtudtuk: a határozatot megvétózta, így új testületi ülésen tárgyalják majd a témát, ahol szerinte vissza kell vonni a határozatot. – Hasznos lenne, ha sikerülne formalizálni a kerület és a Városliget Zrt. viszonyát, de a támogató döntés félrecsúszott, politikailag vállalhatatlan üzenet, különösen annak fényében, hogy az MSZP és a PM közös választási ígérete volt a Liget beépítésének megakadályozása – érvelt a polgármester.

Schiffer: Közös bűnök

„Zuglóban a Liget-projekt mögé felsorakozott a XX. századi nagykoalíció: FIDESZ+MSZP (+DK). Nem először és vélhetően nem is utoljára álltak össze. Közös bűnök meg a hosszú árnyék" – írta az esetről Facebook-bejegyzésében Schiffer András, az LMP társelnöke.

A vitatott önkormányzati előterjesztés teljes szövege:

 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.